A szerelem fokai

A felnőttkor küszöbén mind égetőbbé válik a fiatalokban a nemiség megtapasztalása utáni vágy. S itt nem szabad csak a „nyers” nemi életre gondolnunk. Josef Köhne rámutat KÖHNE 2007, 312), hogy a szexualitás gyöngédség, bensőség nélkül elembertelenít, viszont a gyöngédség valamilyen formában benne lehet minden emberi kapcsolatunkban, a szülő-gyermek, s a testvérek kapcsolatától kezdve a hivatáson belüli vagy véletlen találkozásokig, anélkül, hogy ezt szégyellnünk kellene: végül is a keresztény szeretet egyik természetes összetevője és nemcsak a fiatal kor velejárója. – Amint az sem kötött e korszakhoz, csak ekkor gyako­ribb, amit Theodor Bovet erósznak, Greely „erotikus barátságnak” nevez: ha valaki örül, hogy más neművel találkozhat, kicserélheti gondolatait, láthatja. Nem is annyira szerelem, mint lelki közelség ez, amelynek közegében a szexuális közeledés esetleg fel sem merül. Greely szerint ilyen síkon egy pap, szerzetes is megélheti – lelkileg – „nemi szerepét”, minden lelkiismeret-furdalás nélkül GREELY 1998, 55). Úgy látja, hogy a nehéz korszakba elérkező fiatalokat ilyen irányba lenne érdemes terelni.

Nem mindenki elégszik meg azonban a lelki lángolással. Egyre nagyobb tábora van annak a „megoldásnak”, hogy a fiatalok nem mennek el ugyan a nemi egyesülésig, de csók, ölelgetés (necking) révén szexuális élményt okoznak egymásnak, esetleg eljutnak odáig, hogy (coitus nélkül) egymásnak kielégülést szereznek (petting). Ezeket a közbeeső állomásokat Gründel a fiatalok érési folyamata alapján ítéli meg (GRÜNDEL 2001, 75). Más a közvetlenül házasságra készülők helyzete és más a kötetlen kapcsolatra lépőké: utóbbiak még nem állnak ott a házasság felé vezető úton, hogy többet megengedhetnek maguknak. De még a jegyesekre is érvényes: ha esküvő előtt adódnak is köztük erotikus megnyilvánulások, kapcsolatukhoz méltatlan, hogy egyikük vagy másikuk a partner (főként szándékosan keresett) kielégülésének eszköze legyen. Hoffmann pedig abban látja a petting veszélyét: a fiatal könnyen megreked benne, esetleg emiatt nem tud később eljutni a teljességig.

Ebben a házasság előtti korban egyre kísértőbbé válik a fiatalok számára magának a szoros értelemben vett nemi életnek az elkezdése is. Különös feszültséget jelent napjainkban az egyre korábbi biológiai érettség, másik oldalról a házasságra való eljutás kitolódása. Nem titok lelkipásztorok előtt sem, hogy a fiatalok háromnegyed része együtt él házasságkötés előtt. Lehetnek-e ilyen körülmények között a szülőnek, nevelőnek egyáltalán érvei amellett, hogy várjanak a nemi együttéléssel a házasság megkötéséig?

A moralitás (ill. amoralitás) skálája tehát aszerint alakul: melyik viszony­ban több a társas, életszolgáló elem és melyik személytelenebb. A könnyű kalandok ellen könnyebb érvelni: nincs meg bennük az a személyes vonás, ami teljessé teszi a szerelmet. Hoffmann a divattá váló fiatalkori szexuális élet lélektani hátterét abban látja: a fiúk alkatuknál fogva hajlamosabbak a „szerelem nélküli szexre”, a lányok fordítva, de félnek, hogy társ nélkül maradnak, ezért előbb-utóbb engednek a fiú követelődzésének. Ám éppen ez a beállítottság sugallja a megoldást is: abban kell segítenünk a lányokat, hogy azt őrizzék meg, amire amúgy is készek: társi alkatukat, a fiúkat pedig – részben már otthon, a család légkörével, részben a lelki, hitbeli szempontok feltárásával – rá kell döbbentenünk a személyes szeretet többletére. A szerelem társas, sőt társadalmi, másrészt transzcendens (Istenre, mint társra irányuló), önmagán túlmutató tartalmának feltárása a házastárs keresése felé fordíthatja őket.

