“Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni“. (Lk 18,1)
38 éves voltam, mikor összeházasodtunk Barryvel. A korom miatt nagyon fontos volt, hogy mielőbb teherbe essem, de ahogy oly sokszor megesik ilyenkor, teltek a hónapok egymás után, és mindegyik újabb csalódást hozott.
A Jóisten szeptemberben új kalandra hívott engem, aminek a hozadéka összességében sokkal több jó, mint rossz. Ennek a történetét osztanám most meg.
Erre a feladatra, vagy nyugodtan nevezhetem ajándéknak is, a Jóisten remekül előkészített. Többek között a lányom tíz évvel ezelőtti balesetével, amiből megtanította nekem, hogy mindig ad annyi kegyelmet a nehézségek elviselésére, amennyire csak szükségem van, hogy bízhatok Benne.
„Boldog, aki nem botránkozik rajtam.” (Mt 11,6)
Soha nem felejtem el a napot. 2006-2007 körül történt. Csak idő kérdése volt, mikor kerülök sorra a gyónásban, amikor besétáltam a Missouri Egyetem Newman Központjába, hogy Miasszonyunk közbenjárását kérjem.
Még mindig megzavarodva és átélve életem számos drámai eseményét, Isten úgy intézte dolgaimat, hogy azon a napon elvezetett egy templomba. Hogy őszinte legyek, nem emlékszem, miért mentem oda, vagy hogyan szereztem tudomást róla. Feltételezhetően azért, hogy újra részesüljek a gyónás szentségében.
Ullrich Ágoston atya (1938-2017) tanúságtétele a kaposfüredi efezusi Mária Házban történt eseményekről 2016-ban. Ullrich Ágoston 1938. február 5-én született Budapesten,
Misztikus tapasztalatok az afrikai orvosi misszióban
2019. március 23. Indulás kora reggel Ifi te-Ogwariba. Már hatodik napja vagyok a nigériai Onitshában, szabadnap nélkül, fáradtan, de tele fantasztikus élményekkel. Izuna atyával, a Szent Borromeo Kórház igazgatójával az élen megszervezték, hogy két nap alatt leszűrhessünk,megvizsgálhassunk, és elláthassunk ingyen gyógyszerrel mintegy hatszáz beteget. Persze kellett a segítség; egy kisbusznyi laboros, patikai asszisztens, velük a gyógyszeradományok, egy mobil labor…
Döbbenetes voltlátni a sokadalmat. Az atya bemutatott, hogy én vagyok az a doktornő Magyarországról, aki eljött ide, hogy ingyen gyógyítsa a betegeket. Hatalmas vastapsot kaptam.
Néhány évvel ezelőtt történt velem, amit szeretnék megosztani az olvasókkal.
Születésem óta látássérült, vak vagyok, 14 éves korom óta közlekedem önállóan fehér bottal, ismert útvonalakon. Az útvonal megtanulása gyógypedagógus irányítása mellett történik.
Azon a félreeső helyen, ahol a második világháború idején lelkészkedtem és ahonnan engem –Páter Norbertet—elüldöztek, rendkívül különös dolog történt. Attól kell tartanom az eset leírása során, hogy némelyek esetleg zavarodottnak minősítenek, ha elolvassák.
A történet színhelye egy körülbelül ezerötszáz lelket számláló falucska. Az elemi iskola tanítónője harcos ateista volt. Az esemény középpontjában végeredményben az ő jelmondata áll: “Istent el kell tüntetni a köztudatból!” Egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy vallásunkat nevetségessé tegye, nyilvánosan kipellengérezze.
Gyerekkori álmom volt, hogy apáca legyek. A hitem, az ajándékaim és az Istennel való kapcsolatom nagyon erős volt, és azt gondoltam, hogy ez lenne a legjobb módja még közelebb kerülni Istenhez – de nem minden embernek van erre hívása. Még mindig Istennek dolgozok, de nem az Egyház a hivatalos munkáltatóm.
Mivel az Istennel való kapcsolatom megerősítésére törekszem, folyamatosan vonzom a mély hitű embereket más vallásokból, spirituális dolgokból és személyes kapcsolatokból. Az egyik ilyen találkozó örökre megváltoztatta az életem.
Kling József kaposfüredi szobrászművész vall mély istenhitéről és hivatásáról Szabó István és Szerafin Zoltán filmjében. www.imacaffe.hu
November végén rosszindulatú betegségem miatt kórházba kellett vonulnom műtétre. Előtte elég sokat vitatkoztunk a Virtuális Plébánia fórumán táltos gyógyításokról, természetgyógyászokról, agykontrollról stb. Én – volt természetgyógyász, szellemi gyógyító, de ma már megtért keresztény – következetesen ellene szóltam mindig ezeknek a “gyógymódoknak”.
Hogyan találtam meg Istent a ruandai népirtás viharában
Immaculée Ilibagiza fiatal lányként három hónapon át egy kis fürdőszobában rejtőzve élte túl az 1994-es ruandai népirtást, melynek során elveszítette szüleit, testvéreit. Egyszerűen, őszintén, lebilincselően ír a családjáról, a félelmetesen kibontakozó eseményekről és mindenekfelett arról, hogyan tudott Isten jelenlétéből erőt merítve, megbocsátó szeretettel és reménységgel telve kikerülni a borzalmas megpróbáltatásokból.
Életadó Boldogasszony
(Ismét a karmelitáknál és ismét Franciaországban. Hmmm! Franciaország , aki az Egyház első Leánya és a nagy európai istentagadás elindítója vagy, mily nagy Szenteket és kegyelmeket ad neked az ÚR!)
A betegségemből ugyan meggyógyultam Kis Szent Teréznek köszönhetően, de a cigarettától már nem tudtam szabadulni és újra dohányos lettem. Nyomorult az ember.