Amikor az Úr imáját mondjuk, bizalommal mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fatalizmus szellemében lemondunk minden cselekvési és kezdeményezési jogunkról. Szent Jakab mondja, hogy „Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.” (Jak 2, 17-26) Ugyanez vonatkozik a szeretetre is. (Jak 2: 13-17) A hitet és a szeretetet cselekvésnek kell kísérnie, amelyet mindig a belső életnek kell inspirálnia. De külső tevékenységünknek soha nem szabad megengedni, hogy a bennünk lévő isteni élet lángját kioltsa. Ha ez megtörténne, munkánk meddővé válna, és nem kapnánk áldást Istentől.

Keményen kell dolgoznunk, de mindig úgy kell cselekednünk, mintha bármelyik pillanatban bekövetkezhetne a halál. Más szóval, nem szabad teljesen elmerülnünk a munkánkban, hanem Isten dicsőségének, saját megszentelődésünknek és felebarátunk üdvösségének eszményét kell szem előtt tartanunk. Ha úgy tűnik, hogy erőfeszítéseink sikeresek, akkor hálát kell adnunk Istennek. De ha úgy tűnik, hogy minden munkánk hiábavaló, akkor is hálát kell adnunk neki, mert az ilyen dolgok Isten engedélyével történnek. A Gondviselés gyakran a maga módján irányítja az eseményeket Isten dicsőségének előmozdítása és a mi nagyobb javunk érdekében, amely a mi megaláztatásunkkal éppúgy megvalósulhat, mint a sikerünkkel. Ha lelki szemléletünk összhangban van ezekkel az elvekkel, képesek leszünk megőrizni lelki békénket, bármilyen elfoglaltak is legyünk.

Sokan vannak, akik azt állítják, hogy Istenért és a lelkekért dolgoznak. Valóban keményen dolgoznak és nagy áldozatokat hoznak, de a kudarc első jelére csalódnak és elcsüggednek. Miért van ez így? Azért, mert csak azt hitték, hogy Istenért és az Ő Egyházáért dolgoznak, miközben szívükben és lelkükben inkább az önszeretet és a mások dicsérete és elismerése iránti vágy befolyásolta őket. Indítékaik nem voltak teljesen önzetlenek, és áldozataikat nem teljesen Istenért hozták. Ezért zavarták őket az emberi szempontból vett siker víziói, és izgatta őket a kudarc kilátásba helyezése.

A szentek is keményen dolgoztak, de soha nem aggódtak. Mindig nyugodtak voltak, mert figyelmük inkább a Mennyre, mint önmagukra irányult. Amíg teljes mértékben Istenért dolgozunk, és elfogadjuk erőfeszítéseink eredményét az Ő akaratának, addig minden jól fog menni számunkra, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy rosszul mennek a dolgok. Néhányan azt képzelik, hogy nem dolgoznak megfelelően, hacsak nem aggódnak és bosszankodnak, és nem hívják fel magukra mások figyelmét. Ez a fajta megközelítés több izgatottságot eredményez, mint cselekvést. Ezek az emberek inkább a világi dicsőségért dolgoznak, mint Isten dicsőségéért, és legjobb erőfeszítéseiket is tönkreteszi az önszeretet. „Megkapták jutalmukat” (Mt 6,2-5), és nem remélhetik, hogy a következő életben is jutalmat kapnak. Olyan tiszta szándékra kell törekednünk, amely arra ösztönöz, hogy mindent Isten szeretetéért tegyünk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kegyelem belső cselekvése az, ami a keresztény életében a legfontosabb. Ha ez hiányzik, akkor minden külső tevékenységünk értéktelen Isten előtt. 

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2023. szeptember 10.