Az első szabályban arról beszéltünk, hogy a Sátán (a gonosz szellem)és Isten (a jó szellem) hogyan hat a bűnben kitartó lélekre. A Sátán megpróbálja a lelket rabságban tartani a bűnben azáltal, hogy még több bűnös élvezetet és csábítást ajánl, míg Isten megpróbálja „megszúrni” a lelkiismeretét, hogy felébressze az értelmet és a tudatosságot, és így segítse a lelket a bűnből való kilépésből.

A Második Szabályban Szent Ignác az ellentétes esetre ad útmutatást: mi történik, ha a lélek eltávolodik a bűntől és Isten felé halad.

Ahogy kezdünk reagálni Isten kegyelmi „szúrásaira” és nem engedjük többé, hogy az egészségtelen élvezetek uralkodjanak az értelem felett, elkezdjük legyőzni a bűnös csábításokat. Válaszul Isten és a Sátán cselekedetei mintha felcserélődnének. Ahogy Szent Ignác írja a Második szabályban:

„Azoknál, akik bűneik irtogatásában lendülettel haladnak előre, és Isten, a mi Urunk szolgálatában a jóról a jobbra emelkednek, a módszer az első szabályénak éppen ellenkezője. Ilyenkor ugyanis a rossz szellem sajátossága az, hogy a lelket mardossa, szomorúvá teszi és hamis okokkal nyugtalanítva akadályokat gördít eléje, hogy ne haladhasson előre. A jó szellem sajátossága az, hogy bátorságot, vigaszokat, könnyeket, sugallatokat és nyugalmat ad, mindent megkönnyítve és minden akadályt elgördítve, hogy az ember a jó művelésében egyre előbbre haladjon.” (Forrás).

Szent Ignác elmagyarázza, hogy amikor Istennel kapcsolatban vagyunk és azon dolgozunk, hogy megszabadítsuk életünket a bűntől, a Sátán megpróbálja akadályokkal, fájdalommal és kétségekkel meggátolni előrehaladásunkat, míg Isten megpróbálja elhárítani az akadályokat, és bátorságot, erőt és lelki vigasztalást ad nekünk a kitartáshoz. Röviden, a Sátán megpróbálja elérni, hogy a rossz dolgokat jónak érezzék vagy annak tűnjenek, a jó dolgokat pedig rossznak érezzék vagy annak tűnjenek. Ezzel szemben Isten arra törekszik, hogy segítsen felismerni a bűn okozta fájdalmat és bátorítson bennünket az isteni jóságra való törekvésre, amely végül minden vágyunkat kielégíti.

Sok évvel ezelőtt egy bizonyos bűn miatt szégyenkezéssel küzdöttem. Keményen dolgoztam, hogy legyőzzem, de egy félelemmel teli pillanatban elszóltam magam. Bár nem volt súlyos dolog, mégis úgy éreztem magam, mint egy totális képmutató, aki aznap a rendszeres szentségimádási kötelezettségem felé tart. Becsoszogtam a templomba és a padsor végén térdre borultam, képtelen voltam szemkontaktust teremteni az oltáron álló monstranciával. Belecsúsztam a padba, a szégyen hangja belsőleg elítélt engem. Mit képzelsz magadról, hogy így jössz imádkozni? Még gyónni sem voltál, de máris olyan szentnek akarod magad mutatni. Micsoda képmutató!

Válaszul olyan erősnek éreztem a Szeretet jelenlétét, hogy az nem lehetett nem észrevenni. Olyan volt, mintha Jézus kinyújtotta volna a kezét, ujjai hegyét az állam alá tette volna és finoman, de határozottan megemelte volna, hogy valóban Őt nézzem a monstranciában.

Ahogy hagytam, hogy tekintetem az Ő eucharisztikus szívén állapodjon meg, megéreztem, mit akar mondani: Nem tudnálak sem jobban, sem kevésbé szeretni, mint ebben a pillanatban – vagy bármely más pillanatban. Szeretetem irántad változatlan. Mélyen megértettem, hogy ez igaz, és az egyetlen dolog, ami megváltozott, az az én képességem volt, hogy befogadjam az Ő szeretetét.

A béke átáradt rajtam és megengedtem magamnak, hogy továbbra is az Úrra nézzek, szabadon fogadva szeretetét hibáim és tökéletlenségeim ellenére. Másnap, amikor lehetőségem nyílt gyónni, kötelességem volt elmenni Isten iránti szeretetből, az Ő kegyelméért érzett hálából és a kapcsolatunk helyreállításának valódi vágyából – nem pedig szégyenből, vagy a büntetéstől való lelkiismeretes félelemből.

A fenti példában világosan láthatjuk a második szabály dinamikáját működés közben. Közelebb kerültem Istenhez a kapcsolatomban és azon dolgoztam, hogy megtisztuljak a bűntől. Ám abban a pillanatban, amikor megingott a hitem, az ellenség készen állt arra, hogy lecsapjon csüggedéssel, kétségekkel és hamis érveléssel. Az Úr viszont várt az Ő vigasztaló szeretetével és kegyelemmel teli erejével.

