Dupla megerősítő, Istentől kapott visszajelzés történt a tegnapi napon, olyan visszajelzés, amire szó szerint, szomorúan, és évtizedeket vártam.

Évtizedek óta segítettem olyan keresztény és nem keresztény, itthoni és külföldi  csoportokat amelyek a legforróbb szeretettel segítenek katasztrófa, éhínség miatt, vagy orvosi segítségre szoruló missziós országokban.

A  körülményeim csak annyit tettek lehetővé, hogy a távolból imádkozzam… és adakozzam, miközben az enyéimet gondoztam itthon.

De határozottan úgy éreztem és nagyon vágytam is rá, hogy amikor elérkezik egyszer az alkalmas idő, magam is bekapcsolódhassak a konkrét ápolás világába, önkéntesként. Ezért itthonról és  külföldről összegyűjtöttem egy könyvtárnyi orvosi-ápolási -járványtani, gyermek és felnőtt tananyagot, anatómiai, orvosi latin, angol-magyar nyelvű  szakkönyveket és  atlaszokat,  a szívemben kitartóan várva  a majdani önkéntes  “bevetés” pillanatára.

Még arról is álmodozom, hogy magyar és nálunk tanuló külföldi  leendő  ápolóknak, orvosoknak, tanároknak, mérnököknek stb. készülő, de családi háttérrel nem rendelkező fiataloknak családias-erkölcsös megtartó, magán “kollégiumot” biztosítsak mosodai, lelki kísérős, anyai gondoskodással.

Szeretetteljes terveket dédelgetek a szívemben.

A tegnapi emailben elküldött, önkéntességről szóló  tájékoztató tartalma  és a  szemlélődő pálos programok is a bennem megfogalmazódott JEL-várásra adott válaszként jelentek meg bennem. Lehetséges, hogy időbe fog telni, míg végre valahára realizálódik az életemben ez a két terület, de valószínűnek tartom, hogy özvegy életem hátralévő részének meghatározó elemei lesznek.

Határozottan ezt érzem.

Más JEL-ként is értelmezhető dolog is történt tegnap.

Előzmény

Az évtizedek óta történő  itthoni és ázsiai segítés keserű, látszólag gyümölcstelen eredménytelensége miatt többször mély szomorúsággal meséltem fiamnak, hogy a világ legeredménytelenebb, leggyümölcstelenebb kereszténye vagyok, mert az emberek boldogok, örülnek az adományoknak, a kedvességnek, a törődésnek…de az az Isten, akinek a nevében, aki által szolgálok, segítek feléjük, már nem kell nekik…

Itteni idő szerint tegnap délelőtt Szöulból egy buddhista anyuka (egy nem beszélő, autista kisfiuk van), akinek a gyógypedagógiai önkéntes  mentora vagyok 2022 szeptemberi találkozásunk óta, a hitemről kezdett el faggatni – most első alkalommal. Tudja, hogy keresztény vagyok, tudja, hogy imádkozom értük, folyamatosan mentorálom, buzdítom őket megismerkedésünk óta egyedüli személyként innen, Budapestről. Őszinte, bensőséges a kapcsolatunk.

Akárhányszor kértek szakmai tanácsot tőlem, érdekes módon a férje is rögtön együttműködött és készséges mind  a felesége, mind a gyermeke megsegítésében. Tanult, bankban vezető beosztásban dolgozó, buddhista személyekről van szó. Én vagyok egyedül tanulatlan, mégis a  mentoruk vagyok.

Egyik nap az anyuka megírta, hogy nagyon nehezen ébred, kimerült…

Pontosan értve, érezve  a bejelentkezésének  a komoly ,valódi hátterét, gyorsan tanácsoltam neki néhány dolgot.

Tegnap ismét bejelentkezett és elmesélte, hogy a férje, összefogva más apukákkal,  a gyerekekkel együtt elmentek kirándulni a teljes hétvégére, hogy a kimerült feleségek egy kicsit pihenhessenek. Ezért, egyedül tartózkodva az otthonukban, most volt ideje, hogy velem beszélhessen mélyebb, őt nagyon foglakoztató dolgokról.

Szeretné megváltoztatni a vallását. Az a törődő szeretet, amit tőlem kapnak, mélyen elgondolkodtatta arról az Istenről, akit én imádok és szolgálok…  és ez a társalgás az ő ideje. Szöuli idő szerint -egész nap-és éjszakába nyúlóan azzal zárult a részéről, hogy ő mennyire boldog, hogy most kicsit egyedül van, mert erről tud velem beszélni.

Még soha ilyen visszajelzést korábban nem kaptam senki részéről..

