„VÁRUNK MINDENKIT! AZT IS, AKIT TE MEGHÍVSZ.” – volt olvasható a Parakletos Ifjúsági találkozó meghívóján. A találkozó 2001. okt.23-án volt az Érd-Parkvárosi Református Gyülekezetben.

Az Úr, aki nem más, mint a lelki sötétségünkbe éjjel hazatérő Gazda, a Ház Ura, mindig kedves meglepetésekkel érkezik ahhoz, aki éberen, virrasztva várja Őt. Nem csupán meglepetésekkel érkezik, hanem szolgálja is a virrasztót. Hallelujah!

Váratlanul kedves meghívást kaptam és így történt, hogy lelki sötétségemet én is elvihettem az érdi találkozóra, ahol az ÚR már várt minket.

Első kedves meglepetésem a találkozó Igéje volt:

Pontosan ez volt az én lelki sötétségem, amitől hetek óta szenvedtem. Nem tudtam az Ige szerinti, képmutatás nélküli igazságban, alázatban és testvéri szeretetben élni.

Második kedves meglepetésem az volt, amikor Bagi László lelkész úr, a Kedves Laci bácsi szolgált és arról beszélt, hogy az emberi szívnek azonosulnia kell a Szívvel. Ezt hallván és tudván az igazságot, szomorúságomban még jobban virrasztottam a lelkem fölött. Egész nap arra kértem az Urat, hogy valóban tanulhassak Tőle, Tőle, aki alázatos és engedelmes szívű és adjon nekem a szolgálatomban olyan szívet, mint az Övé. (Mt11.29 „…tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű és megnyugvást találtok lelketeknek…”)

Az egyik szünetben a nyelvimáról beszélgettünk. Elmondtam, hogy a lélekkeresztségem óta magam is minden nap imádkozom így. Azt is elmondtam, hogy voltam már Európában több karizmatikus találkozón, de még sehol sem találkoztam a nyelvima értelmezésének adományával. Mindig csak elfogadtam a hitben azt, hogy ez is létezik, mint adomány a Test javára.

A harmadik kedves meglepetés az volt, hogy „meghallgatta esedező hangomat.” Zsolt28.6-7

A nap végén az egyik dicsőítő csoportban hosszan imádkoztunk, többek között nyelveken is. Azonban a nyelvénekemben még a dicsőítésemben is ott időzött, mintegy alsó szólamként a panaszom, hogy nem tudok azonosulni Jézus szívével és bántam a testvéri szeretetben elkövetett hibáimat.

Ó jaj, katolikusként is nagyon tudtam azonosulni Luther énekével, amit aznap együtt énekeltünk, és amit Baki Ilona testvérünk is idézett a forradalomról szóló beszédében. (Az ének szövegét már nem tudom idézni pontosan, mert nem írtam fel. A lényege az, hogy a bűn törvénye és a Sátán lehúzza az embert. Ez valóban katolikus = egyetemes tapasztalat.)

Ekkor szolgált az imacsoportban egy református lelkész a nyelvima értelmezésével, amikor azt mondta, hogy – és én azonnal magamon tudtam a találatot-

….”az egyik Testvér a nyelvimában az előbb azért könyörgött, hogy olyan lehessen a szíve, mint az Úré: alázatos, szelíd és engedelmes.”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. október 9.