Az interjú 2012-ben készült. A szerk.

A New Age keresztény szemmel című könyv szerzőjeként ismert Gál Péter, aki a Pécsi Hittudományi Főiskolán patrisztikát tanít. A különböző vallási és szellemi áramlatokról és mozgalmakról írott munkája először tíz esztendeje látott napvilágot. Öt kiadás után könyve egyes fejezetei népszerű, rövidebb formában is megjelennek a közeljövőben. Idehaza az úgynevezett “ezoterika” divatjával alig foglalkoznak, noha számos megbetegedés írható ennek számlájára, s e betegek akut állapot esetén, jobb esetben pszichiátriai kezelést kapnak. Nyugaton többfelé világos a különféle, tehát egyházi fórumokon is, hogy számolni kell az “okkult elmebajjal”.

Ma mennyire időszerű ez a téma? – kérdezem a könyv szerzőjétől. Az elmúlt tíz év alatt nem vesztett érvényességéből, netán még inkább előtérbe került?

Úgy tűnik, a jól reklámozott, jól fizetett, nagyon “kelendő” New Age-hez tartozó mozgalmaknak is időre van szükségük, hogy a társadalom minden rétegébe behatoljanak. Ezek a dolgok a hetvenes évek végétől jelen vannak, de nagy lendülettel az utóbbi tíz év alatt terjedtek el igazán, úgy, hogy most már -elég későn-  az egyházban is többekben tudatosul, hogy erről beszélni kellene. Ma már tömegeknek a világnézetében és hétköznapjaiban vannak jelen az elemei ennek a keverék-vallási divatnak, amely részben keleti hiedelmeket és módszereket, részben gnosztikus, illetve mágikus tartalmakat és gyakorlatokat vegyít össze, és színezi ezt bármelyik vallás fogalmaival, a keresztények kedvéért például Jézus nevével, a “szeretet” szlogenjével.

Mi lehet az oka annak, hogy a magyar társadalom egy része fogékony erre? Hiszen Magyarország ezer esztendős vallási, kulturális hagyományaitól messze esnek ezen mozgalmak eszméi.

A kommunizmus korlátozó uralma után kirobbanó érdeklődés nyilvánult meg nálunk és másutt is az új vallási mozgalmak iránt. Erdélyben a fiatalok körében még az anyaországinál is erőteljesebb a vonzódás. Ebből arra következtetek, hogy az elnyomottság, a tiltás mind nagyobb erővel hat a “szent menekülés” erősödésére. Sokan ugyanis a különféle vallási mozgalmakban koruk vagy személyiségük megoldatlan problémáira keresnek csodaszert. Nyugaton csak egyes területekre jellemző az okkultizmus népszerűsége, nálunk a lakosságot, a katolikusokat is beleértve, egyenletes eloszlásban érintette meg az ezoterika hódítása.

Talán leginkább az új dolgokra fogékony fiatalok rétegeit találja meg a New Age világa?

Tapasztalataim mást mutatnak. Minden réteget megtalált már. Találkoztam idős alföldi hölggyel, aki “templomba jár”, s közben reikivel (keleti energiagyógyítás) foglalkozik. Azt mondta a sokgyermekes édesanyának, aki valamilyen apró betegséggel hozzá fordult: “Kedveském, én tudok ám segíteni, ha nem akar több gyereket. Hazamegy, s én a távolból is elérem, hogy többet nem esik teherbe…” Ez boszorkányság. Az idős hölggyel hiába beszéltünk, hogy hagyja abba ezt a tevékenységet, ez nem kereszténység, kitartott amellett, hogy ő katolikus és varázslással foglalkozik…

Az értelmiség egyes csoportjaiban is tért hódítanak nálunk ezek az eszmék. Jelen van az antropozófia, az újsámánizmus, sokan neves természetgyógyászok köré csoportosulnak. Így már kialakult az értelmiségi elit egy részének sajátos magyar-gnosztikus “iskolája”. Említhetném az egyetemes mágia egyik tekintélyes hirdetőjét, aki mostanában két kormány részéről is magas állami kitüntetésben részesült.

Most hívott meg egy plébános, észrevette, hogy rontó mágiával foglalkozó férfiak és nők vannak a hívei között, akik azt gondolják, hogy tevékenységük összeegyeztethető a kereszténységgel. Sajnos, több ilyen hívő akad másutt is, és kevés ilyen plébános…

Ahogyan a szekták terjedésénél, úgy az okkultizmusnál is szerepet játszik az, hogy az egyház igehirdetése, a pasztoráció hatékonysága elmarad a modern kihívásokkal szemben.

Mennyiben marad el? A hitigazságok, a kinyilatkoztatás, az egyház hagyománya állandóak. Nyilván nem erről van szó…

Kérdés, hogy az egyház hitelesen, meggyőzően fejti-e ki ezeket, és hogy a katekézis, a prédikáció vajon a sarkalatos pontokra teszi-e a hangsúlyt, vagy pedig az igehirdetésben is divatos, “kedves” dolgokra fordítunk nagyobb figyelmet… Csak utána kellene nézni, hogy a történelemben a zsinatok egész sora hozott határozatokat az okkultizmus ellen, hittételek szólnak a keresztény világképről, amely sokaknál feloldódik, elmosódik a részben gnosztikus, részben keleti világkép hatásában.

