A keresztények társadalmi szerepéről néha azért is nehéz beszélgetni, mert nem feltétlenül vannak meg hozzá a fejünkben a megfelelő kategóriák. Sok összetett, bonyolult kérdés még összetettebbé és bonyolultabbá válik, ha néhány alapvető szempont nincs a helyén. Ebben a rövid posztban két egyszerű sémára szeretnék emlékeztetni az egyház természetével kapcsolatban. Az egyik a megjelenésével, a másik a feladatával kapcsolatos. Sok egyéb szempont is van, de ha csak ezt a kettőt szem előtt tartjuk, máris könnyebben tudunk tájékozódni, és talán szükségtelen félreértéseket is el tudunk kerülni. Kezdem az elsővel, ami az, hogy Jézus követői kétféleképpen vannak jelen a világban: összegyülekezve és szétszórva.

Amikor a hívők összegyülekeznek, részt vesznek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban (ApCsel 2,42). Ilyenkor együtt élik át, hogy ők Isten szent népe, a káhál, az ekklézsia, az Isten Izráele, az egyház. Az összegyülekezett hívők sajátos közösséget alkotnak, amelynek nem feladata az uralkodás vagy a páli értelemben vett „kard” használata (Róm 13,4). Nem e világból valók, hanem az eljövendőt várják. A hívők azonban nem csak összegyülekezve képviselik Jézust a világban, hanem szétszórva is. Jézus a világba küldi a követőit, hogy ott só és világosság legyenek, hassanak és világítsanak (Mt 5,13-16). Ilyenkor a tanítványok elhívásuk szerint (1Kor 7,24) szolgálnak, szeretnek, hatnak, alkotnak, gyarapítanak. A pék pékként, a buszvezető buszvezetőként, a tanár tanárként, a bíró bíróként, a katona katonaként, a politikus politikusként, a költő költőként, az orvos orvosként. Ezek nem az összegyülekezett egyház, hanem a szétszórt egyház tagjainak a feladatai, ezért egészen eltérőek és specifikusak is lehetnek.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. december 23.