“A szánk megtelt nevetéssel.” (Zsolt126.2)

Korábban, mint Toronto Blessing/szent nevetés hallottam és olvastam róla, de személyesen nem találkoztam vele egészen addig, amíg Margharita nővér lelkigyakorlatán második alkalommal részt nem vettem Máriabesnyőn.

Az utolsó nap nyílt nap volt és a Nővér minden jelenlévőért egyenként imádkozott. Én is lélekben nyugodtam és bár életem során már több alkalommal átéltem ezt, most első alkalommal jelentkezett nálam a nevetés ajándéka. A földön fekve azt vettem észre, hogy mint egy gyöngyszem, enyhe, vidám, boldog és hallható nevetés gurult ki az ajkamon, melyben a testem is örömmel vett részt és kellemesen ugrált a rekeszizmom, mint kisborjú a Libanon előtt. Igen, mert ilyen is lehet a Szentlélek, amikor kiárad, erővel, örömmel, gyógyítással, szabadítással! Erről a hatalmas és személyes Isten erejéről zengedez örömmel a zsoltáros:

„Amikor Izráel kivonult Egyiptomból, Jákob háza népe az idegen nyelvű nép közül, Júda lett az ÚR szent népe, Izráel a birodalma. Látta a tenger, és elfutott, a Jordán pedig meghátrált. A hegyek ugrándoztak, mint a kosok, a halmok, mint a bárányok. Mi lelt téged, tenger, hogy elfutottál, és téged, Jordán, hogy meghátráltál? Hegyek, mit ugrándoztok, mint a kosok, és ti halmok, mint a bárányok? Reszkess, te föld, az Úrtól, Jákob Istenétől,aki a sziklát bővizű tóvá változtatta, a kovakövet forrássá! (Zsolt 114.1)

“Az ÚR hangja hatalmas, az ÚR hangja fenséges. Az ÚR hangja cédrusokat tördel, összetöri az ÚR a Libanon cédrusait. A Libanon ugrál miatta, mint egy borjú, és a Szirjon, mint egy bivalyborjú. Az ÚR hangjára lángok törnek elő.” (Zsolt 29.4)

Március harmadik hétvégéjén Margharita nővér meghívására egy imanapon vettem részt a Szent Rafael ház szervezésében a Lisieux-i Kis Szent Teréz Evangélizációs Centrumban, Bad Soden városában, ahol a Nővér él és dolgozik.

Ez valóban imanap volt, erről az írás végén fogok még említést tenni bővebben. Nos, az evangélizáció végén du. öt óra körül kitették az Oltáriszentséget imádásra és elkezdődött a közbenjáró szolgálat. A Nővéren kívül még két paptestvér imádkozott a résztvevőkért, akik sok százan vártak a sorukra. Mondanom sem kell, hogy Margharita nővér volt az „ügyeletes sztár” és a nagy többség igyekezett az ő keze alá kerülni. Olyannyira, hogy a vége felé már számomra volt kényelmetlen, hogy Huber atya felé szinte üresen állt a sor, míg a Nővérre még sokan várakoztak. Ekkor azt mondtam Gábornak a társamnak, hogy mindjárt megláthatják a többiek, hogy Jézus Krisztus ugyanaz tegnap ma és mindörökké, és hogy Huber atyánál is ugyanaz a Jézus dolgozik, mint a Nővérnél.

Felálltam és kimentem imát, áldást kérni Huber atyához. Rövid ideig imádkozott értem, amikor éreztem a Szentlélek gyenge hullámát. Nem tudom, hogy mások hogyan élik meg, de számomra ez olyan érzés, mint amikor vállig vízben állok a Balatonban és érzem a tó erejét a testemnek ütköző hullámokban. Ha úgy akarom ellent is tudok állni neki és talpon maradok, a hullám nem dönt fel és a víz ereje csendben kikerüli körben a testemet. Ám kérdezem! Ki az, aki azért megy a Balatonba, hogy ne élvezze azt, amikor a hullámok szelíden feldöntik, körülölelik, fenntartják és ringatják. Számomra ilyen a Lélekben való nyugvás is.

Ha akartam volna természetesen talpon maradok és nem dőlök el. Viszont határozottan éreztem a Szentlélek gyöngéd és alázatos jelenlétét is ezért valami olyasmit mondtam neki, hogy megnyitom a szívem gyermeki bizalommal, rábízom magam és tegyen velem tetszése szerint. A Szentlélek következő hulláma ekkor újra jött és én örömmel vetettem bele magam jelenlétébe. Engedtem, hogy szelíden felkapjon és elragadjon, hogy a hulláma kibillentsen egyensúlyomból és az Élő Víz összecsapott a fejem felett miközben hanyatt dőltem és a segítők lefektettek.

Mikor a földön feküdtem, lassan a következőt tapasztaltam magamban. Minden normális volt. Hallottam a hangokat, láttam a fényeket, ha kinyitottam egy pillanatra a szemem, ám lentről a mélyből megindult bennem valami felfelé. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a medencében a víz alatt kiereszt a búvár egy hatalmas buborékot és az szemmel láthatóan tör felfelé. Mint egy Lélek buborék gombóc, úgy indult el bennem az a valami érezhetően bugyogva felfelé és amikor elérte a felszínt a számat, akkor megindult bennem a Lélek spontán nevetése.

Szelíd volt, halk volt, de egyre erősödő, erővel, élettel teli gyermeki boldogsága annak, hogy Isten jelenlétét tapasztaltam magamban. Össze sem lehet hasonlítani azzal, mint amikor egy jóízűt nevetsz vagy kacagsz valamin, vagy egy jól sikerült viccet hallasz valakitől.

A tanúságétel elolvasható itt.

Létrehozva 2015. április 5.