Sok év után ismét Keszthelyre indultunk, hogy egy hetet töltsünk a Balaton partján lévő egyetemi üdülőben. Útközben, mint mindig, megálltunk Sümegen és bementünk a Kegytemplomba, hogy elmondjuk a hála, a köszönet és a kérés szavait.

Ezen az úton felidéztem a ’84-es nyár napjait, amelyek ugyancsak gondterhelten indultak. Gyermeket vártam, a negyediket, és már túl a negyvenen. Voltak, akik megrémültek a hír hallatán, voltak, akik megrémültek. A józan ész orvoshoz küldött genetikai vizsgálatra.

Akkoriban ez a vizsgálat még nem volt veszélytelen. Elég gyakran spontán abortusz követte. Döntenem kellett Győrben: vállalom-e a vizsgálatot kockázataival együtt vagy sem. A döntést férjemmel egyetértésben hoztuk meg. Vállaljuk a gyermeket akkor is, ha esetleg a kromoszómák miatt fogyatékos gyermeket fogok szülni. Ezt a döntést nyaralásunk előtt kellett meghozni…

A nagy család bőröndjeit ez a gond alaposan megpúpozta. Nehéz volt!

Útközben Sümegen megálltunk és születendő gyermekünket az Úr Jézus és a fájdalmas Anya kezébe tettük. Utunkat tovább folytattuk és Keszthelyen hamarosan felüdített minket a Balaton lágy vize, a napfény, a rokonainkkal és barátainkkal való találkozás öröme.

Vasárnap a keszthelyi Nagyboldogasszony Templomba ment a család misére. Mivel a főbejáratot restaurálták, csak az oldalkapun tudtunk bemenni, melynek bejáratánál egy nagy öreg, faragott faládát  vettem észre. Kifelé jövet alaposan szemügyre vettem. Feltűnt az oldalán lévő fémlap és a rajta lévő szöveg. A következőket olvastam:

Szent György vértanú imádsága

Mikoron az ő szent mártíromságának órája beteljesedett volna, szent György léri az Úr Istent mondván: „Én ídes Uram, Jézus Krisztus, kérlek a Te szent nevednek tisztöletes méltóságáért, hogy az én lelkemet el ne szakaszd a Te szent malasztodtól örökkül örökké. És valaki az én kínszevendésemről ájtatossággal megemlékezöndik és szükségének idején engem hívand, hallgattassék meg. Valamely házban leend az én kínszenvedésemről való könyv, ott ném, sánta siket, csonka bonka gyermek ne szülessék. És valaki valamit tud kérni az én nevemben minden kérelme beteljesíttessék minden kétség nélkül. Amen.

(Érdy kódex)

Szinte földbe gyökerezett a lábam. Üzenetet kaptam. Az én jóságos mennyei Atyám, aki minden szál hajamat számon tartja, most így faládáról üzen, egy több évszázados kódex szövegével: „nem fog néma, sánta, siket, csonka-bonka gyermeked születni!”

Sírtam és ujjongtam egyszerre. Milyen jóságos és szerető édesapa a mi Istenünk, a mi Mennyei Atyánk! Üzen, állandóan üzen a legkülönbözőbb módon – csak meg kell hallani.

Egyik nap a Szentírás egy mondata egészen személyes, vagy a válaszos zsoltár szól nekem, esetleg egy mondat a prédikációból vagy a liturgia szövegéből. Van, amit az én Atyám nekem küld bátorításul, vigaszul, tanácsként.

Ránézek egészséges, szép gyermekemre és hálát adok érte Istennek.

Igen, ez a nyaralás a hálaadás hete volt.

Hála legyen, hogy az Atya évében (1999) is hálát adhatok, hogy van egy Mennyei Atyám.

Hála legyen, Uram, minden örömért, szépségért, jóságodért! – Hála legyen, hogy megtapasztalhatom: mindig velem vagy az öröm és a szenvedés óráiban is.

Létrehozva 2011. május 24.