Az élet értelmetlenségéről szólva azt mondtuk, ki kell nyitnunk szívünket, elménket a felemelő élmények felé, amelyek kívülről érkeznek és formálnak minket. Az isteni közeledés témáját egy idevágó történettel kezdem.
Levelet kaptam egy asszonytól. Azt írta, hogy a bátyja a halálán van, kórházban fekszik, és harminc éve nem járult szentségekhez. Hozzátette, hogy nemcsak rossz életű, hanem gonosz ember volt.
Egy kivizsgálás során fedezték fel, hogy van a hipofízisemben egy daganat. Az orvosok szerint az agyalapi mirigy ilyen jellegű zavara megszakította volna minden várandósságomat, és ezért nem szülhettem soha saját gyermeket. A férjemnek már volt két felnőtt gyermeke, és őt nem is igazán rázta meg ez a hír. Nekem volt kicsit nehezebb ezt elfogadnom. Teltek az évek együtt boldogságban, de egy idő után éreztük mindketten, hogy valami hiányzik.
A múlt héten Stuttgartban egy lelakott, omladozófélben lévő ház előtt vitt el az utam. Mivel látványa szíven ütött, meg kellett állnom. Miután alaposan megnéztem, azt kérdeztem tőle: „Mi az benned, amit mások nem látnak? Miért álltam meg előtted?”
A ház barátságosan azt felelte: „A belső kincseim!”
Az alábbiakban egy újabb érdekes részletet közlünk a „Katolikus Egyház, merre tartasz?” című új magyar interjúkötetből, amelyet Fülep Dániel teológus és szövegfordítóként Sallai Gábor készítettek el a kazahsztáni Asztana segédpüspökével, Athanasius Schneiderrel.
A magánkiadásban megjelent könyvet a készítői a teljes terjedelmében elérhetővé tették a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében, magyar nyelven és eredeti angol nyelven egyaránt. Az elolvasását mindenkinek jó szívvel ajánljuk!
(A bölcsek) elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
Koncert helyett hangverseny volt,
fotó helyett fénykép.
idegenszók áradata
idegem nem tépték!
Lárva helyett álcát mondtunk,
alga helyett moszatot.
Nem vettünk át más nyelvekből
fölösleges kacatot.
Szélsőséges, rendkívüli
volt, ami ma extrém,
a tanfolyam ma csak kurzus.
Mi ez, ha nem agyrém !
Uralt erő a család és a társadalom szolgálatában
„Hová tűntek a férfiak?” kérdezik lépten-nyomon nők és férfiak egyaránt. Ma már tudósok, kutatók jelzik, hogy ez a nyugati világ egyik legsúlyosabb problémája…
Ez a könyv támpontot ad nemcsak ahhoz, hogy miért jutottunk ide, hanem a férfiasság gyökereihez, a férfivá válás lépéseihez és ahhoz is, hogy a ma oly divatos külsőségek helyett mi tesz valakit valóban férfivá, aki valódi társa lehet a nőnek, példaképe, mintája a gyereknek. Könyvek százai, bestseller írók sokasága akarja elhitetni velünk, hogy „a férfiértékek elavultak, hasznavehetetlenné váltak, a nők minden területen értékesebbek, hatékonyabbak, a férfiasság véghanyatlásban van, és el fog tűnni!”
– Miért akar pap lenni? – szögezte neki a kérdést a rektor.
Tisztelt Rektor úr! – válaszolta szerényen a fiatalember. Harmincévesen úgy érzem, meg kellene valahol állapodnom. Körbeutaztam a világot. Mindent kipróbáltam, amit csak lehetett. Halálveszélyben voltam többször is, szárazon és vízen. Volt amikor kiraboltak, többször megsebesültem. Nem egyszer kerültem viharba a nyílt óceánon, társaimmal együtt. Amikor a szemünk láttára kezdett beszivárogni a víz a kabinba. És ilyenkor megéreztem, Isten is valahogy így szivárog be életembe, onnan is, ahol nem várom.
