„Ne félj …, mert veled vagyok, és megoltalmazlak…”
Tegnap ismét eljöttél. Hosszú napod volt, mondod, és újabban – félsz. Szemeden is látom… Nem is csoda, hisz ez a menekült-áradat valahol mélyen mindenkiben félelmet kelt, másrészt Te nyakig benne vagy, hisz munkád épp velük (is) kapcsolatos… Mesélem is Neked, hogy nem Te vagy az egyetlen, aki fél, annyi és annyi ember keres, kérdez engem is… Mindegyikük szavában ott bujkál az aggódás, az ijesztő félelem: Mi lesz velük? Mi lesz velünk?