A fiam is beállt a sorba, aki 36 éves lesz az idén. Többször is rákérdeztem mostanában , hogy valóban velem szeretne-e lakni. Anyagilag abban a helyzetben van, hogy bárhol élhetne önállóan.

Igaz, hogy a betegsége miatt folyamatosan monitoroznom, segítenem  kell őt, de ettől még önálló életvitelre is képes, és a  távolból is megoldhatnám a segítését.

A következőket mondta erre nekem:

,,Anya, mi keresztények vagyunk. Nagyon veszélyes ez a világ, nekünk egymásra kell vigyáznunk… Nem akarok ebben a világban magam lenni. Az, hogy megengedhetem magamnak, az egyben veszélyeket is rejt. Veled szeretnék élni egy lakásban, közösen megbeszélve mindent.”

Ez is egy olyan visszajelzés Istentől, amiért hálásnak kell lennem, hogy van egy tiszteletteljes, becsületes, tiszta életet élő, Istent szerető és félő felnőtt gyermekem, aki tiszteli és megbecsüli az édesanyját. Én is tisztelem és tiszteletben tartom  a gyermekemet.

Egy idős férfi nemrég azt mondta a fiamnak, hogy ,,mondja meg az édesanyjának, hogy legyen hálás, hogy ilyen nagyszerű fiút szült a világra.”

Kaptam már visszajelzést arra, hogy aranyos, irgalmas, segítőkész vagyok. Sokan szeretnek a kedvességemért,  az önzetlenségemért, de az Isten miatti szeretetemért, a hitemért még nem kaptam.

A buddhista anyuka és a fiam ragaszkodása  az özvegy Naomit juttatta eszembe, akihez a menye  mélységesen ragaszkodott és aki miatt a menye Naomi Istenét és népét  választotta, és egyben Jézus egyik pogány származású ősanyja lett a jerikói Ráháb után. Milyen érdekes, hogy Boáz édesanyja volt a jerikói Ráháb, és a felesége lett a  moábita Rúth.

Mély szomorúság volt bennem amiatt, hogy az 1990-es évek óta szolgáltam, evangelizáltam ázsiai emberek felé is, több alkalommal is elutazva a legkietlenebb helyekre, jurtákba, az Evangéliummal a gyógyszerek mellett, de eddig csak egy buddhista, akkor 21 éves fiú választotta az Urat miattam…..senki más… Eddig a törődő szeretet, az adományok, a kedvesség minden mennyiségben elfogadott volt ,de a mögöttem, bennem lévő Isten nem kellett.

Volt még más is.

A buddhista anyuka autista, nem beszélő  kisfiát  nemrég  egy síelés foglakozáson megpofozta egy durva síoktató nő. Komoly problémák akadtak ennek a nőnek a viselkedésével. El is bocsátották. Azonban sírva zokogva ment bocsánatot kérni az anyukához, hogy ne jelentse fel a rendőrségen, mert a férjével nagy adósságban vannak, szülői támogatás nélkül…és nem maradna más, csak az öngyilkosság gondolata megoldásként az életükben.

Az anyuka elfogadta a bocsánatkérést és nem tett feljelentést, megsajnálta ezt a szegény, kiborult megtört asszonyt.

Tegnap azt írta nekem, hogy egy felülről jövő irányítást érzett ebben a megbocsátásban.

Azt válaszoltam neki korábban is, hogy gyakorlatilag Isten ezzel a tettével egy öngyilkosságot akadályozott meg úgy, hogy éppen a fiát pofozta meg a síoktató,  és nem egy másik gyermeket, akinek a szülei lehetséges, hogy másként reagáltak volna.

Tehát  a pofozkodó asszonyt és a férjét megvédte Isten egy sokkal nagyobb bajtól. Az anyukának pedig segített a megbocsátás által elgondolkodnia mélyebb vallási dolgokró a szívében.

Tegnap a bosszú elkerüléséről, a megbocsátás, az ellenségszeretet jézusi parancsáról beszélgettünk, Idéztem neki a Bibliából. Arra jutott, hogy látja rajtam, hogy a szeretetem mögött Isten van, és ezt az Istent szeretné megismerni.

Miután jó éjszakát kívántam neki, a You Tube-on meghallgattam az esti szentmisét Csíksomlyón. A prédikáció, a felolvasott igék  pontosan visszaigazolták a beszélgetésünk, a tanúságtevésem  témáját. Tudtunkon kívül irányítva voltunk a Lélek által.

Istennek legyen hála !

Nyitrai Anikó

Létrehozva 2025. február 25.