Jóska bátyám is szívbeteg volt. Az orvosok billentyű műtétet javasoltak. Műtét előtt egy héttel meglátogattuk bátyámékkal és kisebbik fiammal, aki keresztfia volt. Búcsúzáskor egy Csodás Érmet tettem a kezébe, és mondtam neki: „Ezt nem adhatod senkinek!” Markába zárta. Ezzel a mozdulattal búcsúztunk. Később édesanyánk elmondta, hogy Jóskánk kereste azt az érmet, ami a fiókban volt, meg-megnézte, és visszatette a helyére. „Biztosan elvitted Miskolcra” – mondta neki. „Nem, én nem vittem el” – válaszolta. Én erről mit sem tudtam, de egyszer én hoztam magammal Pécsre. Amikor látogatására indultunk, váratlanul eszembe jutott, hogy elviszem neki, és a kabátom zsebébe tettem, hogy kéznél legyen, és ne felejtsem el odaadni. Tehát ez ugyanaz a Csodás Érem volt, amit Ő otthon, Sopronban meg-megnézegetett, amikor hazament…

A hét végére elengedték a kórházból azzal, hogy hétfőn jöjjön vissza, és helikopterrel szállítják Szegedre, a műtétre. Szombaton felhívtuk, hogyléte felől érdeklődtünk. Nincs jól – panaszolta. Megkérdeztem tőle: „ Jóskám, gyóntál?” „Nem.” „Így akarsz te szívműtétre menni? Holnap vasárnap, hívj ki egy papot, aztán nyugodtan mehetsz műtétre!” – mondtam. A felesége nagybátyja pap volt, őt hívta. Hétfőn a felesége leutazott Szegedre, ott várták a helikoptert, de az nem jött, mert a bátyám összeesett. Szerdán Isten békéjében elköltözött lelke az örök hazába.

A Csodás Érem „vándorútjára” csak a temetés után derült fény, amikor édesanyánktól megtudtam, hogy ezt az érmet kereste otthon Jóska bátyám.

Mami, vagyis az édesanyánk 25 évvel élte túl Papát, édesapánkat. Halála előtti évben nálunk volt. Az iskolám és a templom szomszédságában volt egy felújított épületben egy un. hetes napköziotthon idősek részére. Naponta átmentem hozzá, jól érezte magát. Egy havas téli reggelen az iskolába igyekeztem, amikor megláttam, akkor jött ki a templomból. Ő is észrevett és kiáltott:”Erzsi!” Szaladtam, nehogy elcsússzon az úton. Mondtam is neki, hogy ilyen időben nem szabad még a templomig sem átmenni, de erről nem tudtam lebeszélni. Boldogan mondta, hogy gyónt, áldozott. Évek hosszú sora óta naponta járt szentmisére otthon is. Egy idő múlva hazakívánkozott. Én is naponta mentem misére, de másik templomba, az Irgalmasokhoz. Egyik reggel a Lourdes-i Szűzanya szobra előtt imádkoztam,amikor egy belső hangot hallottam: „Mától én leszek az édesanyád.” Meglepődve visszakérdeztem: „Miért, eddig nem?” Én az égi édesanyára gondoltam, mert így nevezzük a Szűzanyát. Aznap délután elköltözött Mami lelke is az örök otthonba. Akkor az iskola folyosóján újra hallottam, mint amikor a templom elől kiáltott: „Erzsi!”

Létrehozva 2013. március 13.