A „Győzelemről énekeljen” kezdetű ének, amely az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus himnusza lett, a kor posztromantikus német indulós stílusát viseli magán. Ezt a zenei stílust később felhasználták a nemzeti szocialista és a kommunista ideológia kultúrpolitikusai, mert felismerték benne a népet lelkesítő vonásokat. Nagyon kedvelt volt akkoriban.

Erre építették aztán az eszmerendszerük népszerűsítését. A cserkészek indulója is ennek a zenei stílusnak a jegyeit viseli magán. Az 1930-as évek zenéje máig nagy hatással bír. Sztankó Attila egyházzenész pappal beszélgettünk minderről, akit arról is kérdeztünk: a világi és az egyházi zenék kölcsönhatásaiban hogyan értékelhető a keresztény könnyűzene egyházi megjelenése.

– Egy kifejezetten német-posztromantikus egyházias stílusról beszélünk – mondta el a Vasárnapnak Sztankó Attila egyházzenész, a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika plébánosa. – Ez az egyházias stílus igen hamar felkapott lett. Ezt persze a kommunisták is felfedezték. Hasonlóképpen, mint annak idején, amikor a Bécsi Udvar rájött, hogy a keringők olyan zenei stílusban szólalnak meg, amely elfeledteti az emberekkel a gondokat és a problémákat. Ezért központilag támogatták a bécsi keringő stílust. Vagyis a zene „propagandaeszközzé” vált, ahogy volt bármilyen nemű politikai ellenállás kifejezője is – világított rá Sztankó Attila.

A 19. században ismételten felfedezték J. S. Bach jelentőségét. Ennek hatása nem kerülte el a kor egyházzenei stílusának változásait sem. Nyomait felfedezhetjük a „Szent vagy, Uram!” kíséretein, amelyek Harmat Artúr zeneszerzői felkészültségét dicsérik. A stílus hamarosan etalon lett egész Európában.

Ezzel egyidejűleg

a különféle politikai erők és áramlatok is rájöttek arra, hogy az egyházi életben van olyan jelentős zenei stílus, amely képes összekovácsolni az embereket. A motívumokat is elkezdték felhasználni. Ám a szöveg, amit a zenei stílus hordozott, már egészen más üzenetet képviselt.

– Amelyik zene képes megpendíteni a szív húrjait, azon keresztül nem csak a hit igazságait, hanem ideológiai tanítást is el lehet ültetni. Ne felejtsük el, hogy ilyen értelemben a „Szent vagy, Uram!” gyűjtemény énekeinek nagy része vallásos éneknek minősült, amelyek használatát a szentszéki dokumentumok szabályozták. A II. vatikáni zsinat utáni liturgikus reformot követően a püspöki konferenciák kompetenciája lett annak megállapítása, hogy melyek azok a vallásos énekek, amelyek liturgikus énekként használhatók – hívta fel a figyelmet az egyházzenész.

A teljes cikk elolvasható itt.