3. A szeretet épít

Az apostoli írások sohasem általánosságban, elvont módon beszéltek a szeretetről. A háttér mindig a keresztény közösségének az építése volt. Azaz a szeretet gyakorlásának „helye” elsősorban az egyház, még kifejezettebben az a közösség, melyben az egyesek élnek, azok az emberek, akikkel napról napra kapcsolatba kerülnek. S ennek ma is így kellene lennie, elsősorban az egyház szívében, azok között, akik közeli munkatársai a Főpásztornak.

Volt idő, amikor a karitász, az agapé fogalmát nem csak a keresztények közös étkezésére, alkalmazták, hanem az egész Egyházra.[5] Antióchiai szent Ignác vértanú úgy köszönti Róma Egyházát, mint aki elöl jár a karitászban, agapéban, és első a keresztény közösségben az egyházak között. [6] Ez nem csak a pápai primátus tényét erősíti meg, hanem annak természetét is, azaz a szeretet gyakorlását.

Az Egyháznak sürgetően szüksége van a szeretet fellángolására, hogy gyógyuljon a töredezettsége. Egy alkalommal VI. Pál pápa mondta: Az Egyháznak szüksége van arra, hogy érezze, ahogyan a szeretet átmossa emberi adottságait, mégpedig az a szeretet, mely kiáradt szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által. 7] Egyedül a szeretet gyógyít. Ez az irgalmas szamaritánus olaja. Olaj, melynek be kell fednie mindent, olaj, mely beolajozza kapcsolatainkat.” S mely eljuttatja a szeretetet mindenhová, és tökéletes harmóniát teremt.” (Kol 3,14). Mindenekfelett! Super omnia!! Tehát a szeretet felette áll a fegyelemnek, a tekintélynek, akkor is, ha a fegyelem és a tekintély a szeretet kifejeződése lehet.

Fontos, kidolgozandó terület, az ítélkezés. Pál azt írja a rómaiaknak: “Miért ítélkezel testvéreden? Miért veted meg testvéredet? Ne ítélkezzünk egymás felett. “(Róm 14,10-13). Jézus pedig azt mondta: “Ne ítélkezz, hogy meg ne ítéljenek.! […] Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, s miért nem látod a gerendát a magadéban? ?” (Mt 7, 1-3). Jézus a felebarát bűnét szálkának nevezi, s ehhez képest az ítélkezés bűnét gerendának. Ilyen súlyos az ítélkezés Isten szemében.

Az ítélkezés témája kényes és összetett, nem lehet róla csak felébe-harmadába szólni, ha nem akarunk irreálisak lenni. Hiszen hogyan élhet valaki ítélkezés nélkül? Az ítélet bennünk van, már a tekintetünkben. Lehetetlen valamit megfigyelni, hallani, megélni állásfoglalás nélkül, ítélkezés nélkül. A szülő, egy elöljáró. a gyóntató, mindenki, aki felelősséget hordoz, köteles ítéletet alkotni. Olykor, mint itt a Kúriában, éppen az a szolgálata egyeseknek, hogy ítélettel szolgálják az Egyházat, a társadalmat.

Valójában, nem magát az ítéletet, hanem az ítélkezés mérgét kell eltávolítanunk a szívünkből. Ez pedig a botránkozás, a kárhoztatás. Lukácsnál találjuk Jézus parancsát: “Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess! –s ezt rögtön követi a magyarázat: “ne kárhoztass és téged sem kárhoztatnak el „ (Lk 6,37). Azaz az ítélet önmagában semleges, de vagy felmentés, vagy kárhoztatás lesz belőle. A negatív ítéletre vonatkozik Isten tiltása, az ítéletre, mely a bűnöst is kárhoztatja, nem csak a bűnt, mely inkább büntetni akarja, semmint korrigálni a testvért.

Az őszinte szeretet másik mércéje: “Előzzétek meg egymást a tiszteletadásban.” (Róm 12,10). Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, ne legyen senki magabiztos,. (Róm. 12,3). Aki túl sokra tartja magát, hasonlít ahhoz az emberhez, akit a sötétben elvakít a fény, és nem lát semmit, nem képes meglátni testvére értékeit, érdemét.

“Kisebbíteni” ez kellene, hogy a kedvenc szavunk legyen másokkal kapcsolatban, kisebbíteni másokhoz képest a magunk érdemeit, kisebbíteni mások hibáit. Nem pedig, ahogy szoktuk, kisebbíteni a magunk hibáit, és mások érdemeit, hanem éppen ellenkezőleg! Emlékezünk Aesopus meséjére, ahogyan azt La Fontaine átdolgozta:

“Amikor ebbe a völgybe ér valaki, két zsákot cipel. A mellén a mások hibáit, a hátán pedig a saját hibáit. ” [8]

Egyszerűen meg kell fordítanunk, a saját hibáinkat kell a szemünk előtt tartanunk, és a mások hibáit a hátunk mögé vetnünk.

Szent Jakab int: “Ne rágalmazzátok egymást, testvérek.“(Jk 4,11). Ma a rágalmazást átneveztük, pletykálkodásnak mondjuk, és ártalmatlannak tüntetjük fel. Valójában azonban ez fertőzi meg leginkább a közösségi életet. S nem elég tartózkodni a megszólástól, azt is meg kell akadályoznunk, hogy a jelenlétünkben ilyesmi történjen, egyértelművé kell tennünk, hogy ebbe nem megyünk bele. Mennyire más egy olyan légkörű munkahely, ahol szent Jakab intelmét komolyan veszik! “Dohányozni tilos” vagy Káromkodni tilos!: Milyen jó lenni kitenni olyan táblát is: Pletykálni tilos!

Befejezésül hallgassuk meg úgy az apostol kérését a filippiekhez, mintha ezek a gondolatok nekünk szólnának. ” akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértetek, ugyanúgy szerettek és egy lélekként ugyanarra törekedtek. Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt ” (Fil. 2:2-5)

————————

Köszönet Sztrilich Ágnes (SSS) testvérnek a fordításért.

Forrás

Irodalom

[1] Cf. S. Kierkegaard, “Gli atti dell’amore,” (Works of Love) Milan, 1983, p. 163.

[2] J. Ratzinger — Benedict XVI, Jesus of Nazareth Part II, Ignatius Press, San Francisco, 2011.

[3] St. Catherine of Siena, Dialogue 64.

[4] St. Augustine, Homilies on the First Epistle of John, 6, 2 (PL 35, 2020).

[5] Lampe, A Patristic Greek Lexicon, Oxford 1961, p. 8.

[6] St. Ignatius of Antioch, Letter to the Romans, initial greeting.

[7] Address at the General Audience of Nov. 29, 1972 (Insegnamenti di Paolo VI,Tipografia Poliglotta Vaticana, X, pp. 1210 f.).

[8] J. de La Fontaine, Fables I, 7.

Létrehozva 2011. május 19.