Cantalamessa atya nagyböjti harmadik homíliája

Vatikán, 2011. április 8. (Zenit.org)

1. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat

Van egy érdekes megfigyelés. A Jordán folyóból két tó képződik, az egyik a Galileai Tenger, a másik a Holt tenger. De míg a Galileai Tengerben túlárad az élet, és a föld egyik halban leggazdagabb halászhelye, addig a Holt Tenger az, amit a neve jelent: holt tenger, az életnek nyoma sincs benne, s körülötte, mindenütt csak a só. Ugyanabból a Jordán vízből. S a magyarázat, legalábbis részben, hogy a Galileai Tenger a Jordánból kapott vizét nem őrzi meg magának, hanem tovább ereszti és öntözi a Jordán völgyét.

A Holt Tenger befogadja a vizet és magának tartogatja, egyetlen csöpp sem folyik tovább. Ez szimbólum. Isten megtapasztalt szeretetét tovább kell adnunk testvéreinknek, s minél többet adunk, annál többet kapunk. S ez a mostani elmélkedésünk tárgya. Az a víz, amit Jézus ad nekünk, örök életre szökellő vízforrássá lesz bennünk. (Jn 4,14)

Elmélkedtünk már Isten szeretetéről, mint ajándékról. Most itt az idő, hogy a szeretet kötelességéről is elmélkedjünk, különösen a felebarát szeretetéről. Isten Igéje kapcsolatot teremt a két szeretet között: “Mivel ennyire szeret az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. ” (1Jn 4,11)

“Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” áll Mózes ősi törvényében, (Lev 19,18) Jézus maga is hivatkozik rá. (Lk 10,27) De akkor miért mondja ezt Jézus az Ő új parancsának? A válasz: azért, mert megváltozott a felebaráti szeretet tárgya, alanya és oka.

Elsősorban a tárgya változott meg. Más szóval, ki az én felebarátom, akit szeretnem kell? Már nem csak a földim, nem csak a szomszédom, vagy a vendég, hanem mindenki, beleértve az idegent, sőt, az ellenséget is. Igaz, hogy a mondás második fele: „Gyűlöld ellenségedet” (Mt 5,43) szó szerint nem található meg az Ószövetségben, azonban értelemszerűen kifejeződik a törvényben: “szemet szemért” (Lev 24,20), különösen, ha egybevetjük azzal, amit Jézus vár tanítványaitól: “Bizony mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok üldözőitekért, azért, hogy így gyermekei legyetek a mennyei Atyának, aki felkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és bűnösöknek egyaránt. Mert ha csak azokat szeretitek, akik viszonozzák, mi az érdemetek? Nem ezt teszik a vámosok is? S ha csak a testvéreiteket köszöntitek, mi különöset tesztek? Nem ezt teszik a pogányok is?” (Mt 5, 44-47)

Tehát megváltozott a felebarát alanya, sőt, a szó jelentése is. Ez már nem egy másik személy, rólam magamról van szó, s nem valakihez, aki közel van hozzám. Az irgalmas szamaritánus történetében Jézus megmutatja, nem kell passzívan várni, hogy felebarátom villogva-szirénázva ráfordul az útra, mely hozzám vezet. Nincs készenléti felebaráti állapot. Az és ott a felebarát, aki úgy dönt, hogy közel megy ahhoz az emberhez.

S mindenekelőtt a felebaráti szeretet mértéke, modellje változott meg. Jézusig a szeretet mértéke az „én” „a mint tenmagadat”. Mondták már, hogy Jézus nem tűzhetett volna ki evilágiabb célt a felebaráti szeretet sürgetéseként. Nem érte volna el ugyanazt az eredményt, ha azt mondja: „Szeresd felebarátodat, mint ahogyan Istent” mert arról, hogy mit jelent Istent szeretni, lehet hosszan beszélni, de ott nem lehet mellébeszélni, ahol az önszeretetről van szó. Pontosan tudjuk minden helyzetben, hogy mit jelent az önszeretet. Ez olyan tükör, mely mindig szemünk előtt van, mely elől nem menekülhetünk. [1]

