Olvasnivaló

Végre egy jó hír

Nem lehet többé varázslatot árulni az Ebay-en

Vudubabák, szerelmi bájitalok, varázsgyűrűk, szellemjárás elleni mágikus szerek – csak néhány tétel arról a listáról, amit az Ebay, az internet legnagyobb virtuális piactere kitiltott a kínálatából.

3 Minute
Olvasnivaló

Lelki szösszenetek

Simogatás fentről

Elkeseredtem, lázadtam, úgy éreztem csődöt mondtam. Nem tetszett, ahogy vezet. Felnéztem, miközben zokogtam, hangosan kiabáltam Vele. Nem bírom a fájdalmat, hát nem érted, nem bírok el többet, de Ő tudta, hogy elbírom.

2 Minute
Olvasnivaló

Lelki szösszenetek

Hogyan szeressük ellenségünket?

Gyurta Dani nyilatkozta a győzelem után: meglepte milyen gyorsan úsztak a többiek. Hogyan lesznek a rekordok? Ha valaki magában úszik, nem ösztönzik a többiek.

1 Minute
Olvasnivaló

Lelki szösszenetek

Egység

Egy lelkigyakorlaton hallottam egyszer: egyetlen karizma van, amit a Gonosz nem tud utánozni, s az az egység karizmája. Olimpia van, egy emberként szurkolunk, izgulunk a minket is képviselő magyarokért. Gyurta Dani, azt mondta semmi nem változik az életében s ezután is alázattal és szerénységgel kell élnie, a Himnusz után pedig felnézett.

3 Minute
Olvasnivaló

Lelki szösszenetek

A félelemről

A félelem minden esetben kísértés. Sosem az Úrtól jön. Megkötöz, megbéklyóz, cselekvésképtelenné tesz, megfoszt az isteni létben való elmélyülésünktől.

2 Minute
Olvasnivaló

Téves identitás

„Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit.” (Jn 8,47)

Kitöltöttem a kávémat, s bekapcsoltam a laptopot, hogy megnézzem egy barátnőm Facebook oldalát.

3 Minute
Néznivaló

A magyarság szentjei I.

Szent István és Szent Imre életének bemutatásával indul a Magyarság szentjei című dokumentumfilm-sorozat. Államalapító királyunk, Szent István rendkívüli diplomáciai és

1 Minute
Olvasnivaló

Meg kell halnom

Minden nap kész vagyok meghalni, oly igaz ez, testvéreim, mint hogy büszkeségem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” (1Kor 15,31)

14 éves fiam odavan az iPod játékokért. Azokért, ahol a szereplők felugranak, megfordulnak, félreszöknek, stb. hogy életben maradjanak. Gyakran játszik a kocsiban, mikor reggelente viszem az iskolába.

4 Minute
Néznivaló

Keresztút Pio atyával

 „Egyedül csak Jézus értheti meg, milyen kínokat élek át, amikor a Kálvária fájdalmas jelenetére készülök. Hasonlóképpen elképzelhetetlen, hogy milyen

1 Minute
Olvasnivaló

A szellemi lét

Szent Tamás Könyvtár 4.

Kühár Flóris: A szellemi lét megnyilvánulásai 
Szigeti József O. P.: A szellem mint értelem
Kecskés Pál: A szellem mint akarat
Schütz Antal: Szellem és nem-szellemi valóságok
Brandenstein Béla báró: Egyéni és közösségi szellem
Jánosi József S. J.: A szellemi lét metafizikája

1 Minute
Olvasnivaló

Az erősebb

„Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” 2Kor 12,10

4 Minute