’Inkább a szertartásra fordítanak több figyelmet, mint a hivatásra’ – mondja Salvatore Cordileone San Francisco érseke, amikor arról beszél, hogy szükség van a házasság hivatására lépő párok kísérésére.

BALTIMORE – Az egyház az utóbbi időben azon gondolkodik, hogyan lehetne a legjobban kísérni és felkészíteni a jegyespárokat a szentségi házasság hivatására.

Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciája az őszi plenáris közgyűlésén, a baltimore-i ülés zárt ajtók mögött zajló részében megvitatta a házassági katekumenátusra vonatkozó új vatikáni javaslatot, és néhány püspök ezt követően megosztotta gondolatait a Registerrel arról, hogy szükség van-e ezekre az erőfeszítésekre, és hogy ezek mit foglalhatnak magukban.

Idén nyáron a Vatikán Laikusok, Család és Élet Dikasztériuma kiadta a „Katekumenális útitervek a házasélethez” című füzetet, amely a képzés három szakaszát javasolta: az első szakasz, a közeli felkészülés „körülbelül egy évig” tart az esküvő előtt; a második szakasz a közvetlen felkészülés az esküvő előtti hónapokban, esetleg az eljegyzés szertartását is beleértve; és a harmadik szakasz az esküvő utáni két-három éves útmutatás, amikor a pár elkezdi a házaséletet.

„A mai valóság megújult lelkipásztori erőfeszítéseket igényel a házasság szentségére való felkészülés megerősítésére az egyházmegyékben/eparchiákban és a plébániákon minden kontinensen” – olvasható a dokumentumban. „A házasságot kötők egyre csökkenő száma általában, de különösen a házasságok rövid időtartama, még a szentségi házasságoké is, valamint a megkötött házasságok érvényességének problémája olyan sürgető kihívást jelent, amely világszerte nagyon sok laikus hívő személyes kiteljesedését és boldogságát teszi kockára.”

Időt szánva a megkülönböztetésre

Salvatore Cordileone San Franciscó-i érsek, az amerikai püspöki kar Laikusok, Házasság, Családi Élet és Ifjúság Bizottságának elnöke a Registernek elmondta, hogy a Vatikán javaslata „jól illeszkedik a házassággal kapcsolatos lelkipásztori keretbe, amelyet tavaly fogadtunk el, hogy az egyházmegyék saját programokat dolgozhassanak ki.” Azt mondta, hogy ezeket az erőfeszítéseket a párok kísérésének szükségessége inspirálta. Elmondta, hogy „a katekumenátus lényege, hogy egy közösség részei. A plébánia részei, tehát ez inkább egy plébániai elköteleződésre is épülő megközelítés.”

Elmondta, hogy az, hogy a párok egy évet szánnak-e a házassági előkészítésre, „az egyházmegye püspökén múlik”, de rámutatott, hogy „manapság a párok már jóval előre, több mint egy évvel előre megtervezik az esküvőjüket.” Ez sajnálatos, mert inkább a szertartásra fordítanak sok figyelmet, nem pedig a hivatásra, de nem hiszem, hogy nagy probléma lenne, ha ez hosszabb ideig tartana; egy év lehet, hogy hosszú idő, de biztosan nem túl hosszú idő egy életre szóló elköteleződésre való felkészüléshez.”

Alexander Sample portlandi (Oregon) érsek, a püspöki kar bizottságának másik tagja a Registernek elmondta, hogy a házasságra való felkészüléshez szükséges plusz időt a „képzés éveinek összefüggésében lehet figyelembe venni, melyeket azoknak a férfiaknak adunk, akik papi hivatásukat fontolgatják. Hét és kilenc év közötti képzésen mennek keresztül, hogy pappá válhassanak.”

Azt mondta, hogy az egyház néha nem fordít „annyi figyelmet arra, hogy a fiatalokat felkészítse az egyház egy másik hivatásszentségére, és ez a házasság szentsége.” A házasságra való felkészítés, mondta, „már gyermekkorunkban elkezdődik, amikor a családban formálódunk”, de „amikor a házasság tényleges megkülönböztetésére kerül sor ezzel a személlyel, akkor támogatom, hogy valóban több időt szánjunk erre, hogy a fiatalok felkészültebbek és nyitott szemmel menjenek a házasságba – megértsék, mi a házasság, de különösen a lelki dimenzióját, mint szentséget.”

