„Akik test szerint élnek, testiekre vágyakoznak,
akik Lélek szerint élnek, lelkiekre vágyakoznak.” (Róm 8,5)

1. HINNI ÉS CSELEKEDNI!

A napokban kérdezte valaki, hogyan lehet legyőzni a  kísértést, mert állandóan jelen van gondolataiban, vágyaiban. Mit kell ilyenkor tenni?

A keresztény hit szerinti élet nemcsak Isten elfogadását jelenti, hanem Isten akarata szerinti életet is je­lent. Nemcsak ráhagyatkozás az Úrra, hanem komoly  erőfeszítés is. Nemcsak megpihenés Isten jelenlété­ben, hanem küzdelem is. Ha valaki figyelmen kívül  hagyja a két szempont egyikét, az végzetes lehet keresztény életére. Mert hinni – ahogy Jakab apostol írja – az  ördögök is hisznek (Jak 2,19), de nem cselekszenek Isten akarata szerint. Aki pedig csupán cselekszik, de  nem figyel Istenre, az összezavarja életét.

Jézus Krisztus mindent megtett értünk, hogy Isten  gyermekei és a mennyország örökösei lehessünk. Mi  azáltal leszünk keresztények, hogy elfogadjuk megváltását és életre váltjuk tanítását. De életre váltani csak  akkor leszünk képesek, ha megtanulunk engedelmeskedni Neki és ha megtagadjuk magunkat. Az üdvösség  Isten ingyenes ajándéka, de nekünk kell azt életünkben  kimunkálni, ahogy Pál apostol írja: „félve és rettegve  munkáljátok üdvösségeteket” (Fil2,12).

A Szentlélek ingyenes ajándék, de akkor tudjuk Őt  megőrizni szívünkben, ha a „Lélek szerint járunk” (Gal  5,16) . Tehát nemcsak elfogadnunk kell, megpihennünk Isten kegyelmében, hanem küzdeni, munkálkodni, harcolni is. Cselekednünk kell, de erre egyedül  nem vagyunk képesek.

Krisztus megváltó munkája és a Szentlélek állandó  tevékenysége életünkben a feltétele, hogy eredményt  érhessünk el. A megváltói munka jelenti a szabadítást, gyógyítást, erősítést, megbocsátást. A Szentlélek munkája pedig a szeretet, hit, remény, buzdítás  a jóra és a rossz elkerülése, vágy a megszentelt életre,  imádságra.

Az Evangélium megtanít, hogy emberi cselekvéseinket kapcsolatba hozzuk Isten cselekvésével. A helyes  emberi cselekvést megelőzi Isten cselekvése. Ezért írja  Pál: „Isten maga műveli bennetek a jó szándékot, meg a  végrehajtást…” (Fil 2,14). Mielőtt cselekednünk kell, Isten megerősít: „mindent elviselek abban, aki nekem erőt  ad” (Fil 4,13) .

„Mindenre van erőm” – bármi megtételéhez kaphatunk erőt, ha Isten akaratának megfelelően cselekszünk. A hívő embernek tehát kézbe kell vennie  önnevelését, felelősséget kell vállalnia önmagáért. „Fel  kell öveznie elméje derekát” (1Pt 1,13), munkálkodnia  kell üdvösségén. Röviden: meg kell birkóznia önmagával, ez pedig önmegtagadást jelent.

Komoly szándék és erőfeszítés nélkül nem lehet növekedni a tanítványi életben. Jézus maga mondta:  „Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz – kevesen  találják meg azt” (Mt 7,14) . Ez pedig a lemondásnak, az  önmegtagadásnak és a fáradozásnak az útja.

A hívő ember katona, akinek el kell hordoznia a  küzdelmes szolgálat terhét. „Fáradozz, mint Krisztus jó  katonája” (2Tim 2;3) – mindig készen kell állnia a küzdelemre és a nehéz menetelésre. A hívő ember „ökölvívó, aki megtartóztató életet él… megtagadja és rabságba  veti testét” (1Kor 9,25.27), ugyanakkor „versenyfutó,  aki ledob magáról minden fölösleges terhet és kitartással  fut” (Zsid 12,1). Mit jelent mindez Krisztus mai, világban élő tanítványa számára?

2. GONDOLATAINK FEGYELME

„Övezzétek fel elmétek derekát” (1 Pt 1,13) . Ebben a gyönyörű mondatban Péter apostol rámutat arra, hol kell  elkezdeni a valódi önmegtagadást. Bizonyára Jézus szavai jutottak Péter eszébe: „Legyen derekatok felövezve és  égő gyertya a kezetekben” (Lk-12,35).