Az egyházatyák által a Biblia alapján kimunkált keresztény világkép markáns szolgálatában áll a helyes istenképnek, a helyes istenkép a helyes emberképnek, helyes önképnek, mindez a lelki jólétünknek és az üdvösségünknek alapul szolgál. Világosan kellene látni és láttatni a hívekkel, hogy ezen új mozgalmak világképe és istenképe (“minden egy”, “minden energia”, a “kozmosz az isten”, reinkarnáció stb.) és a keresztény világnézet lényegesen különbözik egymástól. A New Age-mozgalomban a személyes istenkép eltüntetése folyik, egy kozmikus vallásban való „tudatátalakító” feloldódás igényével.

A lelkipásztorok nem elég bátrak a divattal szemben állást foglalni?

Talán a bátorság is hiányzik, még fontosabb a lényeglátás, és annak belátása, hogy a türelemmel jól megfér a bölcs apológia használata. Az ókeresztény közösségek egyszerre misszionáltak és apologetizáltak, terjesztették és megvédték hitüket. Anélkül, hogy fundamentálissá, vagy szektássá válna a katolicitás, világosan meg kellene fogalmazni a határokat. Az apologéta egyházatyák, egy Szent Irenaeus, Alexandriai Szent Kelemen, egy Órigenész azért írtak oly sokat, mert az eretnek gnoszticizmus ékelődött az éppen terjedőben lévő kereszténység sorai és gondolatai közé, s ennek nyomában alakult ki a teológia, a keresztény hitnek az önazonosság érdekében kifejtett reflexiója.

A liberalizmus felfogásának megfelelően a sok vallás közül bárkinek bármelyik jó lehet, s csak valamennyi vallás összességében, egységében lehet megtalálni a teljességet, vagy az igazságot. Ha hiányzik a hitvédelem, a keresztények között is számosan akadnak, akik meginognak kinyilatkoztatott hitünkben. Miközben napjainkban a hinduizmus nagy erővel misszionál Európában, a katolikus egyházban mintha sokan azt hinnék, hogy már nem kell senkit megtéríteni, nem kell misszionálni, sem apologizálni. Fontos itt a megkülönböztetés ajándéka, a jó és rossz elválasztásának képessége, amely főként akkor működik valakinél, ha eleven a kegyelmi viszony Istennel, vagyis feladatainkhoz fontos lenne még az életszentségre való törekvés.

Nem a kritizálás az első ebben a problémakörben, hanem hogy úgy hirdessük Isten örömhírét, hogy valódi megtérések legyenek, élő egyházi közösségek alakuljanak, melyeknek megtartó erejük van. Mindenütt, ahol élő imaközösségekkel találkoztam, láthattam, hogy ott nincs táptalaja az idegen, eretnek tanoknak. Az átadott életű ember, a közösséget élő keresztény védett az „új” tanításokkal szemben. Nem elég lelkiismeret-vizsgálatot tartani, hanem tudatosítani kellene, mit jelent korunkban az új evangelizáció.

Kegyelem az, hogy az ember képes a jót és rosszat megtapasztalni, és köztük különbséget tenni?

Kegyelem, hit és tanulás kérdése egyszerre. Amikor segítségre szorulókkal foglalkozunk, elsősorban a helyes hitet próbáljuk hirdetni, amely a gyógyulás felé vezet. Fontos a bűnbánat, a szentségek vétele, ezt követi, hogy imaszolgálattal próbálunk segíteni az okkult kötelékektől való szabadulásban.

A falvakban, ahol szolgál, milyen hatását érzi munkájának?

Az egyik falum szomszédságában él Baranya legnépszerűbb jósnője. Hatása igen jelentős, de mióta ezekről beszélek, úgy látom, nem mennek a hívek innen hozzá.

Az ifjúság mennyire hajlandó elfogadni a számára nyilván szigorúnak tűnő hitelveket, s az ezekből következő erkölcsi magatartást?

Nagyon sok megtért fiatalt ismerek, akik nagyon komoly, példás keresztény életet tudnak élni. Az átlagifjúság nyilvánvalóan keresi az élményeket. A popzene szubkultúrája ráneveli őket az olcsó eksztázis keresésére, így amikor álvallási élményként ezt is megtalálja az ezoterikában, a nyitott kapun át sok minden beárad és rögzül. A fiatalság gyorsan elfogadta a liberalizmus szólamait, így világnézetére is jellemző: „ennek is, annak is, mindenkinek igaza van”…A pluralizmust nem lehet elválasztani a hitbeli pluralizmustól, amely mindig szubjektivizmusból táplálkozik.

Az okkultizmus, a gnózis világa nagyon szubjektív. Az ókorban hemzsegtek a gnosztikusok magánkinyilatkoztatásai. Szubjektív hitről van szó, amely mint tudjuk magával hozza a szubjektív etikai cselekvésmódokat is. A New Age által forgalmazott keleti “dialektika”, a holizmus, az egység-filozófia jegyében a bűn, a rossz úgy jelenik meg, mintha ugyanazt a dolgot más nézőpontból látnánk. A jin-jang jel speciális szimbóluma ennek. Tehát ugyanaz lehet jó és rossz. Ezt az “egységelvet” vezette be a New Age, eltüntetendő a bűn fogalmát, hogy „megszabaduljunk a bűntudattól”. A gyakorlatban pedig azt látom, hogy az emberek ezeknek a pszichotechnikáknak a hatására nem szabadulnak meg a bűntudattól. A meditációkkal hiába oldja föl vagy relativizálja valaki a bűneit, ezzel az önmegváltással nem szabadítja meg az ember magát.

Forrás: Új Ember

Létrehozva 2022. február 8.