„Ez nem egy egyszerű döntés, amit valaki meghoz” – mondta. „Ez egy életet megváltoztató, állandó hivatásbeli döntés, amely sok imát, megkülönböztetést és képzést érdemel.”

A házasság hivatásának segítése

Thomas Paprocki, az Illinois állambeli Springfield püspöke, aki szintén tagja a püspöki kar bizottságának, azt mondta a Registernek, hogy manapság „van még egy előzetes lépés, amely megelőzi” a házassági előkészületet, ami „a házasság, mint hivatás népszerűsítése.” Azt mondta, hogy „hagyományosan a hivatásokról beszélünk. Beszéltünk a papságról és a megszentelt életről, és egyszerűen természetesnek vettük, hogy a fiatalok tudnak a házasság szentségéről; és ha katolikusok voltak, ez egyfajta megszokott elvárás volt.”

De a jelenlegi kulturális légkörben, hangsúlyozta Paprocki püspök, „nem vehetjük ezt természetesnek.” Azt tapasztalta, hogy „sok fiatal számára a házasság egyáltalán nincs a radaron, nem is gondolnak rá. Ez az első lépés, mielőtt még egy képzési programról beszélnénk – hogyan érjük el, hogy a fiatalok felismerjék, hogy ez egy igazi hivatás, hogy szeretetben odaadod magad a házastársadnak, és ebből a szeretetből születnek a gyermekeid, és aztán odaadod a szeretetedet, hogy felneveld a családodat.”

Thomas Daly, a washingtoni Spokane püspöke egyetértett azzal, hogy a házassági hivatás népszerűsítése fontos része lenne annak, hogy az egyház újra a szentségre való felkészítésre összpontosítson.

„Minden püspök azt fogja mondani, hogy a házasságkötések száma csökken” – mondta. „A házasság és a családi élet sérül, és úgy gondolom, hogy a felkészítés fontos, hogy a fiatalokat támogassák.”

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a fiatal párok számára, „különösen, ha nem állnak nagyon közel a szüleikhez vagy a családjukhoz, fontos, hogy más emberek támogassák őket” a házasság első éveiben.

Daly püspök szerint az is kulcsfontosságú, hogy hangsúlyozzák a házasság „áldozatvállalási elemét.” Elmesélte, hogy egy 25 éve házas nőtől hallotta, aki azt mondta, hogy „amikor először házasodsz, azt hiszed, hogy a másik mindent teljesíteni fog, aztán rájössz, hogy ő ezt nem fogja megtenni”; és „aztán elérsz egy pontra, amikor tényleg el kell kezdened adni magadból”, még akkor is, ha „néha ez egyenlőtlen.”

A házasságra való felkészítéssel kapcsolatban Daly püspök azt mondta, hogy a kérdés, amire összpontosítani kell, a következő: „Hogyan tudjuk a házasságra való felkészítésben rávezetni a fiatalokat arra, hogy a házasság küzdelem – ahogy minden hivatás is az -, de a hűségért kapott áldások örömet és békét adnak”? „Kihívásnak” nevezte ezeket az időket, mert „az egész támadás az ellen irányul, hogy mit jelent ma férjnek és apának lenni”, mivel a kortárs kultúra igyekszik eltörölni a család szükségességét azzal, hogy azt mondja: „A nőknek nincs szükségük férfiakra; mesterségesen megtermékenyíthetők. A férfiaknak nem kell semmit sem tenniük; nézhetnek pornót, szívhatnak füvet és játszhatnak videojátékokkal.”

Tekintettel erre a romboló kontextusra, mondta Daly püspök, „a házasságra való felkészülésben az áldozatvállalás fogalma” segíthet ezeknek a kulturális támadásoknak és kísértéseknek a kezelésében.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2024. március 4.