A hívő embernek bizonyos éberséggel kell néznie a  világ dolgait és gyors felfogással kell rendelkeznie. Jézus  tanítványa szellemileg és lelkileg éber. Ezért mondja  Pál: „Ne aludjatok hát, mint a többiek, hanem legyünk  éberek és józanok” (1 Tesz 5,6) .

A gondolatok fegyelmezése és edzése a tanítványság nélkülözhetetlen része. Jézus azt mondta: „Jöjjetek  hozzám… és tanuljatok tőlem” (Mt 11,28). A tanuló és  a tanulás fogalmához szorosan hozzátartozik a fegyelem, hiszen eredményesen tanulni nem lehet rend­szeres időbeosztás és erőfeszítés nélkül. Nekünk Krisztushoz kell mennünk és tanulnunk kell Tőle, különösen a legfontosabbat, „igájának” (Mt 11,28) fegyelmét.  Az eredmény az lesz, hogy elménket isteni bölcsesség  fogja irányítani, fogékony lesz a természetfeletti igazsá­gok iránt, és éberen fog őrködni a gonosszal szemben.

Külső életünk fegyelme teljes mértékben belső fegyelmünktől függ. Hogy valakinek külső cselekedetei  jóra vagy rosszra hajlanak-e, az belső életének, gondolatvilágának és vágyainak gyümölcse. Akinek a lelke  gonoszsággal van tele, lehetetlen, hogy hosszabb időn  át jót cselekedjék, mert „nem teremhet a jó fa rossz gyümölcsöt, és a rossz fa jó gyümölcsöt” (Mt 7,18). „Mert  belülről, az emberek szívéből származnak a rossz gondolatok” (Mk 7,21), amelyek gyümölcsei azok a rossz cselekedetek, amelyeket az Úr ezután felsorol: „lopás, gyilkosság, kapzsiság, házasságtörés, káromlás… mindez a  rossz belülről származik” (Mk 7,21-23).

A hívő ember, aki megújult a Szentlélekben, új szívet és új természetet kapott. Ezeket az ajándékokat úgy  teszi magáévá; hogy amikor megtér, elfordul minden  gonoszságtól és figyelmét, gondolatait Krisztusra irányítja. Mert ;,akik test szerint élnek, azok a testiekre vágyakoznak, akik Lélek szerint élnek, lelkiekre vágyakoznak”  (Róm 8,5). Az elme fegyelmezésén a figyelemnek ezt  az irányítását értjük. Negatív értelemben a gondolatainkat (elménket) el kell fordítani minden gonoszságtól,  pozitív értelemben viszont tevékenyen kell keresnünk  az „odafent valókat” (Kol 3,1). Ezekhez olyan gondolati  utak vezetnek, mint: Szentírás-olvasás, szentségimádás, szentmisén való részvétel, Krisztus jelenlétére való  tudatos figyelem, lelki szolgálat, imacsoportban való  részvétel, stb.. Ezek olyan csatornák, melyeken keresztül Krisztusereje elér bennünket. Vannak kegyelmi  eszközök, amelyek különösképpen táplálni tudják lelki  életünket. Amikor úgy érezzük, hogy nem jutunk előbbre a krisztusi úton, vagy nem tapasztalunk fejlődést  lelki életünkben, akkor meg kell nézni, nem hanyagoltuk-e el a kegyelmi eszközök használatát.

Ha valaki beteg és nem veszi be az orvosságot, ne  csodálkozzon, hogy betegsége súlyosabb lesz. „Arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami  igazságos, ami tiszta, ami kedves, ami dicséretre méltó, ami  erényes és magasztos” (Fil 4,8). Ami gondolatainkat és  figyelmünket leköti, az minket is leköt. A gondolatainkban lévő kép szerint formálódunk át.

3. SZAVAINK FEGYELMEZÉSE

Jakab apostol remek hasonlattal érzékelteti nyelvünk  megfékezésének fontosságát: „A nagy hajót, még ha erős  szél hajtja is, a kis kormány oda fordítja, ahová a kormányos akarja. Így a nyelvünk is kicsiny testrész ugyan, de  nagy dolgokat visz végbe. Lám a csekély tűz mekkora erdőt gyújt föl. A nyelv is tűz, gonoszsággal telt világ… be­szennyezi egész valónkat.” (Jak 3,5-6) Ezekkel a találó  szavakkal írja le az apostol azt a felmérhetetlen kárt,  amelyet fékezhetetlen testrészünk ember és ember között okoz, ha nem fegyelmezzük. Pál apostol is több  alkalommal megjegyzi leveleiben, hogy a pletyka, a  rosszindulatú, romboló kritika és az üres szavak milyen  nagy kárt okoznak. Ebből érthető Jézus kemény beszéde is: „Minden fölöslegesen kimondott szóról számot adnak  majd az emberek az ítélet napján. Szavaid alapján fognak  igaznak ítélni… vagy elmarasztalni” (Mt 12,36). „A nyelvet senki emberfia nem tudja megszelídíteni” (Jak 3,8).  Igen fontos része ez a keresztény fegyelemnek, de sok  hívő ember egyáltalán nem fordít gondot rá.

