Hogyan lett a Nyugat az LMBTQ-mozgalmak táptalaja? Mikor bontakozott ki a feminizmusból egy szélsőséges ideológia? Van-e a genderelméletnek helyes formája? Szilvay Gergely újságíróval az Alapjogokért Központ gondozásában megjelent A genderelmélet kritikája című könyvének apropóján beszélgettünk.

– Legutóbbi, A melegházasságról című könyve 2016-ban jelent meg. Mi ösztönözte legújabb könyve megírását?

– Mindig az eszemben volt, hogy kellene egy ilyen könyv, azonban amikor megírtam A melegházasságról című könyvemet, azt gondoltam, hogy nem fogok több könyvet írni a témában, és ha mégis szükség lenne rá, akkor majd lefordítanak valamilyen angol nyelvű szakirodalmat. De nem találtam a piacon ilyen könyvet. A nemzetközi irodalom foglalkozik a kérdéssel, de vagy részproblémaként, mint például Douglas Murraytől a Tömegek tébolya vagy Charles Murraytől a Human Diversity. A témát kritikus szemmel, átfogóan és monográfiaszerűen feldolgozó irodalmat nem találtam, emellett elég sok anyagom volt a könyv megírásához. Az utolsó lökést egy hírportálon megjelent cikk adta valamikor 2019 második felében, amelyben egy transzneműekkel kapcsolatos ügyben a szerző segélykiáltás-szerűen odaírta, hogy mikor fogja valaki végre szétszedni ezt az egészet? Akkor született meg bennem az elhatározás, hogy megpróbálom érthetően, tudományos igénnyel összeszedni a téma legfontosabb aspektusait azok számára is, akik nincsenek benne otthon, de szeretnék átlátni, mivel van dolgunk.

– Ezek szerint hiánypótló szakirodalom született.

– Már több éve az volt az érzésem, hogy ugyan a konzervatívok, jobboldaliak között mindenki tudja, hogy az a helyes, ahogy mi gondolkodunk, mégis el vannak bizonytalanodva, mert az ellenoldalnak is vannak elsőre meggyőzőnek tűnő érvei, amelyeket össze kellett szedni és tételesen megcáfolni. Emellett érdemes látni a konkrét adatokat, tudományos eredményeket is az örökbefogadástól a transzneműségig, vagy épp a „környezet vagy biológia” vitában, hiszen ezekre alapozva lehet jól érvelni. Az egész témával egy kicsit felháborodásból kezdtem foglalkozni annak idején: nem értettem, miért nem tudjuk rendesen megfogalmazni, hogy mi a genderideológiával a baj, és úgy éreztem, ezt a lemaradást be kell hozni. Persze emögött ott van az is, hogy a „gendertudósok” gyakran az élet alapvető evidenciáit támadják meg, normál esetben pedig mi, hétköznapi emberek nem evidenciák védelmén törjük a fejünket. Az ilyen, olykor elbizonytalanító, evidenciákat érő támadásokra is válaszolni kívánok a könyveimben.

– Az Alapjogokért Központ egy friss felmérése azt mutatja, hogy a magyarok 66 százaléka szerint csak férfi és női nem létezik. Mit gondol, mi lehet az oka annak, hogy Keletről Nyugatra haladva egyre nagyobb teret nyernek a különböző LMBTQ-mozgalmak és lobbiszervezetek?

– Békés Márton kifejezésével élve nálunk még megvan a „lemaradás előnye”. A kérdés az, hogy mi most más úton vagyunk-e, mint a Nyugat, vagy ugyanazon az úton járunk, csak lemaradva. Én egy kicsit szkeptikus vagyok: úgy gondolom, hogy ha a jobboldal nem végez elég erős terepmunkát, azaz nem erősíti meg a társadalom immunrendszerét, és idővel hazánkba is megérkezik a nyugati „jólét”, akkor ezek a Nyugaton népszerű ideológiák is erősebben lesznek itthon jelen. Nemsokára megjelenik A genderelmélet kritikájának bővített, második kiadása, amelyben már arról is lesz egy külön fejezet, hogy ez az ideológia vajon miért ilyen meggyőző. Örülnék, ha Közép-Európa a régi nyugati történelem által kissé megcibált régiója, csendes sarka maradna, és nem csatlakoznánk a progresszió öngyűlölő, önmegsemmisítő Nyugatához.

– Ezek szerint Nyugaton volt a legmegfelelőbb a közeg ahhoz, hogy a genderideológia minden meglévő szélsőségével együtt kibontakozhasson?

– Ma Nyugaton egyrészt nagyon nagy a jólét, amely indifferentizmussal jár, vagyis a társadalom tagjai közönyösek lettek. Másrészt ma az az uralkodó önkép, hogy ki kell teljesítenünk a benső énünket. Ez persze jó is lehet, csakhogy mindent háttérbe szorít. A benső én pedig, mely Rousseau óta egyre meghatározóbb, már nemcsak a társadalmi normákkal lehet ellentétes, hanem a saját biológiánkkal is. A XX. század eleje, azaz Freud óta a személyes identitásban egyre hangsúlyosabb a nemiség és a szexualitás. Fontos része persze emberi mivoltunknak a szexualitás és a nemiség, de mára ezt abszolutizálták – mintha más nem is lenne fontos. A középkorban a becsület alkotta az énkép fontos részét, ez jelentette a társadalom elismerését, és el is lehetett veszíteni. Ezt felváltotta az emberi méltóság, amit mai értelmezésünk szerint automatikusan el kell ismernie a társadalomnak, ha ugyanis valakinek nem ismerjük el automatikusan az emberi méltóságát, akkor az illető emberségét tagadtuk meg. Miközben mindent társadalmi konstrukciónak tartanak, az emberi jogok és az emberi méltóság misztikus módon mégis kivételek ez alól. A személyiségünk, nemiségünk társadalmi konstrukció – mondják –, de a jogaink és a méltóságunk velünk született. Senki sem érti ezt. Ehhez járul a történelem marxista ízű szemlélete: a történelem elnyomók és elnyomottak harca.

– Úgy tűnik mi, magyarok az említett 66 százalékkal aránylag jól állunk.

– A 66 százalék nem olyan rossz, kétharmados többség, vagyis a Nyugathoz képest jól állunk. Innen még nyerhető a dolog, vissza lehet fordítani. Azonban az egész LMBTQ-mozgalom nagyon erősen és erőszakosan nyomul, és azok, akik fel tudnának lépni ellene, félnek. Féltik a munkájukat, a presztízsüket, tartanak attól, hogy kitörlik az összes Twitter-posztjukat évekre visszamenőleg. Az LMBTQ-mozgalom tagjai mindig úgy prezentálják magukat, hogy ők elfogadók, kedvesek, toleránsak, de valójában megfélemlítik a társadalom jelentős részét. Racionálisnak hirdetik magukat, de valójában irracionálisak: tautológiákat hirdetnek, mint „a család az család”, miközben ez a jelszó épp az ellenkezőjét jelenti, mint amit sugallnak vele. Ez olyan, mintha azt mondanám, hogy „az asztal az asztal”, és ezalatt azt érteném, hogy a kitört lábú asztal egyenértékű az ép asztallal, és hogy éppenséggel a szék is lehet asztal, ha az akar lenni. Ez érzelmi síkra vitt, manipulatív kommunikáció, mely tudatos, tanult és végiggondolt. A racionalitáshoz sok köze nincs.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. május 13.