Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ralph Martin nyílt levele a zaklatott katolikusokhoz

Ralph Martin a karizmatikus megújulás nagy öregjei közé tartozik. 1997-ben Magyarországon is járt, a Fire Team előadójaként. Alábbi írása az Egyház mai helyzetét tárja fel. A szerk.

Kedves zaklatott katolikusok,

Soha nem láttam ennyi „hétköznapi katolikust” – akik általában soha nem követik vagy hallgatják az egyházi híreket – zaklatottnak, mint amikor láttam őket, ahogy reagáltak a washingtoni nyugalmazott érsekről szóló nemrégi leleplezésekkel kapcsolatban.

A pápa azt kérte Theodore McCarrick bíborostól, hogy mondjon le a bíborosi kollégiumi tagságáról és elrendelte, hogy éljen visszavonultan, amíg nem tartanak egy kánonjogi tárgyalást, hogy ellenőrizzék a rá vonatkozó szexuális kicsapongások és zaklatási vádak érvényességét.

20 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Erkölcsös-e a TCST?

…avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala?

A természetes családtervezéssel (a TCST-vel) kapcsolatban nem is egy, hanem két alapvető félreértést kell a katolikusoknak leküzdeniük a saját köreiken belül. A rendszeresen templomba járó, és hitük katolikusságához ragaszkodó emberek többsége (mind laikusok, mind papok), akik mondhatni a ‘katolikus közepet’ képzik, és mentesek a teljes elvilágiasodástól, mondjuk abban, hogy ellenzik az abortuszt és az abortív fogamzásgátló szereket is, egyszóval a törekvő, igyekvő katolikusok is  a TCST-vel kapcsolatos két tévedés egyikét általában képviselik.

12 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Van-e Magyarországon paphiány?

„A magyar katolikus egyház hanyatlása? A hitünk vége? Korántsem! Fantasztikus ajándék, ami történik!” – mondja egy 28 falut ellátó baranyai pap. Mi lehet az oka a paphiánynak – egyáltalán, van paphiány? Milyen nehézségekkel küzdenek a sok falut ellátó katolikus papok? Át kellene gondolni a cölibátust? Vagy Afrikából kellene behozni papokat? Ennek jártunk utána Nógrádtól Baranyáig. Nagyriportunk.

16 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Gondolatok Vassula írásairól

Bevezető

A következőkben hosszú idő alatt érlelt véleményemet írom le, de elismerem: nem vagyok nagy szakértő a témában, így akár tévedések is lehetnek írásomban. Nem célom, hogy igazamról győzködjek bárkit is, de talán hasznos lehet még egy hívő keresztény véleményét rögzíteni a sok száz közzétett, többségében kritikátlanul támogató vélemény mellett.

A Szentírás is arra buzdít, hogy a közösségben elhangzó próféciát bírálat alá kell vetni: „A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg.” (1Kor 14.29)

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Integratív orvoslás (1. rész)

Történelem és evolúció

Hatástalan gyógymódok mindig is voltak, most is vannak és a jövőben is lesznek. Ezek lehetnek olyanok, amelyek hatékonyságát semmilyen megbízható bizonyíték nem támasztja alá, emiatt nincs okunk feltételezni, hogy működnének; vagy lehetnek olyanok, melyekről tudjuk, hogy nem hatásosak, hiszen elegendő jó minőségű bizonyíték áll a rendelkezésünkre, amelyek alapján ezt kijelenthetjük.

14 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Molnár Miklós atya: Nyílt levél a „katolikus” blogok szerkesztőihez

Molnár Miklós atya, egykori káplánom, nyílt levelet írt Facebook oldalána „katolikus” blogok szerkesztőihez. Írásában kifejezetten nem említi a KV-t (egyéb blogokkal ellentétben), ám privát üzenetben nekünk is elküldte nyílt levelét, melyet most teljes terjedelemben szerkesztés nélkül közzéteszünk. Miklós atyával felvettem a kapcsolatot további kérdések tisztázásának céljából.

11 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Örömszülés – ezoterikus módszerekkel

A napokban híradás jelent meg a magyar médiában is a Hypnobirthing szülési módszerről, mellyel a helyszín és a mód, a „póz” is megválasztható a várandós nő döntése szerint.

„A New Age technikáknak az a célja, hogy tetszés szerint idézhessünk elő misztikus állapotokat, mintha  az  csak  laboratóriumi  anyag  kérdése  volna. 

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az alternatív medicina újraszabályozását sürgetik

Bioenergetika, ezoterikus gyógymódok, homeopátia – ma még jogszabályi korlátozások nélkül alkalmazhatók ezek a magyarok körében is népszerű alternatív eljárások. Pedig semmilyen tudományos bizonyíték nincs rá, hogy hatékonyak, sőt arra sincs, hogy nem károsak. A Magyar Tudományos Akadémia ezért a szabályozás újragondolását sürgeti, hogy valóban biztonságban lehessenek a kuruzslóktól a betegek.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Rontáslevétel felsőfokon

Olvastam a hírekben, hogy négy év börtönbüntetésre ítélte és nyolc évre kitiltotta az országból a Veszprémi Törvényszék azt a román asszonyt, aki „jósnőként” több embert csapott be.

Kicsit tovább böngésztem, és rábukkantam az ország első online rontásvizsgálat szolgáltatását hirdető honlapra, ahol „A Rontásvizsgálatot több szakember szaktudása és a számmisztika, mint tudomány (sic!) megbízhatósága biztosítja”.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Böjte Csaba jubileumi jótékonysági koncertje – nem ajánljuk

FRISSÍTVE: Cikkünk kizárólag a koncert szervezési részét vette górcső alá, nem pedig az Alapítvány vagy Csaba testvér munkáját. A kifogásolt előadók helyett mások meghívásával kritikánk is okafogyottá vált volna. (2018.09.05) A szerk.

Nem az előadók személye a botrány okozója, hanem az általuk nyíltan felvállalt értékrend, melynek szellemében előadják majd a dalokat – többek között félezer ártatlan gyermek előtt, kiknek felnevelése, lelki tisztaságának megőrzése nem csak a nevelők, de az alapítvány és annak vezetőinek felelőssége.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Szír-Malabár Katolikus Egyház szerint a jóga összeegyeztethetetlen a kereszténységgel

2014. 04. 05. 05. India

Az Egyház Doktrinális Bizottsága jelentést adott ki a „Jóga és katolikus hiedelmek” címmel. A gyakorlat kötelező az iskolákban. A hindu nacionalisták „megpróbálják kihasználni a jógát politikai és szektás céljaik elérése érdekében”. Az Egyház figyelmeztet, hogy ne tegyünk egyenlőségjelet a „jógából származó fizikai élmények és a Szentlélek működése közé”.

3 Minute