Az első néhány szabályban Szent Ignác megismertetett bennünket a lelki vigasztalás és a vigasztalanság definícióival, valamint Isten és az ellenség cselekedeteivel, amikor a bűn felé haladunk, vagy a bűntől távolodunk. Az ötödik szabályával kezdve Szent Ignác útmutatást ad nekünk a leghatékonyabb cselekedetekről, amelyeket a vigasztalásra és a vigasztalanságra adott válaszként tehetünk.

Ötödik szabály. „A vigasztalanság idején sohase változtassunk, hanem szilárdan és állhatatosan maradjunk meg azoknál a feltételeknél, elhatározásoknál, amelyeket az ilyen vigasztalanságot megelőző időben tettünk; vagy annál az elhatározásnál, amelyre a megelőző vigasztalás idején jutottunk. Mert amint a vigasz idején inkább a jó szellem vezet bennünket és irányít tanácsaival, úgy vigasztalanságban inkább a gonosz szellem; az ő tanácsaival pedig nem találhatjuk meg a helyes döntésre vezető utat.” (Forrás).

Ez a szabály a lelki élet egyik legemlékezetesebb és leghatékonyabb „harci szabálya”: soha ne változtassunk lelki elhatározásunkon a vigasztalanság idején.

Bölcsessége éppoly egyszerű, mint amilyen erőteljes. Ha lelki vigasztalanságot élsz át, tartsd magad a legutóbbi elhatározásodhoz, amelyet vigasztalásodban hoztál. Ne növeld vagy csökkentsd imakötelezettségeidet, ne mondj le a lelkigyakorlatról, ne hagyd ki a tervezett gyónást, ne mondj le apostolkodásodról vagy hivatásodról, bármennyire is megkérdőjelezed azt. Maradj a pályán, amíg a lelki sivárság fel nem oldódik – akkor az Úr világosabb tanácsával imádkozhattok minden egyes elkötelezettségről.

Emlékeztetőül: Szent Ignác a Negyedik szabályban a lelki vigasztalanságot egy sor érzésen és tapasztalaton keresztül határozza meg: kétség, sötétség és a lélek zavara; szomorúság, nyugtalanság, lustaság vagy apátia érzései, valamint minden belső elmozdulás az alacsony és földi dolgok felé. Ezek az „alacsony és földi dolgok” gyakran a félelemhez, a bizonytalansághoz vagy a kudarchoz való ragaszkodást vonják maguk után. A lelki vigasztalanság magában foglalja a béke, a remény vagy a szeretet hiányát is.

Amikor Isten arra vezet bennünket, hogy felismerjük a jó elhatározásokat, amelyek Hozzá vonzanak, az segít a lelkünknek és legyőzi az ellenséget. A Sátán állandó félelemben él, hogy az ember Isten iránti hűsége által még több vereséget és megaláztatást szenved. A Sátán, mint ilyen, megpróbál megzavarni minket a fent leírt pusztításokkal. Amint ezek a pusztítások megzavarnak bennünket, az ellenség kísértést fog felajánlani nekünk, hogy kételkedjünk Isten tanácsában és elhatározásainkban. Az ördög azt reméli, hogy eltávolít minket Istentől azzal, hogy rávesz minket, hogy kevesebbet imádkozzunk, vagy fáradtságba és csüggedésbe ránt minket azzal, hogy meggyőz minket arról, hogy többet kell tennünk.

Ha ezek közül az érzések vagy tapasztalatok közül bármelyik gyötör vagy kételkedsz valamilyen lelki elkötelezettségben vagy hivatásban, Szent Ignác arra kér, hogy ismerd fel, hogy ez az ördög útkereső tanácsa – nem pedig Istené. Az ellenség nem ismerheti pontos gondolatainkat, de viselkedésünkből sok mindenre következtethet küzdelmeinkről. Válaszul megpróbál személyre szabott, mérgező gondolatokat sugallni, melyekbe sebeinkben és gyengeségeinkben kapaszkodunk.

Sok évvel ezelőtt egy női lelkigyakorlaton kellett beszélnem. Ennek része volt egy tanítás a megkülönböztetés szabályairól. Ahogy előző este átnéztem az előadásaimat, meglepően magabiztosnak, könnyednek és izgatottnak éreztem magam az anyag megosztása miatt. Röviddel ezután rosszul kezdtem érezni magam; egy krónikus betegség fellángolása jött a semmiből. Másnap reggelre összecsuklottam a fájdalomtól. Két óra múlva kellett volna megérkeznem a lelkigyakorlatra, és fogalmam sem volt, mit tegyek. Nem volt tartalék előadó; tudtam, hogy teljes mértékben rám számítanak a lelkigyakorlat megtartásában. Alig tudtam kimászni az ágyból – hogyan tudnék több előadást megtartani ebben az állapotban?

