Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Keresztény zen?

Szigeti György Zen történetek című válogatásában (Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1996.) olvassuk (83.o.) a következő történetet, amelyet az utókor épülésére följegyeztek:

“Amikor Tung-san Hsziao-cung szerzetes először járt Ven-csu Jing-hszin zen mesternél, az így szólt szerzeteseihez: – Az egyenes horgok a fekete sárkányokat kapják el. A hajlított horgok a békákat és a földigilisztákat kapják el. Akad-e köztetek valaki, aki horogra kapott már egy sárkányt?

9 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha a férjed már feladta

Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem jól tudja ezt.” (Zsolt 139,13-14)

Hallgatás. Elutasítás. Kemény szavak. Az intimitás hiánya. Kérdések. Elmaradó válaszok. Fájdalom.

Fáj a szívem mindazokért, akiknek küzdelmes a házassága. Ismerem, milyen az. Sokan ismerjük.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (9)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann „Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

6. Jézus Krisztus és Mohamed, Buddha, valamint a hinduizmus közti különbség, egyenlő a megváltás és az önmegváltás közti különbséggel. 

Nemcsak az Evangélium tud az ember bűnösségéről, hanem a többi vallás is. De egyetlen vallás sem ad érvényes választ arra a kérdésre: mi lesz a bűneimmel? A bűn mindnyájunk életének borzalmas valósága. Mindenki tudja ezt, akiben felébredt a lelkiismeret. Akár elismeri az ember vétkét, akár nem – előbb-utóbb rá kell ébrednie bűnös voltára. És azután? És mert Buddha, Mohamed és a hinduizmus is ismeri a bűn valóságát, de semmit sem tud mondani arra nézve, mit tegyen az ember bűneivel, azért csak azt mondogatják: ezt kell tenned, azt kell tenned! És ennek alapján építik fel az üdvösség útját.

8 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Miért van rossz és szenvedés a világban? (2)

Miután megnéztük általánosságban a rossz problematikáját, és megvizsgáltuk a morális rosszat, rátérhetünk a fizikai rosszra. Egyrészt természeti csapásokra: a vulkánkitörés, földrengés vagy tájfun sok emberi áldozatot követel, másrészt gondolhatunk a betegségekre is.

A fizikai rosszat is a bűnre, az Isten és Sátán között fennálló szellemi konfliktusra vezethetjük vissza. A világban jelen van a bűn, a gonosz, a Sátán, aki az evilág fejedelme (lsd. Jn. 12,31). Az ősbűn óta a világ elszakítottságban van Istentől, minthogy a bűn elszakít Istentől, aki a végtelen jó. Vagyis a jó jelenlétét, működését korlátozza a világban. Ezzel szemben áll Isten országa, ahol Ő az Úr, a törvényei szerint élnek.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (8)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann „Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

 5.5. Az üdvösség útja

 a) Az üdvösség útja Mohamednél

A mohamedánok soha nem vitázhatnak a Korán fölött. Jó azonban, ha minél többet tudnak belőle kívülről. A mohamedanizmus öt fő vallási kötelességet vés az ember szívébe. Ezekkel vezeti Mohamed követőit az üdvösség útján: 

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (7)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann „Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

 e) Felebaráti szeretet és szociális nyomor

Jézus Krisztus Evangéliumában a felebaráti szeretet a központi tanítások közé tartozik, míg a többi vallásban ez nem szerepel önálló tanként. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd embertársadat, mint saját magadat” (Mt 22,37-39), mondta Jézus.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (6)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann „Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

c) Fatalizmus. 

A fatalizmussal Mohamed Istenről szóló tanításában találkozunk. Isten mindenhatóságának túlhangsúlyozása el egészen az önkényuralomig, szükségszerűen kihat az emberről szóló tanításra is. Ez a kihatás a fatalizmus, melyet helyesen végzet-hitnek fordíthatunk. Minden, ami velem történik, Allah akaratából történik.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (5)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann „Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

 5.2. Az embereket illetően

 a) Kasztrendszer a hinduizmusban

Hogy a hinduizmusban 60 millió pária van, és ezeket nem is sorolják az emberi társadalomba, sőt korábban „érinthetetlennek” nevezték és ennek megfelelően bántak is velük, az nem jelent árulást a hinduizmussal szemben, hanem kifejezetten annak tanítása szerint való.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A pán-amazóniai szinódussal szemben figyelmeztetik bíborostársaikat a dubia bíborosok

Levelet írt az amerikai Raymond Burke bíboros (a kezdőképen jobbra) és a német Walter Brandmüller bíboros (a kezdőképen balra), a dubia bíborosok két még élő tagja a bíborosi kollégium tagjainak, amiben aggodalmukat fejezik ki a bíborostársaik felé a készülő pán-amazóniai szinódus munkadokumentumában foglaltak miatt.

