Keresni és megtalálni az örök Bölcsességet, Jézus Krisztust annyi, mint életünket megtalálni, mert benne teremtett minket az Atya. Nélküle nem is lehetnénk valódi önmagunk.

Virradatkor: ez jelenti az emberi élet virradatát, a kamasz- és ifjúkort, amikor keresni kezdi az ember élete értelmét, célját. De jelenti a hajnali órákat is, amikor egyedül Jézusért és Jézus miatt kelünk fel, megrövidítve pihenésünket, hogy vele legyünk, kutatva és fürkészve az Írásokat, melyekben róla van szó, s melyekben örök életet találunk. Ha ébrenlétünk első perceit, öntudatunk visszanyerésének legfrissebb óráit az örök Bölcsesség keresésére szánjuk, ez oda fog vezetni, hogy egész életünk az ő irányítása alá kerül.

De nem elég keresni és megtalálni, pontosabban szólva engedni, hogy minket megtaláljon, vele is kell tartani az úton, mely előbb sötét és szenvedésekkel teli, később azonban ragyogóvá és örömtelivé válik. Ilyen volt a mai nap szentjének, Szent Ritának az útja, aki Isten országának készült szentelni magát, de szülei kívánságára férjhez ment egy nemesi származású, ám vad természetű férfihoz. Úgy élt férje mellett annak haláláig, hogy szó nélkül viselte annak hirtelen haragját, durvaságát, s azt mindig szeretettel viszonozta. Meg is lett az eredménye: a férfi lassacskán átalakult, megszelídült, mert Rita hite átsugárzott rá.

Nem szabad megrémülni a belső tisztulást hozó szenvedésektől, melyek szükséges velejárói annak, hogy lelkünk krisztusi méretekre tágul. Ha végleg őbenne horgonyzunk le, ez belső békességet és szilárdságot ad életünknek, s többé nem mi akarjuk megítélni, hogy ki az, akinek köze lehet Krisztushoz, és ki az, aki nem méltó hozzá, hanem válogatás nélkül sugározzuk az ő végtelen isteni szeretetének fényét mindazokra, akikkel csak találkozunk.