Egy nagyváros forgatagában élek tizenöt éve, és tanúja vagyok Jézusnak, akit eddig nem ismertem. Eddigi életem folyamán minden jó körülvett, és semmiben nem volt hiányom. Abban a tudatban éltem, hogy a legtökéletesebb keresztény vagyok. Egyszer azonban valami kezdett hiányozni az életemből. Nem tudtam, hogy egy tárgy után vágyódom, vagy egy személy után, csak éreztem, hogy e valami nélkül üres vagyok.
GYERMEKKOR
Írországban születtem, Dublin városában, hét gyermek közül másodikként. A munkanélküliség kényszerítette családunkat arra, hogy Angliába költözzék, ahol aztán életem nagy részét töltöttem. Gyermekkorom évei egyre nehezebbé váltak, ahogy anyám egészsége romlott. Szakaszosan visszatérő súlyos elmebaj tört rá, ami az egész családot nagyon megkínozta. Betegségének lényeges része volt, hogy nem érdekelték a gyermekei, így aztán a mi életünkből hiányzott a stabilitás, miközben anyánk újból és újból hosszú időt töltött kórházban.
Szűzanya hónapjában mi másra vonatkozhatna a címben megfogalmazott kérdés, mint a Szűzanya tiszteletére. És aki most fordul le az olvasásról, annak még utána kiáltom, hogy NEM!
Khalil Abuna Youssef kopt ortodox pap előadása az Országos Lelkipásztori és Teológiai Napokon (2016)
“Egy 6 gyermekes, 19 éve boldog házas édesapa osztja meg most gondolatait a témával kapcsolatban.
Varga László kaposvári megyéspüspök elmélkedése nyomán
Több éve már, nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy mi az összefüggés az ellenségemmel való megbékélés és a saját magam elfogadása között. Időről időre előjött ez a kérdés. Mindig mélyebbre kellett ásnom e gondolat mentén és önmagamban is, hogy eljussak a megértés legelső fázisaihoz. Ehhez meg kellett ismernem Varga László püspök élettörténetét, vívódásait, és azt az őszinte önvallomást, ami kirajzolódott a Világmisszió Országos Ünnepén pár évvel ezelőtt mondott tanúságtételében.
Ft. Darvas-Kozma József esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt templom plébánosának tanúságtételei (a blogja http://dkjozsef.blogspot.com/)
A koronavírusos haldoklóhoz Isten takarítót küldött(forrás: youtube.com/watch?v=Pp98cK4YIoM)
Azt hiszem, a koronavírus-járvány kapcsán nem is a halál rémiszt meg legjobban. Sokkal inkább annak módja, ahogy történik. Az, hogy a szeretteiktől távol halnak meg emberek. „A kórházi halál még a fronthalálnál is szörnyűbb” – írja Polcz Alain. A híradásokból tudjuk: papok és orvosok fogták és fogják a betegek kezeit az utolsó órákban, a családtagok helyett. Imádkozzunk mindannyiukért. (Az alábbi írás az eredeti cikk Magyar Kurír portálon is megjelent szerkesztett változata. Az írás a Média a Családért-díj 2020 júliusi jelöltje lett.)
Greguss Sándor író, költő, filmkészítő. Hatvanas évei elején csontvelőrákot állapítottak meg nála, azt mondták neki az orvosok: két hete maradt.
Mihail Aldashin filmje felidézi az örömöt és az örömkapcsolatot a Gyermek születésével. Nem sérti a kanonikus szöveget, de a film
Rumszauer Miklós kérdései a járvány idején
„Betegségem egész karanténidőszakát imában töltöttem. Az egész napomat. Egymás után mondtam a Szent Sebek rózsafüzérét, a Szent Vér litániáját. (…) Hiszek a közbenjáró ima erejében” – mondta Rumszauer Miklós, a kaposvári Szent Margit- és Szent József-templom plébánosa, püspöki helynök, akivel a felgyógyulása után beszélgettünk. Advent első napjaiban látott vendégül bennünket az otthonában.
Tizenhét napos kórházi kezelés után Barsi Balázs OFM most újra otthonában, a sümegi ferences rendházban van. Balázs atya a Mária Rádiónak adott interjút, amelynek írott változatát osztjuk meg.
Először is szeretném megköszönni az imádságot, amely számomra ezekben a napokban óriási tény lett. Az imádság sokkal nagyobb erő, mint a fizikai erő. Nem a fizika tartja össze a világmindenséget, hanem a teremtő szeretet. Köszönöm az imádságot! Éjjel-nappal viszonoztam: azokért, akik értem imádkoznak, a betegekért, orvosokért.