„A szinódus Instrumentum laborisának egyes pontjai nemcsak, hogy nincsenek összhangban az Egyház hiteles tanításával, de egyenesen ellentétesek vele.” – írja Brandmüller bíboros az amerikai Catholic News Agency hírügynökség által megszerzett és idézett levélben.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (4)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann „Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

b) És hogy állunk Buddha istenfogalmával?

Vannak akik úgy vélik, hogy Buddha ateista. Ez azonban tévedés noha igaz az, hogy Buddha nem foglalkozott az istenkérdéssel. Őt főként az életnek a szenvedéssel való kapcsolata foglalkoztatta, nem pedig az embernek Istenhez való viszonya.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Kisboldogasszony búcsú Baja-Máriakönnyén, Vodicán

Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek  homiliája (2019. szeptember 8.)

Ősszel, ahogy rövidülnek a napok a természetben élő ember vagy még a természethez viszonylag közel álló ember, mindig érzi azt, hogy múlik az életünk. Hiszen a nap rövidülésével valahogy az élet rövidülését is megtapasztaljuk. S ezért olyan csodálatos, hogy megyünk az őszbe, és ekkor ünnepli anyaszentegyházunk – hiszen ez egy felvett ünnep – Szűzanyának a születésnapját. Pontosan nem tudjuk, hogy mikor született, még az évet sem (egy korabeli templom szentelésének dátumához kötődik a szeptember 8-a). Csodálatos, hogy az igazság napja, akitől származott, az ő születése jelenti az üdvösségtörténetnek a hajnalát. Egy jámbor mondás szerint: „Szűz Mária ünnepén mindig kisüt a nap.” Most a búcsúi szentmisén a borongós idő és eső mellett kisütött a nap. Velünk együtt ünnepli a nap Máriát. Ahogy a „szögediek” mondták: „Ugrándozik a nap örömében, hogy Szűz Mária születését ünnepeljük.”

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (3)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann „Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

5.1. Isten ismeretére nézve;

a) Mohamed ugyan az ázsiai vallásoktól eltérően, azok több-istenhitével szemben azt tanítja, hogy csak egy isten van, és ebben a monoteizmusában megegyezik Jézus Krisztussal. Mégis micsoda különbség van kettőjük között!

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A Vatikán elárulja Jézus Krisztust, mint az emberiség egyetlen Üdvözítőjét

Róma, 2019. augusztus 26,— LifeSiteNews) – a Vatikán azon döntése, hogy megvalósítson egy dokumentumot, mely megerősíti, hogy a „vallások sokszínűsége” „Isten akarata”, anélkül, hogy helyesbítenék ezt a kijelentést, egyenértékű „az első parancsolat elhanyagolásának reklámjával”, valamint „az evangélium elárulásával”, mondta Athanasius Schneider püspök.

A LifeSiteNews részére adott exkluzív interjúban a Vatikán által támogatott kezdeményezésről, hogy támogassák a „az emberi testvériségről szóló dokumentumot a világbéke és együttélés érdekében”, az asztanai (Kazahsztán) segédpüspök azt mondta, hogy „bármennyire is lehetnek nemesek a célok, mint az „emberi testvériség” és a „világbéke”, nem lehet ezeket támogatni azon az áron, hogy relativizáljuk Jézus Krisztus és Egyháza kivételességének igazságát.”

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Isten egyedül Jézus Krisztust igazolta (2)

Részletek Dr. Gerhard Bergmann „Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

3. Buddha, Mohamed és Jézus Krisztus között nemcsak személyükre, hanem életükre nézve is különbség van: a bűntelenség különbsége. Minden vallásalapító ember volt csupán, ezért életük felett a bűn árnyéka sötétlik.

5 Minute