A mai evangéliumi részletben Jézus a mennyek országáról tanít és e titokzatos birodalomnak két vonását emeli ki.

Az ország egyik vonása az, hogy magasabb rendű, mint az ószövetségi üdvrend. Erre a különbségre az a megjegyzés utal, hogy az új országban még a legkisebb tanúságtevő is nagyobb, mint Keresztelő János. Mert az Ószövetség legnagyobb prófétája, a Messiás útját előkészítő Keresztelő János még ahhoz az üdvrendhez tartozott, amely jóllehet ébren tartotta a reményt, nem biztosította a bűn hatalmától való szabadulás és az örök élet lehetőségét. A Jézus erejében működő tanítvány ezzel szemben már hatékonyan tudja közvetíteni a Jézus nyújtotta bűnbocsánatot és az örök életet.

Az ország másik vonását Jézus abban jelöli meg, hogy ez a birodalom erőszakot szenved, és az erőszakosok ragadják el. 
Ezt kétféleképpen lehet érteni. Az egyik értelmezésben az erőszakra utalás azt jelenti, hogy ellenséges erők próbálják akadályozni az evangélium terjedését, s bűnös hatalmak az ország elpusztításán fáradoznak. A próféták és szentek üldöztetésére, kiontott vérére gondolhatunk, s ezt Keresztelő János halálának módja, vagy a ma ünnepelt Szent Lucia szűz, Siracusában, 304-ben bekövetkezett vértanúsága is alátámasztja.
A másik értelmezésben az erőszak önlegyőzést jelent. Azt a következetes és megalkuvás nélküli küzdelmet a bűnnel, a kényelemmel, a megszokással, amelyet a Keresztelő hirdetett, s amire ő maga is példát mutatott. Ugyanis az ember szívében jelenlévő Isten szerető keresése együtt jár a világnak és önmagunknak való meghalással. Ilyen értelemben minél inkább meghal az ember, annál inkább megtalálja Istent. S ha még sincs így, akkor ez annak köszönhető, hogy nem hajlandó fölvállalni ezt a belső erőszakot, az önmegtagadást.