Megosztom veletek, amit a minap a kisfiam mondott, mert nagyon tanulságos.

Andris hét éves, öccse öt. Lefekvéskor szoktam olvasni nekik, a Gyermekbibliát már egyszer végigvettük. Kicsit imádkozunk, és ha van idő, beszélgetünk. 

Néhány napja gondoltam egyet, és megkérdeztem tőlük: ‘Szerintetek mi volt a jó Isten legklasszabb tette?’ Válaszként ilyeneket vártam tőlük, hogy megteremtette az állatokat, növényeket, stb. Gondoltam, ez biztosan eszükbe jut, hisz olyan csodálatos a világ.

Meglepetésemre Andris alig 1-2 másodpercre rá magabiztosan rávágta: ‘Az, hogy meghalt helyettünk, és minekünk nem kell meghalnunk.’ (Hozzáteszem: örökre). És ezen megdöbbentem. Egyrészt, hogy ilyen világosan átlátta ezt a teológiai tényt, és ennek következményeit. Persze elsősorban nem az eszével értette meg ezt, hanem – mint a gyerekek általában-  a szívével átérezte és megértette. Másrészt nem Jézus nevét említette, hanem azt mondta, hogy Isten halt meg helyettünk. Ami igaz is… 

Arra gondoltam, hogy ha minden nap csak egy órát szánnék arra, hogy ezen a tényen elmélkedjek, és a szívemmel megpróbáljam megérteni a maga valóságában, hogy mit is jelent az a tény számunkra, hogy Jézus megmentett minket az örök haláltól, akkor valószínűleg egy idő után olyan belső megértésre jutnék el, ami következtében a mindennapjaimat másként élném meg, és nem okozna problémát sok olyan esemény vagy tény, melyen nap mint nap kiakadok. Sokkal boldogabb lenne az életem, és minden a valós helyére kerülhetne az életemben.

Létrehozva 2012. október 28.