Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Keresztes Szent János aranymondásai az év minden napjára – április

ÁPRILIS

1.    Az a lélek, mely Isten kedvéért azon fárad, hogy Istenen kívül semmihez se ragaszkodjék, nagyon hamar eljut az Istennel való egységre.
2.    Az Istennel egységben lévő lélektől úgy fél az ördög, mint magától az Istentől.
3.    Ha a lélek egységben is van a szeretettel, ez az egység nem vonatkozik az első önkéntelen indulatokra.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Férfi és nő keresztény szemszögből

A keresztények meggyőződésére és viselkedésére soha nem szolgálhatnak zsinórmértékként a tudományos kutatások, melyek mindenkor revízió alá eshetnek; az utolsó mérce sokkal inkább a Szentírás, mely Isten kinyilatkoztatásaként mélyebb igazságokat tartalmaz, mint amire bármely még oly szolid emberi tudomány képes. Ez semmiképpen nem jelenti a tudomány lebecsülését, melyet a keresztény gőg sokszor propagált, hiszen a valódi tudomány segít a híveknek az Isten által kinyilatkoztatott igazságok mélyebb megértésében.

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Szentlélek vezet be Krisztus halála titkába

Március 24-én tartotta meg P. Raniero Cantalmessa kapucinus a Római Kúria számára a harmadik nagyböjti elmélkedését, melynek témája a Szentlélek szerepe Krisztus húsvéti misztériumában. A Redemptoris Mater kápolnában tartott prédikáción – melyen részt vett Ferenc pápa is – a szónok folytatta a Szentlélek üdvösségtörténeti szerepéről szóló sorozatát.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2017. február

A közösségvezetés feladatát elvégezni lelkiismeretesen: Nem kis dolog. Tehát ennek elvállalása egy belső dilemmának a harcát jelenti. Erről szól a történet. Az én szerepem egy házaspárral egyetemben,( mint team-ek ), magának a vezetőválasztásnak a lebonyolítása volt. Annyi előzetes tájékozódottságunk volt a feladatunkat jelentő választást illetően, hogy ott nem igen akarta senki elvállalni a vezetést. A közösség tagjai, mint házaspárok, mind nagyon aranyosak és értékesek voltak, de senki nem volt ambicionálva, hogy vezesse a közösséget.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Te, amikor böjtölsz

Nagyböjtben vagyunk, Anyaszentegyházunk csak két szigorú böjti napot hirdetett meg: Nagyszerdát és Nagypénteket, és a pénteki napokon tilos húst enni. A böjt imával párosulva engesztelés a bűnökért, saját bűneinkért vagy közbenjárás másokért.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (12)

12. FEJEZET

A HAMISSÁG ÉS HAZUGSÁG

       1. A tűz a kovakő és a vas találkozásából keletkezik, a hazugság pedig a szószátyárságból és a szellemeskedésből. A hazugság a szeretet romlása, a hamis eskü meg istentagadás.

       2. Egyetlen épeszű ember se gondolja azt, hogy a hazugság bűne csekélység, hiszen mindennél rettenetesebb kijelentést tett ellene a Szentlélek. Ha – miként Dávid mondja Istennek – „elveszted mind, kik hazugságot szólnak”, akkor hova gondolnak azok, akik a hazugságot esküszegéssel fércelik össze?

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A böjt szimbolikus dimenziói

A vallásos élet tele van mély értelmű szimbólumokkal, cselekvésekkel, melyeket közösségileg és egyénileg is meg kell fejteni. Ha egy fiatal a XXI. században azt kérdezi, mi értelme van a böjtnek, akkor azt mondom: neki egyedül kell elindulni, hogy az egyház által elé tárt szimbolikus cselekvést megfejtse, s annak egzisztenciális értelmet adjon. Milyen dimenziói lehetnek a böjtnek?

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne hagyd, hogy negatív hozzáállás uralja az életedet

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.” (Jak 1,2)

Tavaly egész évben kínzott a rossz hangulat. Gyakran jutott eszembe a mondás: ha létezik szerencse, az csak balszerencse lehet. Egész évben morgolódtam.

Életem minden területén felütötte fejét a baj. Fontos kapcsolatok estek szét, álmok váltak köddé, szűkösek voltak az anyagi lehetőségeink, határidők csúsztak, és még a gyülekezeti szolgálatban is csalódások értek, sokat idegeskedtem. A régi hűtőnk feladta, és három hónapon belül több kis közlekedési balesetünk is volt. Mikor már úgy éreztem, nem bírok többet elviselni, Isten a Jakab levél 1,2-re irányította figyelmemet.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Létrás Szent János: Mennyekbe vezető létra (11)

11. FEJEZET

A SZÓSZÁTYÁRSÁG ÉS A HALLGATÁS

       1. Az eddigiekben már röviden megemlítettük, mennyire veszélyes (és még jeles embereknél is becsúszik) a mások megítélése, helyesebben: mennyire veszélyes magunkra ilyen ítéletet vonni a nyelvünk miatt. Most tehát az következik, hogy ennek okát fejtsük ki, amin át bejön és kimegy, s ezt röviden magyarázzuk is meg.

       2. A szószátyárság a hiúság katedrája, amelyen az tetszelegni és parádézni szokott. A bőbeszédűség a tudatlanság biztos tünete, megszólás ajtaja, szellemeskedésre vezető kalauz, hamisság segédje, a töredelem összeomlása, fásultság előidézője és fölidézője, álom előfutára, a gondolat szórakozottsága, a vigyázat vége, buzgóság lehűtője, imánk elhomályosulása.

4 Minute