A német katolicizmusról gyakran mondják, hogy de facto skizmában van. Ez nem megfelelő leírása a német válságnak. A zsinati út dokumentumaiban megnyilvánuló német katolicizmus aposztáziában van.

Az Úr 2023-as éve valószínűleg olyan katolikus drámáknak lesz tanúja, amelyeket most még nem tudunk megjósolni; ez a Gondviselés útja. Amit biztosan tudhatunk a jövő évről, az az, hogy a világegyház németországi válsága ki fog éleződni, mert ami Németországban történik, az összeütközik a 2023 októberében megrendezésre kerülő Zsinat első ülésszakával a zsinati egyházért. És a német válság megoldása, ha nem is teljesen meghatározó, de óriási következményekkel jár majd Ferenc pápa örökségének meghatározásában.

Mi történik tehát Németországban, a nemzeti “zsinati úton”?

Sok minden történik: a szexuális visszaélések bűntettének és bűnének fegyverként való felhasználása a katolicizmus újra feltalálása érdekében; az emberi szeretet és annak kifejeződésének szilárd katolikus felfogásának elutasítása; a gender ideológiának való feltétel nélküli behódolás és az emberi személy bibliai fogalmának dekonstrukciója; az ekkleziológia forradalma, amely a laikusok felhatalmazása nevében megfosztja a püspöki és papi hivatalt teljes szentségi jellegétől; az Egyház fokozatos lealacsonyítása egy gazdag civil szervezetté, amely a pillanatnyi politikailag korrekt konszenzus által meghatározott jótetteket végez.

Mindezek mögött – és itt érkezünk el a lényeghez – a II. vatikáni zsinat ünnepélyes tanításának elutasítása az isteni kinyilatkoztatásról. És mivel a II. vatikáni zsinatnak az isteni kinyilatkoztatásról szóló dogmatikus konstitúciója, latin nevén Dei Verbum (Isten Igéje), a zsinat alapvető vívmánya volt, a Dei Verbum tanításának elutasítása a II. vatikáni zsinat elutasítását jelenti. A német “zsinati út” nem a zsinat továbbfejlesztése. Ez a Zsinat elutasítása.

A Dei Verbum határozottan megerősítette az isteni kinyilatkoztatás valóságát és annak kötelező erejét az idők folyamán. Az üdvösségtörténetről szóló több mint egy évszázados bibliai és teológiai reflexióra támaszkodva a II. vatikáni zsinat a modern magaskultúra ellenében ragaszkodott ahhoz, hogy a kereszténység nem egy jámbor mítosz vagy inspiráló legendák gyűjteménye. A kereszténység találkozás Isten megtestesült Fiával, a Szentháromság második személyével, aki beteljesíti annak önkinyilatkoztatását, hogy ki az Isten, és mit akar Isten az emberiséggel, ami akkor kezdődött, amikor Isten Ábrahámon, Mózesen és a prófétákon keresztül szólt a zsidó néphez.

A Dei Verbum azt is tanította, hogy Isten kinyilatkoztatása az emberiségnek Jézus Krisztusban teljesedett ki. A katolikusok az idők folyamán folyamatosan feltárják ennek a kinyilatkoztatásnak a mélységeit és értelmét, és így keresztény megértésünk növekszik. A kinyilatkoztatás azonban minden történelmi pillanatot megítél; a kinyilatkoztatást nem az “idők jelei” alapján ítélik meg.

Vagy hogy a lehető legegyszerűbben fogalmazzunk: Isten jobban tudja, mint mi, hogy mi teszi az embert boldoggá, virágzóvá és végül boldoggá. Az “idők jelei” segíthetnek abban, hogy jobban megértsük, mit mondott Isten a Szentírásban és a Hagyományban. De ha az “idők jelei” (például a nemi ideológia) ellentmondanak annak, amit Isten kinyilatkoztatott természetünkről és sorsunkról, akkor az “idők jelei” tévednek, nem pedig Isten szava.

A Német Zsinati Út dokumentumai, amelyek gyakran a vallásos nyelvezet vékony burkával fedett, észbontó szociológiai nyelvezetbe burkolóznak, lényegében mindezt tagadják.

Ezekben a szövegekben az “idők jelei” az egyház önértelmezésének mozgatórugói, úgyhogy nincsenek stabil viszonyítási pontok, amelyek alapján meg lehetne állapítani, hogy a tanítás egy állítólagos fejlődése valódi fejlődés vagy csalás. Az isteni kinyilatkoztatás sem ad szilárd fogódzót arról, hogy kik vagyunk és mi teszi az igaz életet: Az “önrendelkezés” felülírja az Isten által az emberi természetbe és kapcsolatokba beírt igazságokat, “a nemek… többdimenziósan tekintendők”, és az ellenkezőjét sugallni “az emberi jogok megsértéséhez vezet”.

A német katolicizmusról gyakran mondják, hogy de facto skizmában van. Ez nem megfelelő leírása a német válságnak. A zsinati út dokumentumaiban megnyilvánuló német katolicizmus aposztáziában van.

A Német Zsinati Út nem fogadja el “azt a hitet, amely egyszer és mindenkorra a szenteknek adatott” (Júdás 1:3). Inkább az egyik “alapító” szövegében az év elején megerősítette, hogy “az Egyházban is versenyezhetnek egymással legitim nézetek és életmódok, még az alapvető hitek tekintetében is”.

Így vezet a katolikus Lite megkerülhetetlenül a katolikus zéróhoz.

Ferenc pápa súlyos terhet visel, amikor a német válság olyan megoldására törekszik, amely hű az isteni kinyilatkoztatás valóságához és kötelező erejéhez. Ha azonban nem sikerül ilyen megoldást találni, az a legsúlyosabb kétségeket fogja felvetni a pontifikátusának középpontjában álló “szinodalitás” egész projektjével kapcsolatban.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2025. április 1.