Tizenkilencezer nézője volt eddig ennek a filmnek, mely számos kérdést vetett föl a gyónásról. Köszönet Gábriel testvérnek, aki összefoglalta és megosztotta velünk álláspontját a filmmel kapcsolatban. A szerk.

Amiért jónak, “néznivalónak” tartom, az a kérdésfelvetése. Mi történik, ha a gyóntató hirtelen érintett lesz a gyónás tárgyában? Mit jelent Isten irgalmasságának közvetítése akkor, ha a gyóntató maga is megerősítésre szorul a “kiengesztelődés szolgálatában”? Mi a különbség az isteni és az emberi megbocsátás között? Mi a különbség a vigasztalás és a bocsánat között?

Nagyszerűen bemutatja a film, hogy a pap is ember, aki ugyanúgy rászorul Isten kegyelmére, mint a gyónó. A központi problémára adott válaszával azonban nem hagy nyugodni. A valóban drámai történetben mintegy megoldásként egy “kegyes hazugság” hangzik el. Sajnos nem lehet máshogy érteni, amikor a pap azt ecseteli gyónójának, hogy kórházban kezelték az édesapját, és rövidesen felgyógyult a balesetből. Ez egy súlyos hazugság, időleges vigasz a gyónó számára, bonhoefferi értelemben “olcsó kegyelem”.

A gyónó tényleg gyilkos volt, még ha nem is szánt szándékkal. Legalább részben felelős volt tettéért, hiszen ittasan vezetett, és a baleset után cserben hagyta halálra sebzett áldozatát. És ezt ő tudta, lelkiismerete helyesen működött, ezért szerette volna feladni magát a gyónás után a rendőrségen.

Igazabb lenne a film, ha a pap hagyta volna, hogy gyónója minden bűne miatt bocsánatot kérjen tőle is, Istentől is. Nem lenne hallható a filmben a gyónó hálaimája (!) azért, mert “mégsem gyilkos”… “Dága kegyelmet” nyert volna azzal, ha, egy kissé talán hosszabb belső út során megérti, átéli, hogy bár bűnös, tényleg bűnös, mégis van a bűnére bocsánat: emberi is, isteni is. És hogy ez a bocsánat erőteljesebb valóság, mint a bűne. Azt a tapasztalatot ráadásul nyugodtan magával vihette volna az irgalmas és igazságos Bíró elé… “Most már békében halhatok meg” – mondja a gyónó. Rendben. És utána?

A feloldozás nemcsak evilágra szóló esemény. Szent Pál szavai is eszünkbe juthatnak: “Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél.” (1Kor 15,19)

Sosem mondanám egy korábban önszántából abortuszt kérő, ma már bánkódó nőnek, hogy nem követett el bűnt, hogy “épp csak egy újabb angyalkát küldött a mennyországba”; a házasságtörése miatt síró férfinak sem merném azt mondani, hogy csak álmodta történteket, és valójában meg sem karcolta a felesége és közte lévő természetes és természetfeletti kapcsolatot…

A bűn valóságát nem letagadása, hanem Isten bocsánata gyógyítja. Ez utóbbitól fosztotta meg gyónóját a filmbeli pap.

Mindezek mellett alkalmas lehet a film arra, hogy egy érett hittancsoport erkölcsi érzékét – a papi hiba kifejtésével – finomítsuk, elindíthat egy mélyre menő beszélgetést, de nem tanácsos “népszerűsítő jelleggel” terjeszteni, mert helyesbítésre szorul.

 fr. Szoliva Gábriel OFM

Létrehozva 2024. május 1.