20. fejezet: Életadás helyett életpusztítás?

„Minő csodás keveréke a rossznak s nemesnek a nő, Méregből s mézből összeszűrve s mégis mért vonz?  Mert a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt.” (Madách.)

Csak a legromlottabb, legelfajultabb és lefelé zuhanó koroknak bűne a gyermekáldás szándékos és bűnös megakadályozása vagy éppen a már megfogamzott újszülöttnek elpusztítása.

Az ilyen koroknak némely asszonya talán nem is sejti, hogy milyen természetellenes, erkölcsi és nemzetellenes szörnyűséggel fertőzi meg lelkét és családját, ha határt szab Isten áldásának vagy azt egyenesen megakadályozza.

Azt az asszonyt, aki akár a fogamzás megakadályozásával, akár magzatelhajtással vagy művi meddővé-tétellel, tehát mesterséges módon gátat vet a gyermekáldásnak, a következőkben a rövidség okáért „vétő asszonynak” fogjuk nevezni.

A vétő asszony súlyos károkat okoz a saját egészségében. Tessék körülnézni az ismerős asszonyok között. Leányt igen; de gyermektelen asszonyt nem fogsz találni 80 éven felül széles e világon. A 80–120 éves nők kivétel nélkül vagy szültek vagy tisztán éltek.

Dr. Schermann Egyed „Az egyke és magzatelhajtás” c. tanulmányában egy francia orvos azt mondja, hogy az általa kezelt női betegségeknek háromnegyed része a házasságban való visszaélésekből származott.

A vétő asszonyoknak kb. 30 százaléka méh- és mellrákban pusztul el. Dr. Margittay budapesti főorvos 1942. február 9-én „Medicus pastoralis” c. előadásában is hangoztatta, hogy a vétőknek már fiatal korban is rengeteg a méhes petefészek rákja, amely két betegség a sokgyermekes anyáknál szinte ismeretlen.

Ne engedjük magunkat károsan befolyásoltatni egyes orvosok lelkiismeretlen tanácsától. Íme, ugyancsak néhány orvosi vélemény e pontra vonatkozóan.

1938. februárjában Londonban kongresszust tartottak a mi tárgyunkról. Dr. W. J. O’Donovan, M. P. híres angol orvos, nyíltan és őszintén kijelentette, hogy az az orvos, aki anyaellenes tanácsot ad az asszonynak: vagy üzletet akar csinálni, vagy erkölcsi haszonra számít, amennyiben előre tudja, hogy az illető nő ilyen tanácsot kíván és vár. Megerősítette ezt a nézetet dr. Med. Letitia Fairfield is.

Hogy egy hazánkfiát is megszólaltassam, dr. Weninger Antal budapesti főorvos írja „Orvos a lélekért” c. művében:

„A felvilágosító tanácsadáshoz is van megjegyzésem. Ez ugyanis annyiféle, ahányféle az orvos, és egyenes arányban áll az orvos világnézetével. „A szaktekintély” kifejezés mögött nagyon sokszor téves értékítéletű dilettantizmus húzódik meg, amellyel szemben óvatosaknak kell lennünk s ezért világnézeti kérdésekben ne hallgassunk a sokszor csak recitáló és tekintélyeket, esetleg áltekintélyeket ismételgető orvosokra.”

Hogy dr. Weningernek mennyire igaza van, vagyis hogy a gyermekáldás megakadályozását tanácsoló orvosok néha milyen világnézetűek, arra legyen szabad az előttem ismeretes több példa közül egyet említenem. A „Manréza” c. folyóirat 1944. évi okt. száma közli:

„18 évvel ezelőtt történt. Dr. J. J. mk-i orvosnak négy szabadkai orvos kartársa ajánlotta, hogy feleségének betegsége miatt ne engedje világra jönni gyermekét. De az anya nem engedett. Azóta 18 év telt el, az anya is, gyermeke is él s egészséges. Ellenben a bűnt ajánló négy orvos közül az egyik öngyilkos lett, a másik (volt bábaképző intézeti igazgató) jelenleg a Csillag-börtön lakója, a harmadikat politikai üzelmei miatt halálra ítélték, a negyediket szeretője lőtte agyon.”

A mai fejlett orvostudomány mellett, főképp jól felszerelt kórházban a nőnek semmi oka sincs félni az anyaságtól. Hány milliárd nő bírta ezt ki, és ha a férfiak vállalják a kötelességteljesítést a háborúban és a béke ezer veszélye között, a nő sem maradhat el és vonulhat el gyáván családi kötelessége elől. 

Dr. Bochkor Ádám orvos, egyetemi m. tanár „Házasság és Egészség” c. művében helyesen állapítja meg: „A terhesség és a szülés természetes folyamat, amely legtöbbször zavartalanul folyik le. Ez a női szervezetnek természetes rendeltetése, s azért minden erőszakos beavatkozás, ami a fogamzás meggátolását célozza vagy a születendő gyermek világrajövetelét akadályozza meg, a természet rendjét zavarja meg s így betegségeknek lesz a forrása.”

A budapesti bábaképző intézetben évente kb. 4000 szülés van. Ez intézetnek egyik nagynevű orvosa kimutatta, hogy még az erős szív- és vesebajos nők is könnyen szülnek.

A „Manréza” c. folyóirat 1942. júliusi számából hadd idézzek két nyilatkozatot:

Az egyik így szól: „Helyi érzéstelenítéssel operáltak. Eszméletnél voltam. Műtét közben kérdi az orvos-tanár: Kiirtsam-e? A világért sem, válaszoltam. Többet már nem bírtam szólni. Ennek köszönhetem, hogy egy év múlva gyönyörű, negyedik gyermeket szültem.”

