Szent Ignác az Ötödik Szabályban arra bíztat bennünket, hogy soha ne változtassunk egy gyakorlaton vagy elkötelezettségen a lelki sivárság idején. Inkább kell kitartanunk, amíg a vigasztalanság el nem múlik. A hatodik szabályban Szent Ignác ezt kibővíti azzal, hogy gyakorlati útmutatást ad, hogy pontosan hogyan tudunk kitartani a lelki sivárságban.

Hatodik szabály. Bár a vigasztalanság idején nem szabad megváltoztatnunk jó elhatározásainkat, az azonban nagyon hasznos, ha a vigasztalanság elleni küzdelemben magunkat változtatjuk meg erőteljesen. Így pl. azáltal, hogy jobban kitartunk az imádságban, elmélkedésben, gyakran végzünk önvizsgálatot és valamilyen megfelelő módon vezeklünk. (Forrás).

Szent Ignác egyszerűen nem azt mondja, hogy maradjunk meg a régiben, hanem azt, hogy duplázzuk meg elhatározásainkat. Röviden, nem maguknak a lelki elköteleződéseinknek kell megváltozniuk – hanem a mögöttük álló elhatározásunk erejének.

A fizikai csatatér analógiája segíthet elmélyíteni megértésünket. Vegyünk példának egy katonát és a fegyverét. Minden katona a csata előtt célzottan kap egy, a küldetésének megfelelő fegyvert. Ahogy a csata hevesebbé válik, a katona kísértésbe eshet, hogy megkérdőjelezze előre meghatározott fegyvere hatékonyságát, és valami „jobbat” kívánjon. Pedig ostobaság lenne, ha a katona új fegyvert keresne, és értékes területet veszítene, vagy akár nagyobb veszélynek tenné ki magát. A katona sokkal hatékonyabban alkalmazza azt a fegyvert, amellyel már rendelkezik – egyszerűen csak nagyobb belső bizalommal és meggyőződéssel ahelyett, hogy bizonytalanságban és félelemben ingadozna.

A lelki életben az általunk már korábban felismert elköteleződés a mi előre meghatározott fegyverünk; az ennek használatában való magabiztosságunk az, ami mindent megváltoztathat, amikor a lelki harc hevesebbé válik. Ahogy Szent Ignác mondja, önmagunk intenzív megváltoztatása a vigasztalanság ellen megköveteli azt, hogy nagyobb belső meggyőződéssel ragaszkodjunk korábban elhatározott imáinkhoz és elköteleződéseinkhez. Ez lehet olyan egyszerű, mint az ima közbeni tudatosabb reakciók és testtartások beiktatása, amikor kísértésbe esünk, hogy az ellenkezőjét tegyük.

Számtalanszor voltam kísértésnek kitéve, hogy a vigasztalanság idején vonszoljam magamat vagy lankadjak az imádságban – még apró, akkor jelentéktelennek tűnő dolgokban is. Maradtam már az ágyban néhány plusz másodpercnyi kényelemért, miközben a reggeli felajánlást imádkoztam, csak azért, hogy az ima közepén elbóbiskoljak, halogattam még öt percet „fontosabb” munkával vagy céltalan görgetéssel, mielőtt leültem volna imádkozni. Két perccel lerövidítettem a szentórámat, egy nappal elhalasztottam a gyónást, és lebeszéltem magam arról, hogy jelentkezzek egy lelkigyakorlatra, még akkor is, amikor úgy tűnt, hogy ez egyértelmű meghívás az Úrtól.

Megtanultam annak az értékét is, hogy „intenzíven változtassam meg magamat” magával a vigasztalansággal szemben, visszaszorítva azt.

Kikényszerítettem magamat a kényelmes ágyamból, hogy letérdeljek a földre, vagy álljak a hűvös reggeli levegőn, hogy éberebb legyek, miközben a reggeli felajánlást imádkozom. Bátorítottam magam, hogy egy perccel – vagy akár harminc másodperccel – tovább maradjak a szentórám végén, ha száraznak, zavartnak vagy eredménytelennek érzem magam. Néha az ima leghatalmasabb vigasztaló pillanatai az imában a kitartás ezen extra másodpercei alatt történtek. Határozottan arra utasítottam magamat, hogy elővegyek egy rózsafüzér podcastot, amikor úgy érzem, hogy kiégtem és kísértésbe esek, hogy a telefonomon vég nélkül görgessek. Leültem és egy alaposabb lelkiismeretvizsgálatot végeztem, amikor kísértésbe estem, hogy elhalasszam a rendszeresen tervezett gyónást, mert nem éreztem, hogy „szükségem” lenne rá.

Téged is hívlak arra, hogy határozottan szorítsd vissza a vigasztalanság kísértéseit. Ahogy Jakab levele mondja: „…szálljatok szembe a sátánnal, és elfut előletek. Közeledjetek Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok.” (Jak 4,7-8).

Ezek a kísértések erőteljesnek és nehezen ellenállhatónak tűnhetnek, de amikor Isten segítségét kérve visszaszorítjuk ezeket, azt tapasztaljuk, hogy a Sátán valójában rendkívül gyenge, és végső soron tehetetlen az Úr kegyelmével szemben.

Gyakorlatilag a fent említett módokon és még több más módon is visszaszoríthatod ezeket. Megváltoztathatod a testtartásodat imádság közben, amikor fáradtnak vagy szórakozottnak érzed magad. Fellázadhatsz az ellenség ellen azzal, hogy azonnal válaszolsz az imádságra, amikor a halogatás kísértésébe esel. Imádkozhatsz vagy olvashatod a Szentírást hangosan, több érzékszervedet is igénybe véve, ha úgy érzed, hogy az elméd elkalandozik. Maradhatsz még egy percig, ha kísértésbe esel, hogy lerövidítsd az imát vagy elmélkedést. Meghallgathatsz egy vezetett egzáment vagy küldhetsz üzenetet egy barátodnak, hogy számon kérjen, amikor kísértésbe esel, hogy lebeszéld magad a szentgyónásról. Alkalmazhatsz apró „vezekléseket” is, ahogyan Szent Ignác utal erre: például lassíthatsz, amikor hadarva mondod végig a rózsafüzért vagy a zsolozsmát, lassabban és átgondoltabban mondhatod az imákat, miközben Isten jelenlétére emlékezel.

Abban az esetben, ha mégis engedsz a kísértésnek a vigasztalanságban, tudd, hogy nem vagy egyedül – bukott ember vagy, akinek szüksége van a Megváltóra. Mindannyian ilyenek vagyunk emberi gyengeségünkben; a tragédia nem a bukásban van, hanem abban, hogy nem tudunk felállni. Isten segítségével mindig újra fel tudunk állni, ha elég alázatosak vagyunk ahhoz, hogy elfogadjuk ezt. Egyszerűen csak mondjunk el egy bűnbánati könyörgést, cselekedjünk hittel Isten bőséges segítségében és kegyelmében, aztán kezdjük újra – és újra és újra.

Ha igyekszünk ezeket az egyszerű eszközöket felhasználni, hogy továbbra is részt vegyünk a lelki harcban, meg fogjuk tapasztalni, hogy nagyobb erővel tudunk harcolni a vigasztalansággal szemben, és jobban kihasználhatjuk a jövőbeli vigasztalásunkat, amint a vigasztalanság elmúlik. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy túllépjünk korlátozott emberi felfogásunkon, így minden körülmények között engedékenyebbek lehetünk Isten kegyelmére, függetlenül érzéseinktől – ez az a lecke, melyre Szent Ignác a hetedik szabályban elvezet bennünket.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. szeptember 24.