Aggódva, izgatottan és félve kérdeztem meg a férjemet, hogy szerinte mit kellene tennem. Belsőleg azt reméltem, hogy megszabadít engem ettől a feladattól és azt mondja, hogy nyugodtan lemondhatom. Ehelyett finoman azt javasolta, hogy egyszerűen tegyem meg az első lépést a felkészülésben, és nézzem meg, mi történik. Vonakodva felöltöztem, és kissé jobban éreztem magam – nem rosszabbul. Így hát megtettem a következő lépést, és a következőt, míg végül azon kaptam magam, hogy a lelkigyakorlat felé vezetek, és Istent dicsőítem. A lelkigyakorlat nagyon jól sikerült, és bár nem voltam csúcsformában vagy teljesen fájdalommentes, Isten kegyelme több mint elegendő volt. Eléggé feljavultam ahhoz, hogy végigcsináljam, és volt egy nagyszerű új anekdotám, amikor megosztottam ezekkel a hölgyekkel a megkülönböztetés ötödik szabályát:

soha ne változtass meg egy gyakorlatot a vigasztalanság idején!

Ahogy visszatekintettem erre az élményre, rájöttem, hogy az ellenség nem tudott a szokásos taktikájával a kétségbeesésbe csalogatni, hogy megkérdőjelezzem, hogy méltó vagyok-e vagy eléggé felkészült vagyok-e a lelkigyakorlat vezetésére. Ezért taktikát váltott. Egy testi betegség miatt vonzott lelki vigasztalanságba, meggyőzve arról, hogy nem vagyok képes végigcsinálni, hogy Isten kegyelme nem lesz elég ahhoz, hogy megtartson ebben az elkötelezettségben, és hogy amikor lemondom, az én hibám lesz, amiért olyasmit ígértem, amit nem tudok teljesíteni, és csalódást okoztam annyi nőnek. Hála Istennek, mivel végigcsináltam, erőteljes hivatkozási pontra tettem szert Isten természetfeletti kegyelmével és segítségével kapcsolatban.

Nem ez lett volna az utolsó alkalom, amikor fájdalmas egészségügyi problémákkal kellett szembenéznem fontos szolgálati kötelezettségek alatt; valójában ez volt az ellenség gyakori taktikája az évek során, hogy megpróbáljon elkedvetleníteni. Ez nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyom a fizikai egészségemet vagy más szükségleteimet, hanem azt, hogy az Úr felé fordulok, hogy a félelmeim helyett az Úr irányítson, hogyan reagáljak. Ez időnként fárasztó lehet, de megtanultam, hogy ha korábban felismertem az elköteleződést az Úrral a vigasztalásban, Isten kegyelme mindig elegendő lesz, még akkor is, ha fizikailag gyenge vagy lelkileg megviselt vagyok.

Azt is megtanultam, hogy a leggyorsabb kiút a vigasztalanságból az, ha kitartok a világosan megkülönböztetett elkötelezettségeim mellett, míg a leggyorsabb út a vigasztalanságba fulladáshoz az, ha megváltoztatom az elköteleződést, vagy megpróbálom a „könnyű” egérutat választani.

Ezek a kísértések, hogy áthelyezzük vagy megváltoztassuk lelki elköteleződéseinket, kevésbé drámai, de nem kevésbé jelentős módon is jelentkezhetnek. Lehet, hogy elrettent a hosszú gyónási sor, és úgy gondolod, hogy ez talán várhat, vagy kételkedsz abban, hogy megbocsátást nyerhetsz-e egy bizonyos bűnért (vagy ugyanazokért a bűnökért – megint!). Lehet, hogy meggyőződsz arról, hogy nincs időd imádkozni, vagy hogy más dolgok sürgősebbek, mint az imádság. Lehet, hogy megkérdőjelezed, hogy alkalmas vagy-e egy bizonyos szerepre, amikor arra kérnek, hogy szolgáld Isten egyházát, vagy elgondolkodsz azon, hogy önző dolog-e invesztálni abba a lelkigyakorlatba, amin tervezted, hogy részt veszel.

Ezekben a kísértésekben és még sok másban is megmarad az az igazság, hogy ha korábban a vigasztalásban felismerted, Isten mindig megadja neked az eszközöket, hogy végig tudd csinálni: legyen az további kegyelem, pénzügyi források, fizikai képesség vagy szellemi és érzelmi kitartás. Az Ő gondviselése néha alig tűnik elegendőnek, de mindig elegendő lesz. Eközben exponenciálisan növekedni fogunk erényeinkben, növekszik Istenbe vetett bizalmunk, és még szorosabban egyesülünk Vele.

Ha valaha is változtattál valamin a vigasztalanság idején, ne ess kétségbe – az ellenség éppen ezt akarja. Mindannyian folyamatosan alulmaradunk emberségünkben. Isten minden dolgot meg tud váltani, és még akkor is, amikor mi feladjuk, Isten soha nem mond le rólunk. Tudd, hogy nem vagy egyedül, és egyszerűen dönts úgy, hogy újrakezded. Amíg van lélegzetünk, addig van még egy esélyünk, hogy ellenálljunk a vigasztalanságnak és kitartsunk az imádságban.

Következő szabályában Szent Ignác pontosan erre fog tovább oktatni: hogyan tudunk konkrétan ellenállni a vigasztalanságnak, és hogyan tudunk nagyobb tisztánlátással és reménységgel Isten szabadsága felé haladni.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. szeptember 15.