Kedves John atya, mi az a „mortificatio” és hogyan kapcsolódik a nagyböjthöz? Mit ért alatta Szent Pál az 1Korinthus 9-ben, ahol azt mondja: „sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem”? A lemondásról beszél?

A „mortificatio” szó gyökere a latin mors és mortis szóból származik, és „halál”-nak fordítható. A lelki életben tehát a mortifikáció olyan önkéntes cselekedetekre utal, melyekkel fokozatosan „megöljük” minden bűnünket, bűnös szokásunkat és az ezek alatt megbúvó önző hajlamainkat. A lelki írók olyan kifejezéseket használnak ugyanerre a dologra, mint lemondás, áldozat, önfeláldozás és önmegtagadás.

Jézus úgy beszélt a mortifikációról, mint a keresztényi érettségre való növekedés elengedhetetlen szükségességéről. Íme néhány a legismertebb igehelyek közül:

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” (Lk 9,23).

„Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24).

„Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.” (Mk 8,35).

Szent Pál rendszeresen hangsúlyozta a lelki életnek ezt a „legjobb gyakorlatát”. A kérdésedben említett szakaszon kívül itt van még néhány további kedvenc:

„Ezért tekintsétek magatokat is úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban.” (Róm 6,11).

„Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le [mondhatnánk: öljétek meg] tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.” (Ef 4,22-24).

„Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát.” (Zsid 12,1 – Megjegyzés: sok tudós meg van győződve arról, hogy a Zsidókhoz írt levél nem Szent Páltól származik, de a könnyebbség kedvéért mégis idehozom ezt az idézetet).

Talán túlzásnak tűnhet ennyi idézetet felsorolni (és még rengeteg van), de azért teszem, mert ezt a fogalmat nehéz elfogadnunk. A szekuláris kultúra a definíció szerint a földi mennyországot keresi. E gondolkodásmód szerint mindenfajta szenvedés értéktelen és kerülendő – ez messze áll a bűnhalál keresztény mintájától (önkéntes önmegtagadás által), ami az igazi élethez vezető útról szól.

Benedek pápa egyik nagyböjti üzenetében elmagyarázta a keresztény spiritualitás e pillérének okát:

„Az ételek és más anyagi javak élvezetétől való szabadon választott elszakadás segít Krisztus tanítványának abban, hogy uralni tudja a természetnek az eredendő bűn által meggyengített étvágyát, melynek negatív hatásai az egész emberi személyiségre kihatnak.”

Más szóval, mivel Isten úgy döntött, hogy megváltja bukott emberi természetünket, és nem csak helyettesíti azt, kegyelme behatol sérült, énközpontú, bűnre hajlamos lelkünkbe, és fokozatosan átalakítja azt (gondoljunk Jézus példázatára a kovászról a tésztában). De mivel szabad, lelki teremtmények vagyunk (nem csak ösztönök által vezérelt mókusok), szabadon együtt kell működnünk az Ő kegyelmével, hogy ez a folyamat teljesen kibontakozhasson. Ennek egyik módja az, hogy szabadon megtagadunk magunktól bizonyos élvezeteket, melyek önmagukban nem bűnösek, pl. nem hallgatjuk a rádiót a félórás ingázás első három percében, a csendet a mortifikáció aktusaként felajánlva, és esetleg imádkozásra használva.

Amikor ezt tesszük, megtanuljuk irányítani az élvezetekre és az önkeresésre való hajlamainkat (amelyek mindig várnak az alkalomra, hogy elszabadulhassanak); megszelídítjük azokat, hogy gyümölcsözőek és ne pusztítóak legyenek, mint egy megszelídített csődör, szemben a vad csődörrel. Ez az önuralom segít megteremteni a belső rendet és békét, hogy jobban meghalljuk Isten cselekvését az életünkben, és jobban tudjunk reagálni rá. A mortifikáció sosem öncélú, hanem eszköz, amely által Krisztus jobb követőivé válunk.

A lelki írók számos képet használtak a mortifikáció értékének magyarázatára. Képzeljünk el egy nagyon savanyú ecettel teli edényt. Szeretnéd édes mézzel feltölteni. Először ki kell ürítened az ecetet, majd az edény belsejét ki kell súrolnod, és csak ezután teheted bele a mézet. Éppen így, hogy megkapjuk a kegyelem sok ajándékát, amit Isten adni akar nekünk, ki kell ürítenünk és ki kell súrolnunk szívünk és elménk minden zugát, különben a kegyelem nem tud bejutni. Gondoljunk egy kertre (mint Jézus példázatában a vetésről). A talaj a mi bukott emberi természetünk, amit mérgező gyomok (vétkek, önző hajlamok, lelki és érzelmi sebek…) átszőttek és benőttek.

Isten jön és elveti a kegyelem magját, az összes keresztény erény magját. Ezeket a magvakat az imádság és a szentségek által öntözzük. De ki kell tépnünk a gyomokat is (és némelyiknek nagyon mély gyökerei vannak), különben elfojtják a kegyelem növekedését, és erényeink úgy fognak kinézni, mint Charlie Brown karácsonyfája.

Rendben, most térjünk át a gyakorlatra. Mi köze ennek a nagyböjthöz? Az Egyház bölcs anya. Tudja, hogy jobban szeretünk lakomázni, mint böjtölni, ami teljesen normális. De azt is tudja, hogy ha nem böjtölünk (nem gyakoroljuk a mortifikációt), akkor lelkileg elég hamar ki fogunk jönni a formánkból. Ezért épített be a liturgikus évbe bizonyos időszakokat, amikor a szokásosnál kicsit jobban összpontosítunk lelki életünknek erre az aspektusára – bűnbánati napokat és időszakokat, mint például a nagyböjt. Így a böjt (a mortifikáció, az önkéntes önmegtagadás valamilyen formája) minden katolikus böjti útjának normális része; ez hoz minket formába az év legszentebb napjaira – nagycsütörtöktől húsvétvasárnapig.

Mindannyiunknak választani kell a mortifikáció valamilyen formáját (olyat, amit észreveszünk, de nem olyat, ami elvonja a figyelmünket vagy túlságosan megterhel minket – az egyensúly és a realizmus fontos az egészséges lelki élethez). Ily módon egyesíthetjük fokozott lelki erőfeszítéseinket katolikus testvéreinkkel és nővéreinkkel szerte a világon, így ez az időszak igazi családi üggyé válik. Együtt megyünk Jézussal a pusztába, ahol 40 napig gyakorolta az erkölcsös életet, hogy felkészüljön nyilvános küldetésére…

Veletek Krisztusban,
John Bartunek atya

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2025. március 24.