Flashmob egy berlini bevásárló központban
2014-ben még nem volt sértő Istent dicsőítő dalt énekelni nyilvánosan Berlinben… Köszönet Ritának a találatért. A szerk.
„Nem tudhatjuk, hogy egy másik embert mi érint meg abból, ami teszünk vagy mondunk. Hogy mely kis cselekedet lesz majd megváltó hatással az életére. Csak azt tudhatjuk, hogy jó érzéssel tölt el minket, ha tovább tudunk adni mások felé is valamit abból a szeretetből, amivel Isten szeret minket, minden egyes pillanatban. Tudjátok, ennek a törekvésnek az egyik legszebb eredménye az, ha valakit közelebb juttathatunk Krisztushoz – és ehhez néha elég egy megértő mosoly, egy szeretettel elmondott mondat, egy kinyújtott kéz.”
Forrás: MEKDSZ
2014-ben még nem volt sértő Istent dicsőítő dalt énekelni nyilvánosan Berlinben… Köszönet Ritának a találatért. A szerk.
A mai férfiak egyik jellemzője, hogy nehezen találják meg a helyüket ebben az állandó mozgásban lévő társadalomban. Nagy a kísértés a dominanciára, a dolgok egyedüli megoldására vagy épp ellenkezőleg arra, hogy kibújjunk a felelősség alól, sose nőjünk fel. Ez a film egy reflexió a mai férfiasságról.
Dr. Crandall szívorvos a Palm Beach Gardens klinikáján. 2007-ben történt ez a csodálatos eset.
Egy 53 éves férfi érkezett a sürgősségire súlyos szívinfarktussal, és a szíve megállt. Az ügyeletes személyzet 40 percig próbálta életre kelteni, majd kijelentették, hogy meghalt. Hívták dr. Crandallt is az újraélesztési vége felé, hogy felértékelje a beteg állapotát. Eközben a nővér már készítette elő a holttestet, hogy a hullaházba szállítsák. Ekkor a Szentlélek azt mondta az orvosnak:
Mielőtt bármire is figyelnénk, fontos kihangsúlyoznunk, hogy a liturgiában a zene nem kísérő elem – egyfajta díszítő forma vagy hozzátoldás, hanem „az ünnepélyes liturgiának szükségszerű és a teljes egészhez hozzátartozó alkotó része” (LK 112). Célja, hogy „minden énekkel kísért szent cselekményben a jelenlevő hívek közössége tevékenyen vegyen részt” (LK114). Ezek figyelembevételével fel szabad tenni a kérdést, hogy van-e létjogosultsága a mai, új keletű zenei áramlatoknak. Rövid egyházzenei sétánk után könnyű lesz a kérdésre feleletet találni.
Interjú Varga Attilával és Máriával
Megalapította és több, mint két évtizeden át vezette a Boanergész együttest, a Margit körúti templom zenekarát. Ő a szerzője számtalan olyan dalnak, amelyeket ma is országszerte ismerünk és éneklünk: Ébredj, ember; Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk; Csak Jézusnak szolgálok, hogy csak egy párat említsek. Varga Attilával és feleségével, Máriával a nemsokára újra megjelenő Életünk Krisztuslemezek kapcsán beszélgettem a zenekar és a Margit körúti félnyolcas misék történetéről. (A beszélgetést Attilával kezdtem, de aztán Mária is hozzájárult értékes hozzászólásaival.)
A 2020-ban Budapesten szervezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítésének újabb állomása, hogy Krisztus Király ünnepének előestéjére (november 24.) ismét világméretű szentségimádást hirdettek a szervezők.
A jelenlegi helyszínek megtekinthetők a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus honlapján, ahol közvetlenül lehet jelentkezni a részvételre..
Amikor gyermek voltál és azt kérdezték tőled: „Hova mész?”, általában azt mondtad, hogy: „Haza”.
Amikor felnőtt fiatal voltál és azt kérdezték tőled: „Hova mész?”, a kérdést már mélyebb valóságokra értetted, ezért már nem tudtál rá olyan egyértelműen válaszolni. Abban a korban voltál, amikor épp felfedezted a nagyvilágot. Barátokat kerestél, új embereket ismertél meg, egy hivatás vagy foglalkozás után jártál, és az első szerelemmel találkoztál.
Gyógyulhatnak az abortusz okozta sebek is… Puskás Antal OSPPE atya gyűjteményéből
A gonoszság valósága egyszerűen nyomasztó. Amikor rádöbbenünk, hogy milyen mértékben látszik a gonoszság a világon, még az egyházban is, ez rendkívül elkeserítő lehet.
Mindazonáltal állítom, hogy a látszat ellenére az Egyházban és a világban több jó van, mint gonosz. A gonosz egyszerűen csak több figyelmet kap.
Gregor Ági és Gábor a Házas Hétvégéről
Az esztergomi Adalbertinumban tartja ülését október 4. és 7. között a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom Európa Tanácsa. Ebből az alkalomból a magyar közösség október 6-án lelkinapot tart az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban. A hazai közösség kommunikációs felelőseivel beszélgettünk.
ForrásPont (2018.09.15.) – Gersei Csenge tanúságtétele az anorexiából való gyógyulásból
Mikor az első jegyes-oktatásra jöttetek, akkor beszélgetésünk legelején őszintén megmondtad nekem, hogy nem hiszel. Szüleid soha nem neveltek vallásosnak. Abból a meggyőződésből, hogy a vallás humbug és nem csak, hogy nem szükséges, de rossz is, mert szolgává tesz. Ahhoz a bizonyos 68-as nemzedékhez tartoztak (ezek is a te szavaid), akik se Istent, se embert nem akartak maguk fölött elismerni.