Ó mennyire szeretem reggel elsőként e szavakat kimondani: Ma mindent Isten dicsőségére fogok tenni és elszenvedni… semmit önmagamért vagy a világért, mindent azért, hogy Megváltómnak kedvében járjak!
(Tanácsok)
Fogadd el a keresztedet! Ha erős lélekkel hordozod, a mennyországba juttat.
(Tanácsok)
A gyülekezeti elfoglaltság jót tesz a férfiaknak – de mikor teszik a férfiak azt, ami jó nekik? A férfiak úgy tekintenek a gyülekezetbe járásra, mint a prosztatavizsgálatra: talán megmenti az életüket, de ettől még kellemetlen és tolakodó; amíg csak lehet, halogatni kell. Mások az istentiszteletet úgy látják, mint egy heti adag vallást: keserű pirula, amitől talán egészségesek maradunk, de ettől még nem várjuk a beszedését.
A férfiak tehát elkerülik a gyülekezetet – és megfizetik az árát. Nagyobb esélyük van a letartóztatásra, az erőszakos halálra, a bűncselekmények elkövetésére és azok elszenvedésére, a börtönre és a függőségekre, mint a nőknek. Gyakrabban viszi őket sírba a munkájuk, nagyobb számban kapnak szívrohamot és lesznek öngyilkosok, összességében pedig rövidebb ideig élnek, mint a nők. A végtelenségig sorolhatnám.
Senki nem mondja a halálos ágyán: „Ó, csak több időt töltöttem volna a munkahelyemen!” A megbánás azzal kapcsolatos, hogy „mit tett és mit nem tett meg” valaki a saját életében.
Egy dominikai szerzetes Kolumbiából, Fr. Nelson Medina OP összeállította a leggyakoribb megbánások jegyzékét, melyeket az életük végén járó emberek megosztottak vele.
Miért ne használjuk ezt a listát, mint lehetőséget az önvizsgálatra, hogy elkötelezzük magunkat, hogy másként éljünk? Mindössze annyit kell tenned, hogy imádkozz és kérd a kegyelmet, hogy így élj, és hogy elkerüld ezeket a megbánásokat saját halálod óráján.
Ha majd kopogtat a halál angyala…
Ha majd kopogtat az én ajtómon is a halál angyala,
akkor azt szeretném még majd elmondani neki, hogy
az életet kerestem, de a halál előtt sem csuktam be a szememet…
Huh, hogy mennyire ellenszenvesek a maguk művészetét oly nagyra tartó művészek, akik minden mást megvetnek.
Miközben olvastam a véleményét, határozottan olyan érzésem támadt, hogy voltaképpen vissza akarja állítani az ószövetségi Levita rendet: A liturgiában énekelni csak a szakavatott, megfelelő diplomával rendelkező, kiválasztottak által vizsgáztatottak énekelhetnek, akik egy bizonyos művészeti irányt képviselnek.Mindenki más hallgasson, mert csak profánra képes. Komolyan: ez egy második papság. Mint a leviták.
Nagy nap ez a mai! Ez az első Örökbefogadási Világnapom. Érintetté váltam. Eddig fel sem tűnt ez a nap. Ám az idén tavasz óta másként pereg az idő. S a mai reposzt írása közben rádöbbentem, hogy napról-napra készítgetett el bennem mindent az Úr Isten, hogy végül számba adja a szavakat ujjbegyeimre adja a klaviatúra betűit.
Tegnap előtt láttam a Lányanya című filmet, ami egy örökbeadásról szól. Tegnap pedig elém került a kecskeméti inkubátorba tett baba története, akire többször gondoltam azóta is. Isten által vezetve így hangolódtam a mai napra, ami a mi napunk. Azoké, akik bátrak voltak felvállalni, elvállalni, bevállalni a legkülönösebb s z e r e t e t átélését.
