Kedves Magyarok! Tavaly, ilyenkor látogattam meg az országotokat egy csodálatos út alkalmával. Mivel tudomásomra jutott, hogy Magyarországon előtérbe került az eutanázia legalizálásának a kérdése, fontosnak tartom, hogy figyelmeztesselek titeket innen, a kanadai otthonomból.

Kanada 2016-ban legalizálta az eutanáziát. Azóta a jelentkezés kritériumain lazítottak, a rendszerbe épített korlátokat eltüntették, így ma már az eutanázia az összes haláleset 4,1 százalékát teszi ki, és jelenleg az ötödik helyen tart az elhalálozási okok listáján.

Sőt, a legalizáció óta eutanáziában elhunyt kanadaiak száma mára a Covid kanadai áldozatainak számával vetekszik.

Mivel az elmúlt évek során figyelemmel kísértem az eutanáziáról szóló társadalmi vitát és az eljárás térnyerését, szeretnék megosztani veletek néhány fontos információt, melyek remélhetőleg segítenek megakadályozni, hogy Magyarország is erre az útra lépjen.

Az eutanázia nem korlátozható

Kezdetben az eutanáziát csak azok számára tették törvényessé, akiknek a halála „ésszerűen előrelátható” volt. A betegeknek „súlyos és gyógyíthatatlan” állapotban kellett lenniük. De rövidesen ezt kirekesztőnek találták azokkal szemben, akik szenvednek, de nem haldoklanak. Így létrehoztak egy második sávot (szó szerint ezzel a névvel), hogy azok is jogosultak lehessenek az eutanáziára, akik nincsenek halál közeli állapotban. Ez kezdetben csak a fizikai fájdalomban szenvedők számára volt elérhető, de aztán ezt is kirekesztőnek találták azokkal szemben, akik pszichológiai fájdalomban szenvedtek. Ezért aztán az egyenlőség nevében ismét kiterjesztették az eutanáziát, ezúttal azokra, akik nem haldokoltak, és azokra is, akik lelki fájdalomban szenvedtek, nem pedig fizikai fájdalomban.

Amíg az eutanáziát elfogadható megoldásnak tekintjük a szenvedésre, addig nem korlátozható a jogosultak köre.

Pont emiatt az eutanázia-aktivisták már gyerekek számára is javasolják az eutanáziát, akikre a parlamenti bizottságokon „érett kiskorúakként” hivatkoznak. Amint az eutanáziát hasznosnak tekintjük a társadalom és a szenvedő személyek számára, minden korlátozás melletti érv önkényessé válik és igazságtalannak fog tűnni azokkal szemben, akiket kizárnak a jelentkezés lehetőségéből.

Az eutanázia aláássa az öngyilkosság-megelőzés erőfeszítéseit

Bár számos eufemizmust hallottunk már, semmi sem változtatja meg azt a tényt, hogy az eutanázia nem más, mint egy bűnrészes közreműködésével történő öngyilkosság. Az eutanázia lobbi fel is hagyott az „eutanázia” és az „asszisztált öngyilkosság” szavak használatával, mert nem hangzanak jól a közbeszédben. Így jutottunk el az „eutanázia” kifejezéstől az „asszisztált öngyilkosságon”, majd az „orvosi segítséggel történő öngyilkosságon” át az „orvosi segítséggel történő halálhoz”. Immár ez utóbbi szó angol rövidítését (MAID – Medical Aid in Dying) használják univerzálisan a jogalkotásban, a politikában és az újságírásban is. Ez kellően eltompítja az emberek lelkiismeretét, hogy ne vegyék észre, hogy a „MAID” kifejezés pont az idő előtti elhalálozást jelenti. Ahogy George Orwell mondta: „Ha a gondolat megronthatja a nyelvet, a nyelv is képes megrontani a gondolatot.” Sok palliatív ellátással foglalkozó szakember szerint azonban a palliatív ellátás az, ami valódi segítséget jelent a haldoklók számára, és álmukban sem jutna eszükbe megölni a pácienseiket. Manapság azonban ezek a határok elmosódnak.

Sajnálatos módon most már egy kétrétegű társadalomban élünk, ahol egyesek öngyilkosság-megelőzést, mások pedig öngyilkosság-segítséget kapnak. Ez rendkívül igazságtalan, mert mindenki megelőzést érdemel.

A teljes cikk elolvasható itt.