Az Úrral együttműködve meg kell találnunk a módját, hogy szavainkat alárendeljük Isten akaratának.  Ahogy a zsoltáros írja: „Tégy, Uram, lakatot szánra, ajkam ajtajára reteszt! Ne engedd, hogy szívem gonosz szavakra hajoljon!” (Zsolt 141,3-4)

A legfontosabb, hogy mielőtt szólunk, gondolkodjunk hitben, Isten jelenlétére figyelve. Ha olyan szavakat mondunk, amelyek más emberekkel kapcsolatosak, gondoljunk arra, mit szól ehhez az Úr, aki hallja  szavaimat? Valóban szükséges-e ezeket kimondani?  Szavaim mögött jóindulat van-e, vagy ártani akarás?  Igazak-e szavaim?

Sohasem szabad olyasmit mondanunk, ami nem  igaz. Gyakran keltünk szavainkkal hamis benyomást,  amikor túlozva adunk elő dolgokat, sérelmeket vagy  eltorzítjuk a tényeket, félig mondjuk el, amit hallottunk, pontatlanul fogalmazunk. Ha valakit nem kedvelünk, mindezek előfordulhatnak szavainkban, amikor róla beszélünk. Isten azt szeretné, ha szavaink min­dig szeretetből fakadnának. A nyelv egyik leggonoszabb tette, amikor valakiről távollétében romboló,  negatív kritikát mond. Segitő figyelmeztetés természetesen lehetséges, de ezt mindig az érintett személlyel  négyszemközt intézzük, nem pedig a háta mögött másokkal.

4. AZ IDŐ JÓ FELHASZNÁLÁSA

Testvérekkel beszélgetve gyakran hallom ezt a panaszt:  „Nincs elég időm imádkozni.” Ez egy kicsit ellentmondásos, mert életátadásunkban úgy döntöttünk, hogy  Jézus legyen életünk ura. Ha Ő az ura életünknek, akkor Ő az ura időnknek is. Miért van akkor az, hogy  úgy osztjuk be időnket, ahogy mi akarjuk, és nem úgy,  ahogy az Úr akarja?

Fontos, hogy minden napra és hétre legyen tervünk. Ezt jó leírni, hogy el ne felejtsük. Ha nincs terv,  akkor az a veszély fenyeget, hogy a tennivalók elsodornak bennünket. Ideges kapkodásba kezdünk, vagy fölösleges dolgokat végzünk. A terv arra is jó, hogy ösztönző erőt merítsünk belőle, hogy legyőzzük rossz hangulatainkat és érzéseinket.

Nagy szégyen az, ha egy megújult keresztény azért  nem imádkozik, mert rossz hangulata van, vagy azért  nem megy szolgálni az Urat, mert esik az eső. A hangulatok és váratlan akadályok zsarnokságával szemben  csak a jó időbeosztás vagy terv segít. Mivel az emberek  zöme dolgozik, így a terv főleg arra irányul, ami a munkaidő előtt vagy után válik lehetségessé. Ha ezeket az  időket imára, a Szentírás olvasására használjuk -természetesen az egyéb feladatokat és a szükséges pihenést is figyelembe véve -, akkor rend lesz a lelki életünkben és több örömöt fogunk tapasztalni.

Az agyonhajszolt, állandóan fáradt, kimerült ember  abba a veszélybe kerül, hogy örömtelenné válik, és a  gonosz kísértésének se tud ellenállni a kellő erővel.

Különösen fontos az esti ima, amelyben a napi eseményeket az Úrnak ajánljuk, a kapott sérülésekre kérjük az Ő gyógyító szeretetét és éjszakai pihenésünkre  kérjük áldását, mely megőriz bennünket minden gonosztól. „Jól használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak” (Ef 5,16) .

5. HOGYAN OSSZUK BE PÉNZÜNKET?

„Mid van, amit nem kaptál?”- kérdezi Pál apostol (1 Kor  4,7). Minden pénzünket és összes tulajdonunkat kaptuk. Kitől? Istentől. Akkor nem használhatjuk úgy,  mintha nem kaptuk volna. Mivel kaptuk, minden javunkat az Úr szolgálatába kell állítanunk az Ő tervei  szerint. A hívő ember nem használhatja azt a szót, hogy  az „enyém”. Ahogy a példabeszédbeli király elosztotta  vagyonát szolgái között, hogy kereskedjenek vele (Mt  25,14), úgy adta az Úr nekünk a vagyont, hogy vele  gyümölcsöt teremjünk az örök élet számára!

