Az elsősorban a Down-kórral diagnosztizált magzatok abortálásának tilalmát jelentő lengyelországi törvényt a baloldali sajtó nagy vehemenciával vette összpontosított támadás alá. Meglehetősen régóta rejtély előttem, hogy a szolidaritást (különösen a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjai iránti szolidaritást), a megelőzést, az esélyegyenlőséget, a fogyatékkal élők jogait előszeretettel zászlajára tűző baloldali politikai aktivizmusnak világszerte miként lehet egyik szent tehene az abortusz. Mert miért ne értelmezhette volna a baloldali média a lengyelországi rendelkezést úgy is, mint a diszkrimináció elleni küzdelem fontos lépését?

A rabszolgaság a 16-17. században jött létre a nyugati világban, és a 18-19. században szűnt meg. Ma számunkra egyértelmű, hogy a rabszolgaság nem felel meg az emberi méltóságnak, az emberi faj egysége pedig mindenki által elfogadott, univerzális gondolattá vált. És itt jön képbe az abortusz és a baloldali aktivizmus. Milyen viszonyban áll a rabszolgaság mára eldöntött kérdésével az abortuszt a társadalmi élet elengedhetetlen tartozékának vagy egyfajta pragmatikus kiegészítőjének tekintő nézetrendszer? Mert fedezhető fel párhuzam az abortusz gyakorlatának és mechanizmusának propagálása és a rabszolgaságról egykor folytatott vita között. Meglepőnek hangozhat, de el lehet mondani, hogy gyakorlatilag az összes abortusz melletti érv megfeleltethető azokkal az érvekkel, amelyekkel hajdan a rabszolgaságot is védelmezték.

Ezt a párhuzamot kilenc pontban felsorolva mutatnám be, először említve a hajdani rabszolgaságpárti érvelést, majd annak modern párhuzamát, az abortuszról.

1. Előszeretett történt hivatkozás a tulajdonjogra:

„Az én rabszolgám, azt csinálok vele, amit akarok.” – „Az én testem az én döntésem.”

2. A személyes szférába se avatkozzanak bele a rabszolgaság ellenfelei, hiszen: „Mindenkinek a saját dolga, hogy tart-e rabszolgát.” – „Mindenkinek a saját dolga, hogy csináltat-e abortuszt.”