S mégis van egy menekülés, s ez az, mellyel Jézus helyettesíti az előzőt, van másféle mérce. “Az az én parancsom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan Én szerettelek titeket!” (Jn 15,12). Valaki szeretheti rosszul önmagát, szeretheti az erény helyett a bűnt. S ha úgy szeret valaki mást, mint önmagát, ha azt akarja a másik számára, ami után ő vágyik, jaj annak a személynek, akit így „szeretnek”. Azonban azt tudjuk, hogy Jézus szeretete hová vezet: az erényre, a jóra, az Atyához. Aki Őt követi, nem jár sötétségben. Ő életét adta értünk, amikor még bűnösök voltunk, azaz ellenségek. (Róm 5,6)

Most már értjük, mire gondolt János evangélista, amikor ezt az ellentmondásos kijelentést tette: Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amelyet kezdettől tartotok. A régi parancs az a tanítás, amelyet hallottatok. Másfelől mégis új parancsról írok nektek. Ez benne és bennetek igaz, hiszen már oszladozik a sötétség és világít az igazi világosság. (1Jn 2,7-8). A felebaráti szeretet parancsa „régi” de az Evangélium újdonságával, mert már nem a törvény, hanem mindenekelőtt a kegyelem kívánja meg. A Krisztussal való kapcsolat az alapja, és a Lélek ajándéka teszi lehetővé. [2]

Jézussal a helyzet a két személyes kapcsolatról három személyes kapcsolatra változik. “Amit a másik tesz neked, te is azt tedd vele” – helyett „Amit Isten tesz veled, azt tedd a másikkal. Vagy a másik irányból: „Amit te teszel a másiknak, Isten is azt fogja tenni veled!” Sok Jézus-mondás tartalmazza ezt a koncepciót, s az apostolok továbbítják nekünk: “Bocsáss meg, ahogyan Isten is megbocsátott neked!” “Ha nem bocsátasz meg szívből ellenségeidnek, a Mennyei Atya sem bocsát meg neked.” Gyökerestül nyesi el védekezésünket: „De hát nem szeret engem, támad” Ez az ő dolga, nem a tied!” Az egyetlen, ami téged illet, hogy te mit teszel a másikkal, hogyan viszonyulsz ahhoz, amit a másik tesz veled.

De még megválaszolatlan a fő kérdés. Miért a szeretetnek ez a különös áttolása Istenről a felebarátra? Nem volna logikusabb, azt kívánni: „Amint én szeretlek, úgy szeress engem?, mint azt, hogy amint Én szeretlek, szeresd a másikat, szeressétek egymást?” Itt van a különbség a között a szeretet között, ami pusztán érosz, s a között, ami érosz és agapé együtt. A szeretet, mely érosz csupán, önmagába visszatérő kör: „Szeretlek Alfréd, szeretlek, szeress, ahogyan szeretlek!” ezt énekli Verdi Violetta a Traviátában. A szeretet, mely agapé, nyitott kör, Istentől jön, visszatér hozzá, és átjárja a felebarátot. Jézus maga vezette be ezt az új szeretet-módot. “Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket!’(Jn 15,9)

Sienai szent Katalin adta ennek legegyszerűbb, s legmeggyőzőbb magyarázatát. Katalin Isten szájába adja a szavakat “Azt kérem tőled, hogy azzal a szeretettel szeress, amivel én szeretlek téged. De erre nem vagy képes, mert az én szeretetem nem viszontszeretet. Teljes irántam való szereteted tulajdonképpen tartozás, nem ingyen ajándék, hiszen tartozol vele, kötelességed, míg én a kegyelem szerint, és nem tartozásból szeretlek. Ezért nem tudsz úgy szeretni, ahogyan én kívánnám. S ezért adtam utadba a felebarátodat, hogy így vele tehesd, amit nem vagy képes velem megtenni, szeresd őt fenntartás nélkül, akár megszolgálja, akár nem, a viszonzás elvárása nélkül. S ezt úgy veszem, mintha nekem tetted volna.”

Létrehozva 2011. május 19.