Adventben vagyunk, karácsonyt várva. Belegondoltunk, mi lenne a világban, ha Mária nemet mondott volna az életre Gyümölcsoltó Boldogasszony napján? Nem ismernénk az élő Isten arcát. Nem tudnánk a megbocsátó, irgalmas szeretetről, és nem tudnánk, hogy van abszolút igazság, ami maga a szeretet. S mert minderről nem tudnánk, rég elpusztultunk volna.
Mise utáni ágápé van. Körülöttünk zsibonganak az emberek. Szívmelengető érzés látni vidám arcukat.
Az egyik csoportból hirtelen kiválsz, hozzám lépsz, s azt mondod, hogy épp az itteni advent másságáról beszélgettek. Itt már karácsonyi fényárban úsznak az utcák és az üzletek, karácsonyi énekeket harsognak a hangszórók, és alig jön kimenni az embernek a karácsonyi vásárra, mert elveszíti magában még azt a kevés összeszedettséget is, ami után ilyenkor ösztönösen vágyik a szív. Otthon mennyire másabb volt ez…
János megmutatja nekünk, hogy minden embernek imádni kell a „vadállat szobrát”, vagy megölik. Azt is megmutatja, hogy az állatnak hatalmat adnak minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött (Jel 13,7).
A Pápai Ház szónokának harmadik adventi prédikációja
P. Raniero Cantalamessa kapucinus atya december 16-án pénteken tartotta meg harmadik adventi prédikációját Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai számára. Elmélkedésében utalt VI. Pál pápa 1975-ben, a karizmatikus megújulás közösségei számára tartott elmélkedésére, melyben a pápa idézte a Szent Ambrusnak tulajdonított himnuszt, mely arra buzdít, hogy „örvendezéssel igyuk a Lélek józan mámorát”.
„Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (Mt 22,37)
„MIT akarnak felvenni?” – kérdeztem.
Korlátozott volt a telefonhasználat hossza a libériai árvaházból, ahonnan a férjem hívott. Feszült figyelemmel próbáltam elkapni minden szót rövid beszélgetésünkből.
„Az afrikai kosztümjüket – válaszolta. – Azt akarják, hogy abban szálljanak le a repülőgépről Phoenixben. De mondtam nekik, hogy a ruhák összegyűrődnek, és nincs hol átöltözni a gépen.”
János apostol a Jelenések könyve 12,1-10-ben azt a politikai harcot ábrázolta, amit a szabadkőművesek és szövetségeseik vívnak a világuralom megszerzéséért. A Jel 13,11 a bomlasztó munkát, és a római-katolikus Egyház ellen folytatott harcot írja meg.
II. János Pál mondata: „A tisztaság életre szóló feladat”, megváltoztatta a szemléletemet és az életemet – írja egy családos anglikán lelkészből lett katolikus pap.
Minél több gyónást hallgatok végig, sokszor szexualitással kapcsolatos bűnöket, annál jobban kezdem érteni az emberi szexualitás titkát és a házasság szentségét, amely végtelenül sérülékeny, mégis csodálatosan gyógyulékony.
„Isten akarata nemcsak a pontosan körvonalazott törvényekben mutatkozik meg, hanem bele van írva az ember elidegeníthetetlen kötelességeit tartalmazó életkörülményekbe is. Első helyen állnak az állapotbeli kötelességek: ezek mindenki számára meghatározzák az Isten akarata szerinti mindennapi magatartást. …
Noha a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának tételét IX. Piusz pápa 1854. december 8-án mondotta ki tanítóhivatala péteri magasából kötelező erővel, a dogmának hosszabb előtörténete van, mintsem gondolnánk. A szenthagyományban ez a hittétel is bejárta a dogmafejlődés útját, eleinte feltűnés nélkül, az egyéni jámborság, lelkiélet vidékein; majd amikor fontosabb személyiségek, püspökök, teológusok töprengtek rajta, mind többen érdeklődtek a megtestesülés e távoli előkészítésének misztériuma iránt, de nem kevesen akadtak olyanok is, akik vitatták, tagadták a Szeplőtelen Fogantatást.
A Pápai Ház szónokának 1. adventi prédikációja a Szentlélekről
December másodikán pénteken délelőtt kilenc órakor tartotta meg Raniero Cantalamessa kapucinus atya első ádventi beszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és a római kúria tagjai jelenlétében. A kúria bíborosai, püspökei és papjai mellett jelen voltak a szerzetesrendek legfőbb elöljárói és helyettesei is. A szónok e mostani sorozatában a Szentlélekről elmélkedik
„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” (Jn 8,32)
Van egy kis forgatókönyv, amit sokan szeretünk eljátszani az agyunkban, ám ez amilyen rövid, olyan veszélyes is. Akár a legfőbb akadálya lehet Istennel való kapcsolatunk kiteljesedésének. Hazugságon alapul, és valahogy így hangzik: Boldog lennék, és úgy érezném, semmi sem hiányzik az életemből,
– ha csinosabb lennék.
– ha lenne férjem.
– ha a férjem gyöngédebb és romantikusabb lenne.
– ha gazdagabb volnék.
– ha jobb természetem lenne.
– ha lenne gyermekem.
Tudom, hogy nem az én ötletem egészen…Sokan, szépen, ügyesen megírták már a várakozás titkának novelláit, színdarabjait, filmjeit. De ha lenne időm, én is megírnám ezt, valami ilyesmit, ami a várakozásról szól, akkor is, ha emlékeztetne bárkit a már látott-olvasott dolgokra. Semmi másról, csak a nagy várakozásról…
„Futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. … Elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van.” (Fil 3,12b.13b)
Meleg, bolyhos köntösömben kimentem, és leültem a hátsó bejárat elé. A nyírfa levelei dideregtek a friss reggeli szellőben, a telet az avar alatt átvészelő százszorszépek kitárták arcocskájukat a napfény előtt.
És akkor megszólalt. A kakas.