A Szentlélek-keresztségről és a Karizmatikus Megújulásról semmit sem hallottam előzőleg. Hétköznapi keresztény voltam én is,
a vasárnapi szentmisén majdnem mindig részt vettem, még ha nehézségeim voltak, akkor is, amelyek abból adódtak, hogy minél inkább rátaláltam az Istenhez vezető útra, a férjem annál inkább távolodott Istentől.

Férjem Budapesten dolgozik, ő nagyon ügyes kezű ember. Kéthetente, ha hazajön, akkor felbolydul a világ. Nyugtalansága ránk is átragad. Nincs egy perc nyugta sem, sokat dolgozik… itthon is… vasárnap is… és még sajnos karácsonykor is… A sok munka a lelkét is eltorzította.

Engem sem mindig engedett el a szentmisére, ahova ő természetesen nem is jár. A lányaim is ─ apjuk rossz példáját látva ─ eltávolodtak Istentől. Ilyen sivár és szomorú volt az életem a Szentlélek-keresztség előtt. ăllandó szorongásban éltem.

Mennyei Atyám, látva szomorú sorsomat, megmutatta hatalmas szeretetét, amikor meghívott a Szentlélek-szemináriumra egy kedves ismerősöm által. Emlékszem rá, hogy az első két alkalomra milyen nagy szorongással telve mentem, amelyet azután felváltott a meglepetés és a szeretet öröme. Hétről hétre mindig egyre szívesebben mentem a szemináriumra, ahol szépen énekeltük a kedves énekeket és megtanultam a szívemmel imádkozni.

Az életgyónás után is megtapasztaltam mennyei Atyánk szeretetét és közelségét. Kicsi gyermeknek éreztem magam, akihez Ő lehajolt és akit biztat. Megértettem, hogy ahova állított ─ még ha nehéz is ─, ott helyt kell állnom: a családomban, a környezetemben. BOLDOG VOLTAM!

Egyre nagyobb és nagyobb lelkesedéssel vártam az előadásokat és készültem a Szentlélek-keresztségre. Eljött a várva várt nap, amikor a testvérek és az atya kérésemre imádkoztak értem és családom megtéréséért. “Kinyitottam” a szívemet és a Szentlélek kiáradt rám bőségesen. Ezt a természetfölötti szeretetet nem lehet semmilyen földi örömhöz, boldogsághoz hasonlítani.

Ez már a Mennyország része! Békesség költözött a szívembe és dicsőítettem Istent! Később hazaérve tudtam meg, hogy amikor mi imádkoztunk a Lélek kiáradásáért, nagyobbik lányom abban az időben, barátjával együtt éppen egy esti szentmisére ment Jákon… Annyira boldog voltam… Vigyázva azonban, hogy ne nevessenek ki, az udvaron, a csillagos ég alatt a sötétben, kitárt karokkal egyedül, szép halkan elénekeltem a Te Deumot.

Ez a feldobott állapot napokig tartott. Örültem, ha valakinek segíteni tudtam. Teljesen megváltozott az életem. Másnap nagyon-nagyon erős kényszert éreztem arra, hogy elmenjek a szentmisére. Már délelőtt, ha eszembe jutott, hogy este elmegyek a misére, teljesen megnyugodtam. Elmentem volna akkor is… ha tíz vagy húsz kilométert kellett volna gyalog megtennem… teljesen mindegy volt, hogy melyik templomba vagy hogy melyik pap miséjére. BOLDOG VOLTAM!

Megvilágosodott előttem minden, a megtestesülés misztériumát is megértettem már. Az Evangélium élő valóság lett számomra. Jézus él, velünk van és erősít bennünket!

Az én belső békém kiárad a családomra és a munkahelyi környezetemre is. Érnek kudarcok is, de sokkal könnyebb elviselni azokat. Meg tudom vigasztalni az embereket és örülök, ha segíthetek másoknak. A férjem is megváltozott… Azóta még egyszer sem tiltotta meg, hogy templomba menjek.

Jézushoz írt levelem tartalmazza, hogy a Szentírást is szeretném jobban megismerni. Az Ír megmutatta dicsőségét, mert Jákon egy héttel később indult el egy Szentírás-szeminárium. A kisebbik lányom is jó baráti társaságba került. (Ez nem volt mindig
így!)

Minden szerdán részt veszek Szombathelyen a karizmatikus csoport előadásán. Krisztus titokzatos testének tagja vagyok már én is és egymás által szeretetben erősödik a hitünk, közösen dicsőítjük mennyei Atyánkat énekkel, hálaadással, imával.

Otthon minden este megnyitom a szívemet és imádkozom a családomért, illetve mindazokért, akik megkérnek vagy akikért én érzem szükségét az imának. Jegyzetfüzetembe napközben felírom az imaszándékokat, hogy ne felejtsek ki senkit sem.
Jézus élő valóság a számomra! Ő az én életem Ura! Nem tudok és nem is akarok nélküle élni. Szentlelke által vezet engem. Néha, ha elfogy a szó, csak elcsendesedem Isten előtt és hagyom a lelkemet imádkozni.

Dicsőítelek és áldalak, Uram. Köszönöm a lelki békémet. Amen.

(Katona István: Öltsétek magatokra Jézus Krisztust! Marana Tha, Budapest. 2001)

Létrehozva 2016. október 11.