A hívő embernek meg kell tanulnia jövedelméből  megélni. Annyit enni, inni, szórakozni, vásárolni, ruházkodni, hogy az ne haladja meg havi jövedelmét. Pál azt  mondja: „Ne tartozzunk senkinek semmivel, csak a kölcsönös szeretettel” (Róm 13,8). Az adósság nyugtalansághoz vezet, esetleg hazugsághoz és csaláshoz. Ha rövid tervet készítünk, akkor rögtön felismerjük, hogy  meddig mehetünk el. Ki lehet húzni a túl magas kiadásokat, szükségtelen vásárlásokat és megmaradhatunk  az adott kereteken belül. Legjobb, ha nem hagyunk  semmit a véletlenre vagy a pillanatnyi hangulatra, hanem imádságos szívvel végiggondoljuk, hogy az Úr mit  szeretne az Ő -nálunk levő- pénzéből vásárolni.

Amikor tervet készítünk, abba természetesen nemcsak a megélhetésünket kell belevenni, hanem mások  megsegítését, és a közösséget (egyházat) is. A fizetésen  kívül minden mást is az Úr rendelkezésére kell bocsátani. A lakásunkat felkínálhatjuk imaalkalmakra (össze­jövetelekre), a vendégszeretet gyakorlására. Autónkra  szintén úgy kell tekinteni, hogyan és miben segíthetnénk ezzel másokat és az Urat. Egyszóval mindenünket  állítsuk az Úr rendelkezésére. Ezzel példát adhatunk  embertársainknak, akik gyakran a tárgyak és a pénz  imádatában élnek. Ezt tették az első keresztények is:  „Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt” (ApCsel 4,32) .

6. URALKODÁS A TESTÜNK FÖLÖTT

Amióta az „Ige testté lett és közöttünk lakott” (Jn 1,14),  másképpen nézzük a testet. Mélyebb tisztelet ébredt  bennünk iránta, hiszen az a Szentlélek temploma  (1 Kor 6,19) . A Szentléleknek ezt a templomát tisztán  és szentségben kell tartanunk és teljesen Krisztus szolgálatába kell állítanunk. Ugyanakkor tudnunk kell,  hogy testünk „szamár-testvér” – ahogy Assisi Szent Ferenc mondta -, ennélfogva engedetlen és lázongó. Az  Evangélium és Pál apostol szerint meg kell „sanyargatni  és szolgálatra alkalmassá tenni”. A gondos fegyelmezés  és edzés által a test a léleknek és Krisztus Szentlelkének  hasznos eszközévé válhat.

A hívő embernek vigyáznia kell egészségére, hogy  teste használható eszköz legyen Isten és az emberek  szolgálatában. Megfelelő pihenés, mozgás (esetleg  sport), megfelelő étkezés, mind fontos dolog. A Szentlélek egyik gyümölcse a mértékletesség (Gal 5,22). A  keresztény ember nem engedheti meg, hogy ösztönei  hatalmukban tartsák. Sőt, ő kell uralkodjon minden  ösztönén, hogy Krisztus iránti engedelmességben felhasználja azokat. A mértéktelen evés és ivás bűn a testünk és a Szentlélek ellen. Nagyon fontos a szexuális  ösztön fölötti uralom is. Ezt azzal kell kezdenünk, hogy  képzelet-, és gondolatvilágunk fölött is fegyelmet gyakorolunk. Mert a gondolat és képzelet ébreszti fel ben­nünk a vágyat, ami bűn felé vihet. Testünket nem szabad megvetnünk és nem szabad szégyellnünk, hiszen  Isten alkotása az. Minden ösztönét és indulatát felhasználhatjuk az Ő szolgálatára. Az önuralom magában  foglalja testünk elfogadását és tiszteletét.

7. BÁTORÍTÁS ÉS TÜRELEM

A fegyelmezett élet megvalósítása nem megy egyik pillanatról a másikra. Azzal semmi sem oldódik meg, hogy  szép fogadalmakat teszel, és utána elfelejted, mit ígértél  az Úrnak. Igazi sportolóvá csak rendszeres edzés útján  válhat valaki (2Tim 2,5). Ehhez pedig bátorság, türelem, kitartás, fegyelem, engedelmesség, bizalom szükséges. „Ha akkora hitetek lesz is, mint a mustármag… semmi sem lesz számotokra lehetetlen” (Mt 17,20).

Létrehozva 2017. július 7.