Csíksomlyói Passió – Pécsi Nemzeti Színház
Kifogástalan előadás, elsőosztályú dramaturgia, sziínészi játék, élő népzene és tánc teszi emlékezetessé a Csíksomlyói Passió előadást, melyet a Pécsi Nemzeti
Kifogástalan előadás, elsőosztályú dramaturgia, sziínészi játék, élő népzene és tánc teszi emlékezetessé a Csíksomlyói Passió előadást, melyet a Pécsi Nemzeti
Bangha Béla írja: „Muratori, a hírneves milánói Szent Ambrus-könyvtár tudós igazgatója († 1750), ebben a könyvtárban egy ősrégi latin töredéket fedezett fel, melyet 1740-ben ki is adott.
Valaki azt kérdezi tőlünk, hogyan tudjuk, hogy amit ma Szentírásnak és nevezetesen Újszövetségnek nevezünk, főleg az evangéliumok, csakugyan ugyanazon szöveget képviselik-e, amit állítólag az apostolok leírtak? Hiszen csaknem 2000 év telt el azóta, hogy Krisztus és apostolai éltek s az eredeti szövegek kéziratai csak nem maradtak ránk? Ki tudja, mi volt a sorsuk s ki tudja megállapítani, hogy az eredeti evangéliumok nem voltak-e egészen más tartalmúak, mint amit ma az Egyház az ő hivatalos Vulgátájában a hívekkel olvastat?
Ezen a földön mindenkinek megvan a maga keresztje. Úgy kell azonban cselekednünk, hogy ne a bal, hanem a jobb latorrá
„Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják” (Péld 31,28a)
Egy tinédzserkori terhesség miatt az abortuszklinikán kötöttem ki. Hosszú évekig kínzott utána a bűntudat és a szégyen, és közben attól rettegtem, hogy Isten nem fog többé megáldani egy másik gyermekkel. 14 évvel később, mikor első kisbabámat a karomban tartottam, először kezdtek reményteli gondolatok foglalkoztatni.
„Mert Isten igéje él és hat. Élesebb minden kétélű kardnál, és behatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12)
Sosem történik másként. Ha leülök dolgozni a számítógéphez, mindig megzavarnak. Igyekszem egyszerre több mindent csinálni, elmélkedést írok, dolgozom egy előadáson, internetes kutatással segítek gimnazista gyerekemnek, mindezt egyidőben. Emiatt gyakran több honlap van megnyitva a képernyőn. És akkor valami megakaszt.
A múltbeli dolgokat el kell feledni és meg kell bocsátani. A jövő még nem érkezett el. Ma szeretheted Jézust, ahogyan
Ha valaki – akár rangja okán, melyet visel, akár tekintélye folytán vagy hivatali kötelességből – meg akarja reformálni a világot,
A hétvégén érkezik Budapestre Marguerite Peeters, aki a globális etika kritikájáról tart kurzust, melynek közönségnapja szombaton a SYMA csarnokban lesz. Az előadó a Pontifical University Urbaniana, az Université Catholique du Congo és a Pontifical Lateran University tanára.
Roska Péter atya összefoglalója
„Állíts, Uram, őrséget szám elé, és védelmet ajkam kapujához!” (Zsolt 141,3)
Máig emlékszem, mikor tűnt fel először a csukott ajkak ereje. A kollégiumi szobámban ültünk a lányokkal, és beszélgetés közben felmerült valakinek a neve, akit mindnyájan ismertünk a főiskoláról. Egymás után mindenki kifejtette a véleményét erről a személyről.