I. “Szólj Uram, szolgád figyel!” (1 Sám 3,10)

Kr. e. a IX. században élt a zsidóság egyik nagy prófétája: Sámuel. Gyermekkorában a zsidó főpap, Héli mellett segédkezett. Egy alkalommal szolgálatának idején éjszaka a templom egyik oldalfülkéjében aludt, a főpap a szomszédos helyiségben.

“Ekkor az Úr megszólította: Sámuel, Sámuel! Itt vagyok, felelte. Azután odafutott Hélihez és azt mondta: Itt vagyok, hívtál. Az ezt válaszolta: Nem hívtalak, feküdj le és aludj! Elment és lefeküdt aludni. Az Úr azonban újra szólította. Sámuel! Sámuel fölkelt, odament Hélihez és azt mondta: Itt vagyok, hívtál. Ez azt felelte: Nem hívtalak fiam, feküdj le és aludj! Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem volt része abban, hogy az Úr megnyilatkozzék neki. Az Úr most újra szólította Sámuelt harmadszorra. Fölkelt, odament Hélihez és így szólt: Itt vagyok, hívtál. Erre Héli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Sámuelnek: Menj, feküdj le és aludj! Aztán ha valaki szólít, így válaszolj: Szólj Uram, szolgád figyel! Sámuel elment és nyugovóra tért a helyén. Akkor megjelent az Úr, elé állt és szólította, mint előző alkalommal: Sámuel, Sámuel! És Sámuel így válaszolt: “Szólj, szolgád figyel!” (1 Sám 3,4-10). – Akkor az Úr szólt Sámuelhez. Ő hallotta szavát, s elindult a prófétaság útján.”

Mi tűnik fel ebben az elbeszélésben? – Sámuel készsége. Azonnal ugrik, amint meghallja a Hangot… – S feltűnik, hogy készsége nem csökken harmadik, negyedik alkalommal sem. Pedig már úgy látszik, csak a képzelet játszik vele. Vajon mi lett volna, ha Sámuel harmadszorra vagy negyedszerre nem engedelmeskedett volna a hívásnak? – Nem lett volna alkalmas arra, hogy meghallja az Úr szavát.

A próféták, az apostolok életében azt tapasztaljuk, hogy folyton figyelnek a Szentlélek indításaira, és azonnal engedelmeskednek azoknak. Péterről vagy Pálról például ismételten megjegyzi a Szentírás, hogy a Lélek “indította” őket egy-egy cselekedetre, illetve hogy ők a “Lélek utasításai” szerint cselekedtek. (vö. ApCsel 6,10; 9,17; 13,1; 16,6; 28,10 stb.)

Nekünk mit kell tennünk, hogy a Lélek betölthessen és vezethesse életünket?

II. “Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai” (Róm 8,14)

A bérmálásban Istennek, a Szentléleknek eszközeivé szeretnénk válni. A Szentlélek csak azt tudja vezetni, aki figyel rá; azzal tudja közölni magát, aki nyitott feléje. – De hogyan válunk erre alkalmassá?

1. Cselekvő várakozás

A Szentírás kétféle magatartásra hívja meg a keresztényeket. Egyrészt a szeretet konkrét tetteire, másrészt egyfajta várakozásra. A keresztény élet a cselekvés és a várakozás kettősségében bontakozik ki. S az ember ebben válik alkalmassá a Lélek befogadására.
Az egyházatyák csónakhoz hasonlítják az emberi lelket. Az embernek eveznie kell – cselekednie kell -, hogy a csónak előre haladjon. De egyúttal folyton készenlétben kell tartani a vitorlát – azaz várakoznia kell -, hogy a Szentlélek “szele” belekaphasson. (vö. Jn 3,8), s minden evezésnél nagyobb sebességgel repíthesse tovább a lelket.

Az írás itt olvasható.

Létrehozva 2012. október 25.