Értjük ezt? Először is az Atya felfoghatatlan isteni szeretettel szereti Jézust! Másodszor Jézus ugyanezzel a felfoghatatlan isteni szeretettel szeret minket! Harmadszor pedig azt parancsolja, hogy mi is ezzel a felfoghatatlan isteni szeretettel „úgy” szeressük egymást! Ez a körforgás beemeli az embert az Isten (Szentháromság) belső életébe. Mi erre a szeretetre, erre a közösségre kaptunk meghívást. Fel tudjuk ezt fogni? Ha egy parányit is belegondolunk, akkor szükségszerűen beleremeg az ember lelke. Az Atya Jézust, Jézus az embert, az ember az embert…! És a Szentlélek? „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.” (Róm 5,5) Ő maga a Szeretet! Isten bele ölel minket a Szentháromságba! Ez a krisztusi élet titka! Minden más vallási megnyilvánulás csak díszlet ehhez viszonyítva. A szentségek mind ezt hivatottak szolgálni, megjeleníteni! E nélkül minden vallási megnyilvánulás csak káprázat, karikatúrája önmagának. De ez a minket átjáró szeretet maga az Élet!

„Szeretteim!  Szeressük  egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki  szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg  irántunk,  hogy  egyszülött  Fiát  küldte  a világra, hogy általa éljünk.  Ebben  áll  a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem  mert  ő  szeretett  minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. ’Kedveseim, ha Isten így szeretett bennünket, akkor nekünk is ezzel az isteni szeretettel kell szeretnünk egymást. Istent még soha senki nem látta. De ha isteni szeretettel szeretjük egymást, Isten bennünk él, és ez a szeretet kiteljesedik bennünk.’*” (1Jn 4,7-12) *Ef

A szeretetnek ezt a csodáját tárja elénk Jézus az alábbi kijelentéseiben is. Isten hozzánk költözik. Be akar költözni a szívünkbe, a gondolatainkba, a vágyainkba, a tetteinkbe, sőt a testünkbe is, hiszen ez maga a Szentlélek temploma. Értjük ezt? Nem a kőfalakból épített templom az igazi templom! Az össze fog egyszer dőlni. Még avégett se templom, hogy ott őrizzük az Eucharisztiát, az Úr vacsoráját, testét, hiszen nem azért őrizzük, hogy ott legyen, hanem azért, hogy lenyeljük, hogy magunkba fogadjuk. Mi vagyunk a templom! Ti vagytok a templom, maga a szentély és a „szentek szentje”. Mi vagyunk, ti vagytok a tabernákulum, a monstrancia, az úrmutató! Tudatában vagyunk ennek? Ott van mellettünk a szentségház, maga az Isten van jelen a mellettem élő hívő személyében!

 „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.” [1Jn 2,5] (…) Jézus azt felelte neki: »Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn. 14,20-23)

Isten az ő szeretetében, az isteni szeretet csodájában helyreállítja a teremtés rendjét, az összetört képmást újjáteremti.

“Mi pedig mindnyájan, miközben fedetlen arccal szemléljük az Úr dicsőségét, ugyanarra a képmásra változunk át dicsőségről dicsőségre az Úr Lelke által.” (2 Kor 3,18)

Mi vagyunk az igazi képviselők, nem azok, akik a parlamentben ülnek. Őket ideiglenesen választották töredékes feladatokra. Minket az Isten alkotott az ő képmására, újjáteremtett szeretetének hasonlatosságára, hogy képviseljük őt egymás felé és a világ felé. Testvéreim Isten képviselői vagyunk. Viseljük az ő képét, és képviseljük az ő szeretetét, az ő ügyét.

A szeretethimnuszban is ez a titok tárul elénk. Mit is mond valójában az apostol? Ha nincs bennünk az isteni szeretet, az agapé, akkor összes vallásos cselekvésünk hiábavaló. A karizmák, a tudás, a hit, az alamizsna, a mártíromság, mid-mind hiábavaló, öncélú, ha nem az isteni szeretetből forrásozik, hanem önös vallási igyekezetemből.