Nézzük meg közelebbről ezeket a mozdulatokat. Amikor meggyőződtem bűneimről, és növekedtem Isten szolgálatában, én (mint oly sokan közülünk) azt vártam, hogy egyik napról a másikra tökéletes leszek. Pedig az emberi tökéletlenség soha nem felelhet meg maximalista elvárásainknak. Amikor ismét elbuktam, az ellenség ezt alkalmas pillanatnak használta fel a támadásra – hogy hamis érvekkel „harapjon, szomorítson és nyugtalanítson”, hogy ne tudjak továbbmenni. A Sátán célja az volt, hogy távol tartson az őszinte kapcsolati imától, ahol elárasztana Isten kegyelme, és a szentségek kegyelme felé lendítene. A Sátán megpróbálta a szégyent akadálynak használni, hogy ne tartsak ki az imádságban, kételkedjek Isten feltétel nélküli szeretetében, és elbátortalanodjak a szentségre való törekvésben.

A gonosz lélek ellenállása a növekedéseddel szemben többféleképpen történhet a saját életedben. Tükrözheti azt, amit én a szégyen, a kétség vagy a zavarodottság érzéseivel megtapasztaltam. Szituációs vagy fizikai akadályokat is tapasztalhatsz – lehet, hogy egy szeretteddel való nézeteltérés, egy gumidefekt a lelkigyakorlathoz vezető úton, vagy hirtelen figyelemelterelés az imádságban.

Egyszer, amikor egy RCIA-órát [kb. felnőtt keresztelésre felkészítés. A szerk.] tartottam a megkülönböztetés szabályairól, az osztály egyik tagja megosztotta velem, hogy több egymást követő héten hirtelen fellángoltak a hátfájásai – de csak azokon az estéken, amikor az RCIA-óra volt beütemezve. Ez az ember hirtelen tisztán felismerte, hogy bár ennek a fájdalomnak természetes oka van, a Sátán megpróbált tőkét kovácsolni belőle, hogy elkedvetlenedjen, fontolóra vegye, hogy kihagyja az órát, és ne haladjon tovább Isten felé. Ez a tisztánlátás lehetővé tette a támogatójának is, hogy szintén tudatára ébredjen az ellenállásnak, és bátorítást nyújtson a jövőben.

Miközben az ellenség ellenállásával szembeszállsz, megtapasztalhatod Isten vigasztalását is különböző formákban. Az én esetemben, amikor szégyenkeztem bűnöm miatt, Isten a kötelességtudatomat használta fel arra, hogy segítsen végigvinni a szentórát. Az Ő jelenlétében tudatosult bennem a fejemben futó „hamis érvelés”, vagyis a szégyen narratívája. Jézus ezt az Ő igazságával ellensúlyozta, és elárasztott engem lelkiekkel. Ez a vigasztalás aztán a gyónás szentségi kegyelméhez hajtott, ami még több erőt adott ahhoz, hogy kitartsak az imádságban – Isten szeretetének mélyebb megtapasztalásával együtt, hogy segítsen a jövőbeli szégyenérzetben.

Lehet, hogy Isten segítségét a könnyedség, a béke vagy a vigasztalás érzésében tapasztalod meg az imádságban. Lehet, hogy segít eltávolítani ezeket a fizikai akadályokat is – vagy ha nem is távolítja el őket, konkrét kegyelmet és erőt ad, hogy feldolgozzuk ezeket. Isten vigasztalása meglepő módon is megjelenhet, mint például a tisztító „könnyek” esetében, amit Szent Ignác említ ebben a szabályban. A könnyek gyakran akkor folynak, amikor elkezded őszintén megosztani fájdalmaidat, gyengeségeidet és vágyaidat az Úrral. A kulcs az, hogy ezek a könnyek továbbra is Isten felé mozdítsák a lelkedet a reménységben és a bűnbánatban, ahelyett, hogy csüggedésben és kétségbeesésben távolítanának el Istentől.

Isten más embereket is felhasznál arra, hogy vigasztalást hozzon nekünk. Nemrégiben beszélgettem egy nővel, aki fontolgatta, hogy visszatér a misére járáshoz. Beszélgetésünk során úgy érezte, megnyugodott, hogy nincs egyedül a küzdelmeivel, és reményt adott neki, hogy Isten valami jót cselekszik a szenvedésében. Azt mondta, hogy a beszélgetést jelnek érezte, hogy továbbra is átadja szenvedését Istennek és bízzon benne. Ez nem véletlen volt – Isten szeretete találkozott vele a leggyengédebb, legszemélyesebb módon.

Lehet, hogy neked is van egy barátod vagy mentorod, aki olyan bátorító szavakat mond, melyek megragadnak benned. Lehet, hogy valaki megemlít egy lelki könyvet vagy imagyakorlatot, amit már korábban is szem előtt tartottál, és ez megerősít abban az elhatározásodban, hogy folytasd. Egy barátod talán meghív egy vizsgálatra vagy lelkigyakorlatra, amely nagyszerű gyümölcsöt hoz. Bárhogyan is néz ki, Istennek bőséges eszközei vannak, hogy isteni vigasztalással segítsen minket, erőt adjon nekünk, és bátorságban tartson meg minket, miközben feléje haladunk.

Ezekben a példákban végigvonul egy közös szál, amely segít megkülönböztetni Isten segítségét és az ellenség kísértését. A lelki vigasztalás Isten és a kegyelem állapota felé mozdít bennünket, míg a lelki vigasztalanság eltávolít Isten kegyelmétől és a kegyelem állapotától. A következő két szabályhoz közeledve Szent Ignác részletesen megismerteti velünk a vigasztalás és a vigasztalanság eme meghatározásait. Addig is, miközben arra törekszünk, hogy növekedjünk az Istennel való kapcsolatunkban, biztosak lehetünk abban, hogy az Ő irgalmas szeretete feltétel nélküli és változatlan, és az Ő isteni segítsége mindig elérhető.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. augusztus 30.