Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Egy ördögűző naplója: Szent Mihály imája által megkínzott démonok

Erősen bátorítom mindazokat, akik démonoktól szenvednek, hogy rendszeresen járjanak szentmisére. Tudom, hogy ez nehéz számukra, különösen a megszállottak számára. Amikor valaki megszállott, azok testét átjárják a démonok. Így a megszállottak gyakran megéreznek valamit abból, amit a démonok éreznek. Az életük így időnként élő pokol lesz – szó szerint.

Például ha a megszállottak kapcsolatba kerülnek bármilyen szent dologgal, általában azt mondják, hogy kínzó fájdalmat éreznek. Azt mondják, hogy a hideg szentelt víz éget őket. Ha egy feszületre néznek, úgy érzik, mintha „lángolna” a szemük. Ha papokkal vagy katolikus templomokkal találkoznak, intenzív gyűlöletet érezhetnek.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szeretni szellemi ellenfeleinket?

(részlet egy listalevélből)

Az általad idézett levélben szellemi ellenfélnek EMBEREKET neveztem, akikkel világnézeti vitában állunk. Nem ellenük küzdünk, mint az általad is említett bibliai hely mondja, hanem az általuk képviselt eszmék ellen. Ezt fejeztem ki a „szellemi” jelzővel, megkülönböztetésül a csatatéri, politikai, etnikai, üzleti stb. ellenségeskedéstől.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

C. S. Lewis: Keresztény vagyok

l. KÖNYV

A JÓ ÉS A ROSSZ, MINT A VILÁGMINDENSÉG ÉRTELMÉNEK KULCSA

l. AZ EMBERI TERMÉSZET TÖRVÉNYE

Mindenki hallott már veszekedést. Néha mulatságosnak hangzik, néha csak kellemetlennek. De bármiképpen hangzik is, úgy hiszem, tanulhatunk valami nagyon fontosat, ha figyelünk arra, ami elhangzik. A veszekedők ilyesféléket mondanak: „Mit szólna hozzá, ha valaki ugyanezt tenné önnel?” -„Ez az én helyem, én voltam itt előbb!”- „Hagyd békén, nem tesz neked semmi rosszat!”- „Miért kell neked elsőnek betolakodni?” – „Adj egy kis narancsot, én is adtam az enyémből!” – „Ugyan már, megígérted!” Az emberek mindig mondanak ilyeneket, tanult emberek éppúgy, mint tanulatlanok, gyermekek éppúgy, mint felnőttek.

12 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

„mert a romlandó test gátolja a lelket”

Édesapám mondta többször, ahogy egyre idősebb lett: egy dologra figyelj fiam, hogy ne öregedj meg. Persze hogy nem sikerült nekem (sem).

A fizikai öregedést nemigen lehet befolyásolni – a szépészeti eljárások sokszor visszaütnek. A szellemi öregedést talán jobban lehet befolyásolni azzal, hogy hogyan élünk, mit tartunk fontosnak, mennyire és mivel kötjük le agyunkat a dezinformáció zuhatagából.

Nemrégen penitenciaként kaptam, hogy egy igehelyről elmélkedjek, és a címben szereplő verset nyitottam (Bölcs 9,15). Az alábbi kérdések fogalmazódtak meg bennem – közreadom, hátha segítség lesz másoknak is ebben a rohanó világban.

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Reinkarnáció

„Mágia és hit” rádiósorozat, 14. előadás

Gárdonyi Géza Isten rabjai c. regényében Jancsi frátert kioktatják a dominikánusok a reinkarnáció tanáról.

A keleten járó dominikánusok megismerkedtek a keleti filozófiával is. Haza is hozták. Beszélgettek róla. Hogy az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad a ruha, újat osztanak a világ-magazinból.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Jo Baker: Területi szellemek (1997)

Jo Baker az USA-ban, Floridában él családjával. Festőművész, rajztanár. 73 éves múlt (1998). Férje Hank Baker építészmérnök. Hat gyermekük, tizennyolc unokájuk és két dédunokájuk van. A Szentlélek Misszionáriusai társulás (a hívek missziós magántársulása) és a Nemzetközi Evangelizációs Iskolákat Koordináló Szervezet tagjai. Az USA-ban tartanak előadásokat. Jo Baker és férje nyugdíjazásuk óta járnak hosszú távú missziókra: Mexikóban dolgoztak indiánok között Rick Thomas atyával, kb. két évet töltöttek Hawaii-ban, és jártak Szibériában is. Európába (Románia, Lengyelország, Magyarország) 5-6 éve járnak.

Jo Baker alább közölt előadása 1997. november 7-én hangzott el Budapesten.

42 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A sátán hatalma

Természetesen egy olyan exorcista, mint P. Candido, aki 36 év alatt megszokta, hogy démonokkal beszéljen, és aki megalapozott és biztos teológiai és szentírásmagyarázói tudással rendelkezik, képes arra, hogy gondolatokat alkosson olyan témákról is, melyekről a teológusok eddig inkább a „nem tudjuk” mondattal nyilatkoztak, mint például a bukott angyalok bűnének kérdéséről. Pedig minden, amit Isten alkotott, egyetlen nagy tervet követ, mely alapján minden rész befolyásolja a többit és minden árnyék a többit is elhomályosítja. A teológia igenis hiányos marad mindaddig, amíg nem foglalkozik behatóan az angyalok világával. Az a krisztológia, amely tagadja sátán létezését, töredékes marad és a megváltás értelmét sem érti meg teljesen.

21 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szentek – Mihály, Rafael, Gábor

Szent Mihály arkangyal neve – és a név a Bibliában mindig a lényeg hordozója – csodálkozó örömteli felkiáltás és figyelmeztetés is egyben: „Ki olyan, mint az Isten?” A sátán, az őskígyó lázadása éppen abban áll, hogy Isten fölsége nem örömre, hanem irigységre hangolja, olyan akar lenni, mint az Isten, de Isten és az ő kegyelme nélkül. Erre a lázadásra próbálta rávenni Ádámot és Évát, s ezzel kísért minket is nap mint nap. Hétköznapjaink meg vannak jelölve a Szent Mihály és a sátán közt folyó küzdelemmel, amely ugyan már örökre eldőlt, de még tart az utolsó napig.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Tower Vilmos: Vigasztaló gondolatok (1)

Betegek és más szenvedők számára, az év minden napjára

A könyv elektronikus változata

Ez a publikáció az azonos című könyv elektronikus változata. A könyv 1944-ben jelent meg Budapesten, a Korda R.T. kiadásában. A mű megtalálható a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza – állományában.

Mottó

„A megvigasztalt fájdalom
talán még édesebb, mint maga az öröm.”

(Petőfi Sándor: Az apostol)

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (1)

BEVEZETÉS

A ,,Létra” a szerzetesi élet kézikönyve. A keleti szerzetesek kötelező olvasmánya a nagyböjtben, de nemcsak szerzeteseknek szól. Elsősorban nekik, de általában minden kereszténynek, aki hivatását követni igyekszik, hiszen a Szentlélek minden keresztényt egyaránt meghív a tökéletességre. A szerző maga is buzdít arra, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek az erények gyakorlásáról szólnak.

8 Minute