Nagymamám  szobájának  falán  függött  Márton  Lajos,  az egyházi  körökben  ismert  festőművész  egyik  képe.  Lázrózsás,  nagy párnák  között  fekvő  beteg  kisfiút  ábrázol,  fürtös-szőke  haj,  kék szemek… és láthatóan nagybeteg. Orvos hajol föléje, épp a pulzusát tapintja,  és  az  orvos  mögött  Jézus  sziluettje  jelenik  meg.  A  maga kicsit  naiv  módján  nagyon  mély  szimbólumot  fejez  ki:  az  orvos mögött ott van Jézus, igazán ő gyógyít! Ezt az igazságot szeretnénk ma egy kicsit körüljárni.

Ennek  mintegy  mottójául  Máté  evangéliumának  két  sorát szeretném idézni. (Mt. 15, 30-31). Az első: Nagy tömeg jött hozzá, gyógyulást keresve. Ezt az érzést, azt hiszem, mindannyian ismerjük. Jönnek az emberek, keresik a gyógyulást. Nem is kevesen, sokszor még többen, mint amit elbírnánk. Nagy tömeg jött hozzá. Ez az érzés ismerős.  A  második:  és  mindannyian  dicsérték  Istent.  Jézus  úgy tudott gyógyítani, hogy abból Isten-dicséret, hálaadás fakadt. Hogyan
érhetnénk el, hogy a gyógyulás valóban teljes legyen, hiszen ez akkor valósul meg, ha valaki eljut odáig, hogy Istent dicsérje?

Itt  egyfajta  szemléletváltásra  is  szükség  van.  A  középkor hajnalán  az  első  kórházak,  ispotályok,  egészen  más  jellegű intézmények  voltak,  mint  a  mai  kórházak.  Egyszerre  voltak zarándokházak,  vendégfogadók  és  kórházak.  Ennek  megfelelően egybefonódott  bennük  az  ember  három  alapvető,  testi,  szociális-pszichés  és  spirituális  dimenziója.  (A  vendégfogadóban  terjednek  a hírek,  kapcsolatok  szövődnek…)  Ezek  különösen  a  felvilágosodás után  egyre  inkább  külön  váltak.  Az  orvostudomány  a  test gyógyítására  specializálódott,  természettudományos  alapokra helyeződött. Ma ennek legtisztább, kikristályosodott formája az, amit  úgy nevezünk, evidence based medicine: alapvetően csak azt tekinti mérvadónak, ami természettudományosan megfogható és igazolható.

A  szűk  értelemben  vett  szomatikus  orvoslás  számára  kétségkívül  a legbiztosabb,  leginkább  elirányító  gondolkodásmód,  amely meghaladhatja  a  puszta  orvosi  intuíción,  tapasztalaton  orvoslást. Ugyanakkor  csapdává  is  válhat,  ha  az  orvoslás  csak  protokollok, bizonyított  eljárások  puszta  halmazává  válik,  a  beteg  egy  üzem  jól működő  futószalagján  végighaladó  anyagdarabnak  érezheti  magát; pszichés-spirituális  dimenziója,  „egész”-sége  eltűnik  a  gyógyítás  folyamatából.

A teljes cikk letölthető a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének honlapjáról.

A szerző diakónus, kéz-sebész, lelkigondozó.

Létrehozva 2012. március 6.