Olvasnivaló

Reklám másképpen

Vasárnap Szentendrén utaztunk át autóval. Az út mentén piros és fekete ördögnek öltözött fiatalok integettek és mosolyogtak az autósokra, nyakukban a hirdetőtábla: Pokol Csárda. Gondolataim rögtön megindultak: ha ők tudnak ilyet, akkor mi is tudunk – még jobbat is.

2 Minute
Olvasnivaló

A Bukfenc Jancsi

Harminchárom bukfencet pörögtem

az óévre 33 keresztet vetettem,

az új évre 777 áldást mondtam

és fél szemmel a mennyre pislogtam,

fél szemmel is láttam a jövőt

láttam az áldásokkal érkezőt,

1 Minute
Hallgatnivaló

Ave Maria – meglepetés előadóval

 

Lengyel barátaimtól van egy jó sztorim róla: sokat síelt a Kárpátokban, nagy-nagy hobbija volt ez. Egyszer elindult kora délután valahol a Beszkidekben, s beesteledett, amire egy nagy kanyarral végre, egy kis faluhoz leért.

Az erdőszélen két határőr állt elé azzal, hogy mit csinál itt, kicsoda, honnét jött ?

2 Minute
Olvasnivaló

Újévi áldás

„Apró szentek, szent Dávid,
Pénzbe járjon bokáig.
Született a Krisztus, de nem palotában.
Hanem istállónak szegény jászoljában.
Ez az Üdvözítő álgyon meg titeket.

1 Minute
Olvasnivaló

Karácsony vigíliája a magyar néphagyományban

A szenteste napjához kapcsolódó népszokásokról olvashatnak összeállításunkban.

December huszonnegyedike, karácsony vigíliája böjti nap volt, a római katolikus családokban egészen az esti harangszóig böjtöltek. Karácsony böjtjének is nevezték ezért e napot, mely számos népszokást és hiedelmet vont maga köré. Ezek egyrészt a téli napfordulóhoz, illetve az évkezdethez, másrészt magához a karácsonyhoz kapcsolódtak.

3 Minute
Olvasnivaló

Gyerekszáj a szeretetről

A  Gyulai Hírlap szerkesztője még 2010-ben gyűjtött össze néhány egészen zseniális idézetet gyerekektől, akiknek azt a nehéz kérdést tették fel, hogy “Mi a szeretet?”! 

“A szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.”
Robi – 7 éves

2 Minute
Olvasnivaló

Példa arról, hogy a vallástalan ember mennyire félhet a haláltól

ROBESPIERRE HALÁLA

✠ A francia forradalom idején Robespierre volt a legkegyetlenebb ember. Ügyvéd fia volt s teljesen vallástalan. Sikerült neki a kormány élére állani. Rémuralma alatt egymilliónál több ember végezte nyaktilón, többek között XVI. Lajos francia király és vagy kétezer pap. Mindenki félt, remegett tőle, míg végtére ellenségei elhatározták kivégzését, ami 1794 július 28-án meg is történt. Kivégeztetése előtt agyon akarta magát lőni, de csak arccsontjait roncsolta szét, úgy hogy bekötözve vitték nyaktilóra. Útközben folyton kegyelemért esengett, de ebben nem részesült. A nyaktiló láttára remegett, mint a nyárfalevél. Bírái közül egyik ki is gúnyolta őt gyávaságáért s vállára verve így szólt: „Ugyebár Robespierre, mégis van Isten?” S utána nyomban kivégezték. ✠

2 Minute