„Nem tudhatjuk, hogy egy másik embert mi érint meg abból, ami teszünk vagy mondunk. Hogy mely kis cselekedet lesz majd megváltó hatással az életére. Csak azt tudhatjuk, hogy jó érzéssel tölt el minket, ha tovább tudunk adni mások felé is valamit abból a szeretetből, amivel Isten szeret minket, minden egyes pillanatban. Tudjátok, ennek a törekvésnek az egyik legszebb eredménye az, ha valakit közelebb juttathatunk Krisztushoz – és ehhez néha elég egy megértő mosoly, egy szeretettel elmondott mondat, egy kinyújtott kéz.”
Forrás: MEKDSZ
„Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.” (Péld 31,11)
Az ékszerész hölgy mosolyogva nézte, hogy a vőlegényemmel megérintjük a sötétkék bársonyra helyezett gyémántokat, amiket elénk rakott. „És mégis mekkora keretben gondolkoznak?” – kérdezte, és hangjában reménység csengett.
„Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.” (Mt6.33)
Sokszor megtapasztaltam már az ima erejét, ha családomért vagy másokért imádkoztam. Most azonban arról szeretnék szólni, ami Pünkösd szombatján és azóta történt velem.
Házaspárok tanúságtétele
Kata és László 12 éves házasok, 4 gyermekük van. A közösségünkben (Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia) nőttek fel, ma is építő tagjai (pl. ifjú házas hittant tartanak)
Visszaemlékezéseinek egy részét a Tömörkény Gimnázium ünnepségén mondotta el 1972. október 21-én a Szegedi Nemzeti Színházban. Elmondja, hogy mit köszönhet iskolájának, mit köszön édesapjának, majd egészen személyes gyónásba kezd egy miniszoknyás kislány előtt, akiről az tartja a színésznő, hogy lesimította puha kezével róla élete szörnyű bűnének terhét, mikor búcsúzóul átölelte és azt mondta:
– Ne tessék azért sírni, hogy nincs gyermeke, hiszen aki egyszer szavalni hallotta, úgyis örökre gyermekévé lett.
„Igen, az Úr színe előtt (táncolok)! És ha még ennél is jobban megalázkodom, és még alávalóbb leszek magam előtt” (2Sám 6,21b-22a)
Szemem sarkából láttam, hogy kissé távolabb valami elsuhan. Valaki fel-le szaladgált az oldalhajóban. Örömteli hangok töltötték meg a templomot húsvétvasárnap reggel, ahogy a megváltást dicsőítő éneket énekeltük. Próbáltam az ének szövegére koncentrálni, de a figyelmemet mindegyre elvonta a rohangáló fiú. Kérdőn néztem a mellettem ülőre, remélve, hogy magyarázatot kapok.
24 évesen elég sok elképzelésem volt a világról, csak éppen az nem, hogy gyerekem legyen. Nyíltan hirdettem, hogy túl önző vagyok a gyerekvállaláshoz, és bár majd egyszer biztosan, most még évekig nem szeretnék, ha egyáltalán. Aztán több félresikerült kapcsolat mellett átéltem életem egyetlen egyéjszakás kalandját is, amikor „természetesen” teherbe estem.
Lányom a keresztelőjére kapott ajándékba egy gyermek Bibliát. 1 éves korától lapozgattuk, nézegettük, olvastuk ezt a 30 oldalból álló, kemény lapos, szép könyvecskét, amelyben röviden és szemléletesen vannak leírva a történetek. Leginkább a Teremtés és a Noéhoz kapcsolódó részek érdekelték lányomat a sok színes állat miatt.
Egy idő óta minden egyfelé mutat. Minden apró mozaik, minden dal, legyen az bármelyik felekezté, minden konferencia, minden írás, minden tanítás, sőt, bárhová nézek ezt látom: elérkezett az aratás ideje! Már Dr. Mary Healey betlehemi beszámolója után azt éreztem, igen, eljött az idő!, és erre most újabb megerősítés érkezett.
Úgy érzem, mintha minden egyre gyorsabban mozogna és történne, mintha Isten forgószelében ülnénk, mintha a Szentlélek erőteljes jelenlététől szinte vibrálna a levegő.
„s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban” (Jn 14,13)
Néhány éve csodálatos születésnapi ajándékot kaptam, a legjobbat egész életemben. Eleinte úgy tűnt, hogy az ajándék egy közös hétvége a barátnőmmel. De Isten tudta, hogy ennél többre van szükségem, valami mélyebb ajándékra, ami meggyógyítja a lelkemet, amitől megváltozom.
Reggelente, fél órán át énekekkel dicsőítettük Istent, majd szentségimádást tartottunk.
Minden reggel az imaóra alatt jöttek a szemetesek, hogy az angliai házunk előtti buszmegállóban kiürítsék a kukát. Egyik nap a közösségünk fiatal papját, aki kórházi káplán volt, haldoklóhoz hívták. Amikor kihajtott a kocsibejárón, az egyik munkás megkérdezte: “Miféle ház ez? Minden reggel a ház előtt érezzük Isten jelenlétét”.
Közösségünk 1985-ben, Angliában indult. Az Isteni Szeretet Hírnökei vagyunk.
A küldetésünk ugyanaz, mint az apostoloké – az imádság és az Ige terjesztése. Az Úr tudomásunkra hozta, hogy egy házat nekünk fog ajándékozni. Ezt, a közösségünk egyik férfi tagja látomásban látta. A látomásbeli háznak színes ablaküvegei voltak. 1989-ben mindez valóra vált és egy olyan házat adományoztak nekünk, amelynek színes ablakai vannak.
Szülei különböző történeteket meséltek arról, hogy miként szállta meg az ördög a fiút és miként kínozta őt. Az egyik ilyen történet szerint azóta kínozta a gonosz lélek, mióta egyik nyáron egy hetet anyai nagybátyjánál töltött. Ez a nagybácsi gonosz lelkekkel és varázslókkal tartott kapcsolatot. A fiú szavai a|átámasztották a történetet. Mindent megtettem, hogy kézrátétellel imádkozzam érte, de ő nem engedte, hogy megérintsem.
A tudomány jeles képviselői legtöbbször megállnak az “anyagi” szint vizsgálatánál, és a racionális megközelítés korlátainál. Csupán az elmével felfogható területen “kirándulnak”, az azon túli vidéket pedig meghagyják másoknak. Nem így a világhírű magyar agykutató, Freund Tamás professzor.
„Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet!” Zsolt 51,12
Michaellal való házasságunk elején, mikor összekülönböztünk, nem az imádkozás volt az első gondolatom. Inkább utolsó menedéknek számított. Előbb más módszerekkel próbálkoztam: vitatkoztam, könyörögtem, nem hallottam meg, elkerültem, szembe szálltam, veszekedtem, na és persze alkalmaztam az örökké népszerű csenddel büntetést. Az eredmény? Egyáltalán nem meglepő módon, szinte semmi.