Szerző: hal
Még a hitet is be kell csomagolni
„Olyan vagyok, mint egy darab a puzzle-ból, csakhogy nem illeszkedem a többihez” – szólt a nyolcéves Botond édesanyjához. A keresztény értékrendnek a családban, illetőleg a közösségben való átadásáról beszélve Kaplonyban a ferencesek magyarországi rendtartományának vezetője, Magyar Gergely.
Élet-halál harc folyik az erkölcsi relativizmus diktatúrája ellen
„Aki az élet evangéliumát hirdeti, előbb-utóbb szembekerül a láthatatlan ellenséggel, a sátánnal. A világban élet-halál harc folyik az erkölcsi relativizmus diktatúrája ellen. Akikkel csak beszéltem, mindannyian úgy érzékelik, hogy valamiféle Góliáttal, egy olyan szörnyeteggel állunk szemben, amelyet a pénz, a profit táplál vagy mozgat, a háttérben pedig egy olyan léptékű társadalmi átalakulással, ami példátlan az emberiség eddigi történetében” – foglalta össze európai körútjának tapasztalatait Michael O’Brien kanadai katolikus író.
Imádság az életért
Úrjézus, ki hűségesen meglátogatod és betöltöd Jelenléteddel
Egyházadat és az emberek történelmét,
aki Tested és Véred csodálatos Szentségében
az isteni élet részeseivé teszel minket,
és előre megízlelnünk engeded az Örök boldogság örömét –
imádunk és áldunk Téged.
Katolikusellenes a népszámlálás?
Kaptam egy elkeseredett levelet egy katolikus pap ismerősömtől, hogy interneten igyekezett kitölteni a kérdőívet, de nem sikerült beírnia a 38-as rovatba, hogy ő katolikus. Jóllehet, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia minden korábbinál láthatóbb kampányával azt kommunikálta, hogy el ne felejtsük a vonatkozó rubrikába beírni, kik vagyunk. Nem tehetjük.
Krisztus mint a teremtés középpontja
A démon is Isten teremtménye. Nem lehet a démonról és az exorcizmusról anélkül beszélni, hogy előtte legalább sematikusan ne gondoljuk át Isten teremtői tervének néhány alapelemét. Ezek nem új felismerések, de talán egyik vagy másik olvasó számára új perspektívákat tárnak fel.
Mai közlemények a népszámlálási kérdőívek kitöltéséről
1. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága a népszámlálással kapcsolatos internetes, illetve hagyományos kitöltéssel kapcsolatban az alábbi közleményt adta ki.
Az Evangéliumról
A mai nyelvelméletben használt kifejezéssel azt mondanánk: az evangélium nem pusztán informatív, hanem performatív beszéd – nem pusztán közlemény, hanem cselekvés, hatékony erő, amely gyógyító és megváltoztató módon lép a világba.
(XVI. Benedek: A Názáreti Jézus. 1. kötet, 55. old.)
Népszámlálás – a karizmatikusok nem a Magyar Katolikus Egyház részei?
Gyógyulás endometriózisból
Félelem attól, hogy örökre elkötelezzük magunkat
Manapság gyakran halljuk azt a megállapítást, hogy a család válságban van. Egyre többen félnek az elkötelezettségtől, és inkább élnek élettársi kapcsolatban, mint házasságban. Ennek oka leggyakrabban a félelem. A félelem attól, hogy örökre elkötelezzük magunkat. Somfai Béla, a Szegedi Hittudományi Egyetem professzora mindezekről másképp vélekedik.
Erdő Péter bíboros az új evangelizáció útjairól
Benedek pápa arra buzdította a Tiranában összegyűlt európai püspököket, hogy a misszionáriusok bátorságával keressék az új evangelizáció útjait. A pápa köszöntésében értékes munkájuk folytatását kérte az Európai Püspöki konferenciák Tanácsa plenáris ülésének résztvevőitől. A Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásában arról kérdezték Erdő Péter bíborost, a CCEE elnökét, hogy milyen üzenetet kívánnak átadni az új evangelizációval kapcsolatban.
Olyan nincs, hogy kis paráznaság – II. János Pál barátja Budapesten
A csilláron is lógtak a néhai II. János Pál legjobb barátjának, legközvetlenebb munkatársának keddi, budapesti előadásán a Sapientia Hittudományi Főiskolán. Wanda Póltowska orvos-pszichiáter professzor 60 éven át dolgozott Karol Wojtyla jobbkezeként, együtt alapították a krakkói Családteológiai Intézetet, s ott volt halálos ágyánál is. A 90. évében járó, világhírű tudósasszony bepillantást nyújtott a néhai pápa véleményébe olyan kérdésekben, mint a fogamzásgátlás, az abortusz vagy a házasság előtti nemi élet.