A szeretetház elöljárója, Julie Pereira így emlékszik vissza: „Rohan tizenöt éven át, hároméves korától tizennyolc éves koráig ajándék volt számunkra. Megadta annak örömét és kegyelmét, hogy Jézus Testét érinthettük.”

Halála előtt húsz napon át folyamatosan lázas volt, Julie nővér éjjel-nappal a karjában tartotta, nem hagyta magára, nem tette be az ágyába: „Egy széken ültem, az ölemben volt, és az isteni irgalmasság rózsafüzérét imádkoztam. Azokban a pillanatokban éreztem Isten jelenlétét, és Jézusét, aki azt mondja nekem: »Én vagyok az. Az én testemet tartod; tedd ezt az én emlékezetemre; mindent, amit érte tettél, Jézusért tetted.« Rohan megtanított minket arra, hogy sok szenvedés közepette is lehet élni és felajánlani a szenvedést Krisztusnak. Megtanított arra, hogyan szemléljük Istent és hogyan imádkozzunk hozzá. Minél többet szenvedett, annál őszintébben imádkozott. Haláltusája alatt is imádkozni tanított.”

Godfrey Malu, az uttani Miasszonyunk-templom papja szerint „Rohant Isten még születése előtt kiválasztotta, hogy példája legyen a türelemnek, a kitartásnak, Isten szeretetének és irgalmának. Ha ránéztél, szíved megtelt együttérzéssel, de amikor láttad, hogy fizikai korlátai ellenére is mennyire tud lelkesedni, elszégyellted magad.”

Rohan születésétől kezdve disztóniában szenvedett, ami miatt a testben akaratlan izomösszehúzódások történnek, végtagmerevség alakul ki és ez nagy fájdalommal jár együtt. Rohan édesanyja meghalt, mikor a kisfiú hároméves volt. Apja idült alkoholista volt, kegyetlenül verte a fiát. Mivel nem törődött vele és mindennapos volt, hogy kínozta, bántotta, a falu lakói a szeretetházat fenntartó nővérekhez fordultak, hogy fogadják be Rohant.