A szellemek megkülönböztetésének adományát hivatal nélküli laikus személyek is megkaphatják – ez a Szentlélek egyik ajándéka, amit többek között a katolikus karizmatikus megújulásban is rendszeresen használnak. MIndez természetesen semmit nem változtat azon a tényen, hogy a jelenések hitelességének megítélési joga a helyi püspöké – ahogy ezt Ripperger atya is megállapítja. A szerk.

Az Egyházban nagyon sokan elvesztették a természetfeletti hitüket eretnekségek elfogadásával és követésével. De a hitben megmaradókat sem hagyja a sátán érintetlenül: azok számára, akik fájlalják az intézményes egyház és egyháziak romlását, szeretik a Szűzanyát, ismerik a rózsafüzér fontosságát, olyan csapdát állít, amely a modernistákkal ellentétes irányban, de mégiscsak eltávolítja őket az Egyháztól: állítólagos jelenések mértéktelen keresésével és hajhászásával kísérti őket. Ezért nagyon fontos a jelenések megkülönböztetésének szempontjait és egyházi gyakorlatát megismernünk. Erre szolgál Chad Ripperger témába vágó előadásánakrövid összefoglalása.

A szellemek megkülönböztetésének ajándékát Krisztus adta az apostoloknak, és ez az ajándék a hivatallal együtt öröklődik az Egyházban. Az atyák általános véleménye az volt, hogy Krisztus kifejezetten az apostolokba ruházta ezt, és ezt később hivatalból kapják meg azok, akik őket követik a püspöki feladatban. Ez a kegyelem tehát a hivatallal jár, nem a személy egyéni szentségének függvénye, és az esetek túlnyomó többségében nem jelent karizmatikus képességet vagy akár tanult képességet sem a szellemek megkülönböztetésére. Tehát még olyan képességről sincs szó, amely tapasztalt ördögűzőkre jellemző, akik hivataluk gyakorlása révén tapasztalatból ismerik a démonok tulajdonságait, működési mintázatait, és ez alapján gyakorlati tudással különböztetik meg őket vagy ismerik fel működésüket. E karizma gyakorlásakor a püspökök nem látnak, nem éreznek semmilyen különlegeset, annál is inkább, mert a szellemek vagy akár a jelenések megkülönböztetése soha nem alapulhat az érzelmeinken. Ennek oka az, hogy a démonok hozzáférnek a képzeletünkhöz, az emlékezetünkhöz, az érzelmeinkhez.

A jelenések hitelességének megítélési joga a helyi püspöké. Persze igaz, hogy a pápának is megvan ez a hatalma, és az egyetlen alkalom, amikor figyelmen kívül hagyhatjuk a püspök véleményét, ha a pápa magához vonja a döntés jogát az adott ügyben. De alapértelmezetten a püspök ítéli meg, és ha ez megtörtént, abból tudjuk, hogy hiteles, vagy nem az adott jelenés.

A püspök döntése nem úgy történik, hogy imádkozik, majd ennek nyomán hirtelen azt mondja, hogy nem hiteles vagy hiteles az adott jelenség. Van egy eljárás, amit ilyenkor elvégeznek: lefolytatnak egy vizsgálatot, mindent összegyűjtenek, összeállítanak egy dossziét, és aztán a püspök megnézi, és van-e olyan jellemző, amely alapján objektív kritériumok alapján megítélhető a hitelesség. Mert az Egyháznak objektív kritériumrendszere van a jelenések megkülönböztetésében. Ennek a kritériumrendszernek van egy tartalmi és egy személyre vonatkozó része is.

Tartalmi szempontok:

• Minden olyan jelenést, amely tartalmában ellentétes a katolikus tanítással vagy erkölccsel, el kell utasítani, mint hamisat. Ha bármikor bármi olyat mondanak benne, ami ellentétes a hiteles katolikus tanítással, az de facto annak jele, hogy a jelenés hamis. A legtöbb püspök így szokta felismerni, hogy a jelenség nem hiteles. Ennek a kritériumnak végső oka az ellentmondásmentesség-elve: Isten sosem mond ellent magának, ezért ha tőle származik az adott jelenség, akkor az nem állhat szembe a kinyilatkoztatással.
• Minden olyan jelenés, amely ellentétes a teológusok egybehangzó tanításával, erősen gyanús. Az Egyház mindig is azt mondta, hogy ha az egyházatyák egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy valami a hithez tartozik, akkor az tévedhetetlenül a hithez tartozik, és ha nem hiszed azt, akkor nem vagy katolikus, függetlenül attól, hogy a Tanítóhivatal megnyilatkozott-e külön az ügyben vagy sem. Ugyanez vonatkozik azok véleményére, akiket az Egyház teológusoknak nevezett. A „teológusok” kifejezés azon teológusokra utal, akikről IX. Piusz pápa beszélt a Tuas Libenter kezdetű levelében. Ezek az olyan teológiai iskolákhoz tartozó teológusok, mint például a domonkos iskola, a ferences iskola, és kb. az 1750-es évekig működtek. Ha ők egyöntetűen azt mondják, hogy valami a hithez tartozik, de facto hinned kell azt ahhoz, hogy katolikus légy. Ha ugyan nem állítják, hogy valami feltétlenül a hithez tartozna, de valamiben mégis nagyjából mindannyian egyetértenek, és te mégsem tartod magad ehhez, akkor az álláspontod temerarius, más szóval veszélyes, és igen valószínű, hogy eretnekségbe esel. Ha a jelenés merőben ellenkezik ezzel az állásponttal, akkor nem valószínű, hogy hiteles.

• Ha egy jelenésben valamelyik lényeghez nem tartozó részlet hamis, nem szükséges az egész kinyilatkoztatást elvetni, a maradék rész még lehet hiteles. De ha a jelenésben jövendölés van, amely nem valósul meg, akkor valószínűleg hamis a jelenés. Viszont csak abból a tényből, hogy megtörténik a jövendölt dolog, még nem következik csalhatatlan módon az, hogy a jelenés hiteles. Ennek oka a démonok sajátosságaiban és képességeiben keresendő: ők az embernél sokkal intelligensebbek, sokkal jobban értik az okokat, és azt, hogy az okok hogyan kapcsolódnak egymáshoz, és hogyan idéznek elő bizonyos hatásokat. Így képesek felismerni és figyelembe venni egy sor körülményt, és az ezek alapján valószínű eshetőséget. Ezek alapján ismerik fel, hogy egy adott dolog merre tart. Ez az, ami számunkra jóslásnak tűnik.
• A pusztán furcsa vagy haszontalan dolgokra vonatkozó kinyilatkoztatás elutasítható, mint nem isteni. Más szavakkal: ha olyan dolgokkal foglalkoznak, amelyeknek nincs hatásuk az emberek üdvösségére vagy nem szolgálnak az emberek javára, akkor nagy valószínűséggel tudható, hogy nem hiteles a jelenés.
• Valószínűleg nem hiteles az a jelenés, amely részletbe menő, bő lére eresztett, hosszadalmas, és tele vannak bizonyítékok és emberi érvek sorával. Az isteni kinyilatkoztatások általában rövidek, világosak és tömörek.

A jelenésben érintett személy vizsgálata

Alaposan meg kell vizsgálni a jelenésről beszámoló személyt, különösen a temperamentum, a jellem és erények tekintetében: ha az illető alázatos, kiegyensúlyozott, diszkrét, láthatóan fejlett erényű, jó szellemi és testi egészségnek örvend, akkor indokolt lehet továbblépni, és megvizsgálni magát az állítólagos jelenést. Pl. ha megnézzük Bernadette-t, láthatjuk, hogy nem volt túlságosan nagy tudású, de nagyon kiegyensúlyozott, nagyon tiszta, nagyon tömör, diszkrét stb. valaki volt, és így nyilvánvalóan ez volt a helyzet az ő esetében. De ha valaki olyanról van szó, aki kimerült a túlzott morfondírozástól, idegbajban szenved, akkor könnyen lehet, hogy a jelenés is kimerültségből vagy depresszióból fakad.

Ha a személy buzgón tárja fel a kinyilatkoztatást, akkor is kevéssé valószínű a jelenés hitelessége. A legtöbb ember, aki hiteles kinyilatkoztatásban részesül, egyáltalán nem akar beszélni róla, sőt, néhányuknak gyóntatójuknak vagy elöljárójuknak kellett megparancsolni, hogy írják le, különben egyszerűen nem akarnak vele foglalkozni. Ellenben, ha valaki körbejár, és próbálja elérni, hogy mindenki tudomást szerezzen a jelenéséről, az rossz jel.

Ezek tehát az objektív kritériumok, amely alapján az Egyház eljár a vizsgálat során. Ezek a kritériumok azért nagyon fontosak, mert a démonok okozhatnak bizonyos típusú jelenségeket, amelyek nagyon közel állnak ahhoz, hogy hiteles jelenésnek tűnjenek.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2023. április 28.