Nehezebb argumentálni jegyeseknek: miért ne kezdjenek szexuális kapcsolatba. Ám Hoffmann – a több évtizedes házassági tanácsadó gyakorlata alapján – úgy látja (HOFFMANN 2002, 100): ami az igazi próbatétel a házasságban (egymás apróbb-nagyobb hibáinak, rigolyáinak elviselése, mindaz, amit az jelent: a felek együtt laknak), épp az hiányzik a házasság előtti nemi életből és a „próba­házasságból”. Már a szóhasználat változása is – régen azt mondták: „együtt élnek” vagy „együtt hálnak”, ma „nemi érintkezésről” esik szó – azt jelzi: felüle­tesen ismerik meg egymást, így lehetetlen felkészülni a házasságra. A külső körülmények sincsenek még meg a harmonikus együttlétre (félnek a lelepleződéstől, kizárólag a nemi élményre koncentrálnak, ez annak lelki előfeltételeit aláássa. Különösen a nők igénylik – írja – a nemcsak futó találkozást, hanem a lelkileg is átélt együttlétet.

A házasság előtti szexuális életre felhozott érvek SOKAK szerint visszájára fordíthatók. Az ilyen „partnerség” privát ügy – hangzik –, vagy: épp a házassághoz is kell a nemi tapasztalat. Ám a házasság a teljes elfogadáson alapszik, amit az efféle elő-házasság nem biztosít, és nemhogy elősegítené a házasság felé való irányulást, de – a szexualitás magánüggyé való kikiáltásával – azt az alapállást mélyíti el a fiatalokban: később, a házasság idején is egyéni ügyük, hogy kapcsolatra lépnek-e más valakivel, most már a házasságon kívül vagy sem. A nemi életbe való „belekóstolás” helyett tehát sokkal döntőbb, hogy emberileg megismerjék egymást s mielőbb véglegesen döntésre jussanak. Ez a döntés erőket szabadít fel bennük, amelyet kapcsolatuk elmélyítésére és az együttes élet tervezésének gondjára fordíthatnak.

De vajon beleszólhat-e a szülő, nevelő a párválasztásba? A múlt példáinak ellensúlyozására korunk fiai, lányai ódzkodnak attól, hogy beleszólást engedjenek legbensőbb ügyükbe: kit válasszanak életük párjának. A tanácsadást előzetesen, nem a konkrét döntés előtt kell megtennünk: előre fel kell hívnunk a fiatalok figyelmét a választás buktatóira. A fiatal tudat alatt vagy állítja, vagy tagadja a gyermekkorából hozott szülő-képet. Ha szüleivel megélt viszonyában zavarok voltak, ez kihat házasságára is. Az anyával való kapcsolat sérülése szorongást hagy benne, a zsarnoki apa után a leány vagy uralkodni vágyó férjet, vagy épp minden lemondásra készet fog választani. A szüleitől elszakadt, nárcisztikus alkatú fiú vagy lány önmagát választja házastársában is: önmagához hasonlót, vagy – „ellentétek vonzzák” alapon – a maga ellentétét: az egoista önfeláldozót, míg amaz önzőt, mert „elnyomott énje” amabban találja meg kivirágzását. Efféle motívumoktól végül is senki sem mentes, annál lénye­gesebb, hogy ismerjük önmagunkat, illetőleg erre a megismerésre a szülőnek-nevelőnek el kell vezetnie a fiatalokat, akkor még idejében elkerülhetik a belső alkatukból adódó konfliktus-lehetőségeket.

