– Mi az apa szerepe a családban?

– Ő az első második.

– Frappáns válasz.

– De igaz. Az anyával egy testet alkot a gyermek, az anya az univerzum, és egyszer csak ott van valaki, a másik. Az apa képviseli az anyán túli világot, és kutatások bizonyítják, hogy az apák 90 százalékban határozzák meg a családjuk vallási, hitéleti és politikai nézetét. Ők közvetítik a külvilágot. Ha apa templomba járó, a gyermekek nagy része járni fog templomba, ha anya templomba járó, akkor kevésbé valószínű. Az apának ősi szerepe, hogy kifordítsa az anyát meg a gyermeket az unióból, és főleg egyszülős családoknál fordul elő, hogy az anya ott ragad a gyermeken. Természetesen az apának több szerepe van, párként leveszi a terhet az anyáról, mert az anyának is pihennie és rekreálódnia kell. És talán, ami a legfontosabb, hogy külön, egyedi kötődést épít ki a gyerekeivel.

– Az apákat sokszor háttérbe szorítja a család és a társadalom is, pedig később hatalmas lelki károkat okoz egy elrontott apa-gyermek kapcsolat.

– Az apák sokszor azért lesznek B szereplők, mert az egész család (és a társadalom is) azt gondolja, hogy az apa B szereplő, és a gyermekkel az anyának kell foglalkoznia. A pszichológia pedig azt mondja, hogy apa és anya egyenrangúak, természetesen más a funkciójuk, és közös szerepük is van, de mindkettő ugyanolyan fontos.

– Akkor miért apátlanodott el a társadalmunk?

– Az apátlan társadalom a huszadik század terméke. A nagycsalád a huszadik század elején tűnt el az egész modern világból, száz évvel ezelőtt egy családban a szülőknek (apának, anyának) más volt a feladatkörük, jobban mondva nem volt annyi szerepük, mint ma. Korunkban nagyon szülő- és anyacentrikus a család, de régen a nagycsalád nevelte a gyermeket, vagyis nagyszülők, nagybácsik és nagynénik meg a szomszédok. Ez eltűnt. A gyermek pedig tanácstalanul áll, mert megszületik és génjeitől vezérelve ösztönösen keresi a nagycsaládot, mivel az ember ilyen létformában élt több százezer éve. Ezt nem fogja anyától és apától megkapni, mission impossible.

– Tehát nagyobb teher van a nukleáris családon, mint bármikor?

– Lényegében igen. Apaként, anyaként információáradatban élünk, mindennek meg akarunk felelni. Nagyapáink ástak, a XXI. századi ember az idegeivel dolgozik, és ez nem tesz jót a nevelésnek. Az apára és anyára nagy szükség van, de az egyik legfontosabb feladatuk az, hogy közösséget teremtsenek a gyermeküknek, hogy ne különüljenek el, ne zárkózzanak be a saját kis világukba. Sokan nem mennek sehova, ha kisgyermekük születik, mi annak idején Rómába repültünk kirándulni a pár hónapos kislányunkkal. Nem tudjuk visszaállítani a nagycsaládi kultúrát, de mindent meg kell tennünk, hogy a gyermekeink közösségben legyenek. Az apanélküliség Magyarországon úgy alakult ki, mint a többi európai országban, csak Skandináviában és a Nyugaton előbb merült fel a kérdés, hogy hová tűntek az apák? Aztán az Egyesült Államokban is rájöttek, hogy az apa hiánya nagy bajt okoz egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Mi ezt lassan ismertük fel, és szerencsére pozitívan változik a mentalitás, de vannak óriási hiányosságaink.

– Nemrég megjelent egy kutatásól arról, hogy az 1990 körül született nemzedékek apái sokkal több időt töltenek a gyermekükkel, mint a saját szüleik.

– Ez optimizmusra ad okot. Úgy hiszem, hogy a férfiakat csak meg kell erősíteni apai szerepükben, és ösztönösen rátalálnak az apaságukra, és ez az anyánknak is nagyon jó, mert minden teher rajtuk van. Elindult egy csendes apaforradalom, egy társadalmi tudatváltozás, mert tudjuk, hogy az apára is ugyanakkora szükség van, mint az anyára, tehát minden apának üzenem, hogy minél több időt töltsön a gyermekével, mert ennél jobb befektetés nincs. Tizenöt éve még feltűnő jelenség volt egy babakocsit tologató vagy babahordozót viselő apa, szerencsére ma már nem az.

A teljes cikk elolvasható itt.