Tanúságtétel

Jegyesség

Kedves testvérek, én a jegyességünkről szeretnék néhány szót elmondani nektek, hogy hogyan formált jegyességünk alatt az Úr.

Mindketten hívők voltunk és úgy gondoltuk, hogy a házasságot csak Istenre lehet alapozni, és hogy az emberi erő kevés hozzá. Hogy mi saját erőnkből soha nem fogunk boldog házasok lenni. Ezért az Úrra bíztuk, hogy Ő tanítson meg minket. Jó férjnek és feleségnek, jó apának és anyának lenni. Őt kértük, hogy formáljon minket ilyenné. Hosszú időt, több mint egy évet szántunk a jegyességre. Mivel a házasság nagy feladat, tanulni kell hozzá, felkészülni. Ezt a tanulást, felkészülést viszont nem okos könyvekből szerettük volna elsajátÚtani, hanem az Úr vezetéséből. Őhozzá akartunk minél közelebb kerülni.

4 Minute
Tanúságtétel

A Szűzanya különleges anyai áldása

A Szűzanya 1988-ban kezdett szinte naponta beszélni különleges anyai áldásáról Medugorjében, ahol 1981 óta mint a „Béke Királynője” jelenik meg. 1988. augusztus 15-én, mennybe felvételének ünnepén adta először a Szent Szűz ezt az áldást mint különös kegyelmet a Krizsevác hegyen lévő zarándokokra. Megbízást is adott hozzá: „Adjátok tovább minden teremtménynek!” Az áldás szövege:

Megáldalak téged Szűz Mária különleges anyai áldásával az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Amen.

7 Minute
Tanúságtétel

„Boldogok vagyunk, mert keresztények lehetünk” – egy iraki pap megrendítő tanúságtétele

Az esztergomi Szent Adalbert Központ belső udvarán találkozunk. Feltámad a szél, furcsán alakítva a kis szökőkút vízsugarait, hajunkba terméseket fúj. Leülünk egy árnyékos padra, ahol Roni Szalím megrendítő egyszerűséggel, hittel és erővel tesz tanúságot életéről, de mindazok küzdelméről is, akik iraki keresztényként a fennmaradásért küzdenek. Átható tekintete magával ragadó, szavainak és jelenlétének könnyedsége, az átélt nehézségek ellenére, belső örömöt és derűt sugároz…

8 Minute
Tanúságtétel

Isten utat tervezett számomra

Bizonyára sokan ismerik az Élsz, Barackvirág! című könyvet, melyben Csiszár Mária elmeséli gyermeke, Kati történetét. Kati nyitott gerinccel született másfél évvel a Ceaucescu-éra bukása előtt Zilahon.

Az olvasó élete első napjától követheti végig az érte vívott küzdelmet Párizs–Budapest–Pécs állomásokon át az életmentő műtétig. Élete sokak számára példaértékű lehet, ezért megkerestük Máriát, az ötgyermekes édesanyát, hogy meséljen sorsáról, családjáról.

11 Minute
Tanúságtétel

A feltámadás útja a hegyek között

Áldom én az Urat minden időben (33. zsoltár)

Tanúságtétel egy medjugorjei zarándokútról – 2008. március 24-29.

Áldott legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki évek óta hív égi Édesanyánkhoz a hegyek közé, Medjugorjébe.

14 Minute
Tanúságtétel

Felmelegedtem az Úr tüzénél

A Tűz [Fire Team amerikai evangelizációs csapat. A szerk.] Pécsett járt és engem is megérintett. Bevallom, féltem hevétől. Hogy miért? Negyvenkét évesen az ember már lehiggad. Amit megtudott és elért, okkal tulajdonítja valaminek vagy valakinek. Én úgy hittem, hogy magamnak.

6 Minute
Tanúságtétel

Csak a rózsafüzért tudtam mondani

Testvéreim! Isten irgalmasságáról szeretnék előttetek tanúságot tenni. Munkás családban születtem. Már igen fiatalon, tizenegyéves koromban kezdtem elszökdösni otthonról szüleim nézeteltérései miatt és azért is, mert nem éreztem, hogy szívesen látnak otthon. Szüleim szerettek engem, de nem tudták, miképpen adják át ezt a szeretetet, mert már nagyon távol álltak egymástól. Apám börtön-viselt ember volt. Tizenkét-tizenhárom éves koromban egyszer próbára akartam tenni őket és ezért igen erős gyógyszereket vettem be. Élet-halál között szállítottak a kórházba.

7 Minute
Tanúságtétel

Volt egy tervem, de egy baba nem szerepelt benne

Azt hiszem, öt terhességi tesztet is csináltam aznap. De így visszagondolva lehet, hogy hét is volt.

Az egyik totyogó gyerekemet üldöztem éppen a szentmisén azon a ragyogó vasárnap reggelen, amikor hirtelen belém hasított a felismerés, hogy már jó ideje nem jött meg. A szívem a torkomban dobogott és rám tört a pánik, mire összeszedtük a kiscsibéimet, hogy a két kilométeres utat hazáig megtegyük. Ki se szálltam a kocsiból, úgy magyaráztam a férjemnek, hogy gyorsan el kell intéznem valamit, s már indultam is az első három gyógyszertárhoz.

4 Minute
Tanúságtétel

Őrangyalom

(egy olvasónk leveléből)

„Szomorkodik valaki köztetek? Imádkozzék! … Sokat tehet az igaznak odaadó könyörgése” (Jak 5,13-17)

Vékonyka és igen apró volt a kisfiam, amikor az első osztályt megkezdte. Sok örömet, sok újdonságot és sajnos sok szorongást is hoztak az első hetek, hónapok. Egy idő után aggódva figyeltem, mert folytonos hasfájás gyötörte, az orvos szerint pszichés eredetű.

3 Minute