A választás csapdáit tehát a minél tudatosabb választással lehet elkerülni. Mert bár igaz: a szerelem „vak”, de ha a fiatal eleve megadott körön belül keres társat, biztosabb, hogy elvárásainak megfelelőt talál. Ennek a belső elvárásnak az összetevői Hofmann szerint: a lelki beállítottság, a kor, a világnézet, képzettség kérdése lehet, amellett a gyermekek vállalásához, a házassághoz való hozzáállás, végül hobbykhoz, anyagiakhoz, életvitelhez való vi­szony. S itt nem elégségesek a szavak. Az ismerkedési idő veszélye, hogy csak ünnepi ruhában, hétvégeken találkoznak a fiatalok, „szebbik arcukat” mutatják egymásnak s csak a kedvezőt mondják. Módot kell keríteniük arra is, hogy „hétköznapiasan”, esetleg szüleikkel való viszonyukban is lássák egymást, amiből már sok minden kiderül: minden úgy van-e, ahogy mondják. Bovet – joggal – a jegyességet a házasság magzati állapotának nevezi, míg az esküvőt a házasság születésének, az összeszokást gyermekkorának. Csak helyeselhető tehát, ha a lelkipásztori gyakorlatban mind nagyobb hangsúlyt kap a jegyesekkel való foglalkozás, akár kurzusok révén is. A lelkipásztori kapcsolat azonban nem szakad meg, hanem végig kíséri a keresztény családok egész életét.

Így zárul a kör. A családi otthonban uralkodó légkör kiindulópontja lesz a gyermekek egészséges „szereptanulásának”, a szülők egymás iránti szeretete hitelessé teszi a tőlük újra útjára induló szexuális nevelést. A gyermek mindennapi élménye lesz: van értelme az egymásért vállalt áldozatoknak, a magunkkal való törődésből való kilépésnek. Mindez egyszerre alapozza meg a gyermekben az emberbe, a társadalomba és az Istenbe vetett hitet, ez szabja majd meg derűs világlátását. De még az esetleg adódó nézeteltérésekben, illetőleg ezek feloldásában is tapasztalatot szerezhetnek mind a házastársak, mind a gyermekek egymás más-voltáról, a megbocsátás szépségéről s így a megváltás erejéről is (vö. Ef 5,23): a Nagy Másik, a jóban-rosszban Velünk-Lévő jelenlétéről. Íme, a házasság­eszményünk és szexuál-etikánk transzcendens távlata.

Irodalomjegyzék

AUTER, A. (2007): Der Mensch und seine Geschlechtlichkeit, Wien

BLOCH, E.  2007): „Jugend and Sexualität”, in: Diakonia, 38, 9.

BUDA Béla (1994): A szexualitás modern elmélete, Budapest

ELL, E. (2001): Psychologische Grundlagen einer dynamischen Sexualmoral, Humanisierte Sexualität, Wien, 14-15.

GÁL E. – ORTUTAY Zs (2006).: Családi életre nevelés a szülői házban és az iskolában, Budapest, Kossuth

GREELY, A. (1998): Erotische Kultur, Graz-Wien

GRÜNDEL, J. (2001): Aktuelle Themen der Moraltheologie, München

HANSEN, B. – MÜLLER, A. (2007): „Ratlose Sexualpastoral”, in: Diakonia, 38, 9.

HEINE, S. (2007): Lernziel: Aneignung, Diakonia, 38, 9.

HOFFMANN, W. (2002): Ich, du, wir, Aarau

HUHN, D. (2001): Ehe und Familie heute, Humanisierte Sexualität, Wien

KÖHNE, J. (2007): Zärtlichkeit und Geschlechtlichkeit, Diakonia, 38, 9.

LISS, B. (2004): Thema: Ehe und Familie, Wien

RIDEAU, G. (2008): La sexualité, Nouvelle Revue théologique, 26, 2.

TEILHARD DE CHARDIN, P. (1985): Le féminin ou  l’unitif, Paris

TETTAMANZI, D. (1998): Commento all’Enciclica sulla regolazione delle nascite, Milano

Létrehozva 2013. május 31.