A másik nyilatkozat egy mérnöktől való: „Gyönyörű szép feleségem a nyolcadikat várja. Tanít is mellette. 41 éves. Keresetünkből élünk. Adósságunk nincs. Családi fészkünk kis mennyország. Legnagyobb irigyeink a folytonos adóssággal és betegséggel bajlódó egykések.”

„De – mondod – ismertem anyát, aki a szülésben meghalt.” Igen, én meg ismertem embereket, akik séta, kártyázás, fegyvertisztogatás, főzés közben haltak meg. Tehát ne sétáljunk, ne főzzünk stb.?

Azután meg: meghalt? Jobb, ha homlokodat az anyaság glóriája és az áldozat égi dicsfénye övezi, mint a kárhozat démoni örök jegye.

A vétő asszony drága hazánk és nemzetünk ellen is vét. Az egyse és az egyke befelé maró nemzeti forradalom. A „fehér halál” nagyobb pusztítást végez hazánk testén, mint a háborúk, a ragályok és a természeti katasztrófák. A fehér halálhoz nem fogható semmi nemzeti veszedelem.

A vétő asszonyokban a betlehemi gyermekgyilkosság ismétlődik meg, az a szörnyűség, amely nemcsak a fakadó rügyet pusztítja, hanem magát a fát is terméketlenné teszi.

Nemrég halálra ítélték az utolsó évszázadnak talán legvérengzőbb, legkegyetlenebb gyilkosát, aki a gyilkosságoknak egész sorozatát követte el. Amikor bírói szemére hányták kegyetlenségeit, a szörnyeteg így felelt:

„Tetteim annyira utálatosak, hogy nem merek elnézést kérni. Azonban nem mulaszthatom el megjegyezni, hogy bizonyos orvosok, szülésznők és asszonyok szabadon járnak-kelnek, holott ezer és ezer, még meg sem született gyermek vérével szennyezték be kezüket.”

A vétő asszony kéjnővé alacsonyítja, zülleszti le magát, ágyasává válik férjnek nevezett bűntársának.

És tessék egyszer egy gyermekgyilkosságban segédkező orvosnak, bábának, szülőnek jól a szemébe nézni: meg fognak ijedni! De nem is bírja ki egy becsületes lélek tekintetét! Az ilyen vétő asszonyokból és segítőikből erkölcsi bűz, temetői szag árad szét.

De a születése előtt meggyilkolt gyermek véréből ráhull még az esetleg megszületett gyermek lelkére, jövőjére és boldogságára is az átok! Még a nemkatolikus Stekel bécsi egyetemi tanár, lélektan-tudós és író is a világba kiáltja: „Az egy- és kétgyermekes családokból származó gyermekek nagy százalékban esnek áldozatul a mai időkre oly jellemző parapatikus megbetegedéseknek. Az egyetlen, többnyire elkényeztetett gyermekek boldogtalanok lesznek, és ha megházasodnak, kevés kivétellel boldogtalan házaséletet élnek.” (Stekel–Gartner: Modern házasság, 31. oldal.) „Az egykés gyermek – mondja Muckermann – vagy elnevelt házizsarnokká vagy sápkóros játékbabává fejlődik, akinek szeszélyeitől épp a szülők szenvednek legtöbbet.” Főképp öregkorukban. Ha a temetőben elhanyagolt, ápolatlan sírt látok, minden gondozás nélkül, holott lakója nemrég került bele, mindig azt gondolom: bizonyára gyermek nélkül halt meg, vagy csak egyetlen gyermeke volt. A gyermeket talán csak a kutya¹² pótolta, de ez meg nem tud sírt gondozni.

De minden testi és földi következménynél súlyosabbak a lelkiek! A vétő nőt egészen a sírig kíséri a folyton növekvő lelkiismeretfurdalás és a meggyilkolt gyermekek sikoltó vádja. A halál árnyéka szüntelenül a vétőnek oldalán halad és akárhogyan mossa is kezét, a vér megérzik rajta, amely az Égre kiált. A vérgyilkosság tudata éppen annak a részéről, akinek legjobban kellett volna a meggyilkoltat szeretnie, sorvasztja a vétőnek idegzetét és megrövidíti életét!

Ne higgyük, hogy büntetlenül vétkezhetünk Isten és az ember élete ellen. Mindenért számolnunk kell egyszer. Mindenért vállalnunk kell a felelősséget. Már ez életben is, mikor azt hisszük, hogy az idő futóhomokja végleg eltakarta gonosz, véres, gyilkos tetteink hullafoltjait, épp akkor, annál elemibb erővel sivít belénk a lelkiismeret károgó, gyötrő, kínzó szava.

És a vétő nő a gyermekének nemcsak a testét ölte meg, hanem megfosztotta őt a keresztség kegyelmétől, még örök sorsa ellen is vétett, amit soha-soha többé jóvá nem tehet.

A legrettenetesebb lesz pedig a vétő asszony sorsa az örökkévalóságban! Könyvünknek e szörnyűséges tartalmú fejezetétől a Szentírás következő szavaival búcsúzunk el:

„Ha szántszándékkal vétkezünk, miután az igazság ismeretét megnyertük, már nincs többé áldozat a bűnökért, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűz heve, mely megemészti az ellenszegülőket… Rettenetes az élő Istennek kezébe esni!” (Zsid 10,26–28.31)

Akinek füle van a hallásra, hallja meg!

És akinek lelkiismerete van, szívlelje meg!

(vége)

¹² Egyik sajtópéldányunk hírt közölt egy gyermektelen asszonyról, aki karácsony estéjén a kutyája számára díszített fel karácsonyfát – lógó kolbászokkal, ami ölebének kedvelt étele.

Létrehozva 2021. február 17.