 „Ha képes vagyok emberek vagy angyalok nyelvén beszélni, de isteni szeretet nincs bennem, olyan leszek mint egy csendülő cintányér vagy zörgő cimbalom. Ha megkaptam a prófétálás ajándékát, ha értek minden titkos igazságot, ha minden tudás a birtokomban van, ha olyan erős hitem van is, hogy hegyeket mozdítok el vele — de nincs bennem isteni szeretet, az egész nem ér semmit! Ha minden vagyonomat elosztom a szegények között, ha a testemet feláldozom, hogy elégessék — de isteni szeretet nincs bennem, semmit nem érek el vele. Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem önző, nem gurul méregbe, nem tartja számon, ha valaki rosszat tesz, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül a többiekkel az igazságnak. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart. 8Ez a szeretet soha nem múlik el.”*Ef (1 Kor 13,1-13)

És szabadon folytatva a megkezdett sort a mai életre alkalmazva: Ha teológiai doktorátust szereztem is, de isteni szeretet nincs bennem mit sem használ az egész. Ha diakónus, pap, püspök vagy szerzetes vagyok is, de nem él bennem az isteni szeretet, hiábavaló mindez. Ha napi templomjáró vagyok, és mondjam naponta a rózsafűzért, vagy énekeljem bár a litániákat, de ha az isteni szeretet nincsen bennem, értelmetlen az egész, és csak az önző vallási érzelmeimet elégítem ki általa. Tartozzak bár bármelyik lelkiséghez, ismerjem bár a teológia összes fortélyát, legyek akár nagy műveltségű, ha isteni szeretet nincs bennem, mit sem használok vele. Részesüljek bár a szentségekben, ha isteni szeretet hiányzik belőlem, akár ítéletemre is válhat az egész.

 „Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem önző, nem gurul méregbe, nem tartja számon, ha valaki rosszat tesz, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül a többiekkel az igazságnak. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem múlik el. Elmúlik a prófétálás*, elmúlik a nyelveken szólás, elmúlik minden tudás. Mert töredékesek az ismereteink és a prófétálásunk is. Amikor azonban eljön a tökéletes, a töredékes dolgok elmúlnak. Amikor gyerek voltam, úgy beszéltem, mint a gyerekek, úgy gondolkodtam, mint a gyerekek. De mikor felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat. Mi is hasonlóképpen vagyunk: most csak úgy látjuk a valóságot, mintha egy homályos tükörben néznénk. De amikor a teljesség eljön, mindent szemtől-szembe fogunk látni. Most mindent csak töredékesen ismerek és értek, de akkor majd olyan tökéletesen fogok ismerni és érteni mindent, ahogy Isten engem ismer. Addig pedig megmarad ez a három: a hit, a remény, és a szeretet. Ezek közül azonban az isteni szeretet a legnagyobb.” *Ef (1 Kor 13,1-13)

Gyümölcséről ismerszik meg a „fa”, és ő arra rendelt, hogy gyümölcsöt hozzunk, melyből boldogan élhetnek az arra éhezők.

„Arra rendeltelek  benneteket,  hogy  elmenjetek,  gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök  megmaradjon,  s  hogy  bármit  kértek  az  Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,9-17)

Gyümölcsöt hozzunk, de ne a sajátmagunk elképzeléseiből, görcsösen birtokolt vallási szokásainkból, hanem Belőle, a Szentből! Ha ő tölti be a vágyainkat, elképzeléseinket, gondolatainkat és tetteinket, akkor bármit kérhetünk tőle, mert megadja. Ő maga teremti meg bennünk ezt a csodát, az örömteli maradandó gyümölcsöt, a Lélek gyümölcsét, ami pedig az alábbiakban nyilvánul meg:

„A Szentlélek pedig ezeket teremti meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom. Nincs olyan törvény, amely ezeket dolgokat elítélné. Akik pedig Krisztus Jézushoz tartoznak, azok már megfeszítették bűnös természetüket szenvedélyeikkel és vágyaikkal együtt. Mivel a Szentlélek által kaptunk új életet, ezért a Szentlélek vezetését kell követnünk!” (Gal. 5, 22)

Létrehozva 2011. május 20.